A feltűnést kerülve, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeinek védelme alatt temették el a 14 halálos áldozatot követelő San Bernardinó-i terrortámadás két elkövetőjét. A temetés megszervezői egy hét után találtak olyan temetőt, amely hajlandó volt befogadni a tömeggyilkosok holttestét.
Méghozzá az egész multinacionális vállalatnál, az éves szabadságon felül jár a szülinaposnak szabadnap. A Cisco Magyarország idén egyike lett a legjobb munkahelyeknek, az 50-250 főt foglalkoztató, kisvállalati kategóriában. A vállalat nem csak Magyarországon vett részt ilyen megmérettetésen, hanem többek között Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban és Svájcban is jól szerepelt. Hazai…
A Magyar Nemzet csütörtöki cikke szerint korai jelzőrendszer kiépítését tervezi a kormány, amely segítene megakadályozni a lemorzsolódást a veszélyeztetett tanulók körében.
Az év végéig megszülethet a végrehajtási rendelet a csok-ot érintő változásokról - mondta el a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Az intézkedések részleteit az év...
Saját személyes elektronikus postafiókját használta korábban néhány alkalommal munkaügyi levelezéséhez Ash Carter amerikai védelmi miniszter - közölte a The New York Times csütörtökön a Pentagon szóvivőjének nyilatkozatát idézve.
Négy külföldi és három magyar vállalat nagyberuházását támogatja a kormány összesen több mint 19 milliárd forinttal - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.
Az Egyesült Államok és Oroszország közös kezdeményezésre készül az ENSZ biztonsági tanácsának következő ülésén, amelynek célja, hogy az Iszlám Államot még jobban elszigeteljék a nemzetközi pénzügyi...
„Ha a miniszterelnök nem lenne olyan gyáva, akkor kiállna egy vitára arról, hogy kinek a családja mennyit gyarapodott, amíg miniszterelnök volt.” - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Normál munkarendben működő munkáltató esetén, ha 12.18-tól 31-ig szabadságra vagyok kiírva, akkor a 12.24-ét bedolgozandó 12.12-én kell-e munkát végezzek?
Már csak két hét van az év végéig, ami az ünneplés mellett azt is jelenti, hogy azok, akik az első TBSZ-ciklusban, öt éve nyitották meg a számlájukat, most először adómentesen juthatnak hozzá a...
Önkormányzatnál vagyok közalkalmazott. A munkahelyemen 2015. évre 28 nap szabadság járt, amelyből 11 napot vettem igénybe 2015. december 8-ig. Ekkor beteg lettem, így jelenleg betegszabadságon vagyok, ami előreláthatólag 2015. december 18-ig tart. A bent maradó szabadságom, ami jelenleg 17 nap, a munkahelyem szerint a következő évre nem vihető át, így korrigálni szeretnék a decemberi…
A kiszámítható környezet a családpolitikában önmagában is fontos bátorító tényező a gyermekvállaláshoz - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió 180 műsorában.
Magyarországon egyedül az állam, a piac és a bankrendszer sem képes elérni azt a növekedési célkitűzést, amire az országnak a következő 25 évben szüksége van, a sikeres gazdaságpolitikai felzárkózáshoz újfajta gondolkodás kell - állítja Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjúban.
A Kurdisztáni Munkáspárt 23 tagjával végeztek a biztonsági erők egy kétnapos akció során az Törökország délkeleti részén. A hétfőn este kezdődött katonai művelet ideje alatt a Sirnak tartományban lévő településeken kijárási tilalmat rendeltek el a hatóságok. A kurd Silopi és Cizre városában, a szíriai, illetve az iraki határ közelében ölték meg. (MTI)
Nem léphet pályára a labdarúgó klub-világbajnokság elődöntőjében Lionel Messi. A Barcelona argentin sztárja vesegörcse miatt hagyja ki a kínai Guangzhou Evergrande elleni fél 12-kor kezdődő meccset - közölte a katalán klub.
Bombariadót rendeltek el több varsói minisztériumokban, a TV Republika lengyel hírtelevízió csütörtök reggeli híradása szerint hét tárca épületét vizsgálja át a rendőrség egy névtelen fenyegetés miatt
Az idei 3 százalékos növekedést követően 2016-ban 2,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, ezen belül a belföldi fogyasztás az eddig vártnál kedvezőbben alakulhat, az export növekedése viszont...
Ki hitte volna, hogy ez megtörténik? A minap valaki 120 millió forintot adott egy elavult technológiás, egyszerű lemezekből összeszegecselt autóért, amely terepen jó, másban viszont nem igazán. Tökéletes mentség, hogy a kifutó Land Rover Defender jótékonysági célokat szolgált, mellesleg pedig a típus kereken kétmilliomodik legyártott példánya.
Kanada kormányfője arra fogja kérni Ferenc pápát, hogy a katolikus egyház nevében kérjen bocsánatot az észak-amerikai ország őslakosaitól a vallási szervezetek által irányított bentlakásos iskolákban évtizedeken át elkövetett visszaélésekért.
A családi otthonteremtési kedvezményt (csok) is érintő, szerdán bejelentett változtatások célja, hogy minél rugalmasabb családtámogatási rendszer jöjjön létre - közölte a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában
Surányi György a mai Figyelőben úgy véli, csapdába sétálhatnak a volt devizahitelesek, ha kamatemelési ciklusba kerül a gazdaság. Alábbi számításaink megmutatják, ténylegesen mekkora...
Amerikai kongresszusi képviselő állt ki a washingtoni törvényhozásban a magyar kormány migránspolitikája mellett. Ted Poe, texasi képviselő kedden "Magyarország és a menekültválság" címmel fejtette ki mondandóját.
A hidegben történő munkavégzés egészségi és biztonsági kockázataira fokozottan oda kell figyelniük a munkáltatóknak és mindent meg kell tenniük a megelőző intézkedések érdekében - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztálya a Munkajog.hu cikkében.
Jelenleg kisbabát várok. 2014.01.07-től 2015.03.30-ig megbízási jogviszonyban álltam a munkahelyemen. 2015.04.01-től munkaközvetítőn keresztül dolgoztam tovább a itt a cégnél, mert létszámstop miatt így tudták megoldani a foglalkoztatást, és most szóltak, hogy a cégemnek a munkaközvetítővel 2015.01.28-val megszűnik a szerződése. Én 2016.05.15-re vagyok kiírva a kisbabámmal, és február első 2…
Új adócsomagról, hitelösztönző programokról, a munkaerőpiac rugalmasabbá tételéről, az iparstratégia átdolgozásáról, a reálbérek emeléséről beszélt többek között Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjúban.
A Nürnberg után megint a másodosztályból kapott kupaellenfelet a berlini kék-fehér csapat: az Erzgebirge Aué-t kiverő Heidenheim elleni negyeddöntőre áprilisban kerül sor.
Megdőlni látszik a sztereotípia, amely szerint a pénzügyi döntéseket a férfiak hozzák; a Genertel felméréséből az derült ki, hogy a megkérdezett nők közel 80 százaléka felelős a biztosításokért, azaz ők döntenek arról, hogy milyen biztosítást kössenek ők vagy akár az egész család. Érdekesség, hogy a biztosításokról való döntéshozatal leginkább (85%-ban) a 40 év felettiekre jellemző, lakóhely…
A KSH legfrissebb elemzése szerint 2015 első három negyedévében 9,5 százalékkal csökkent az új építésű lakások száma 2014 azonos időszakához képest. Biztató ugyanakkor, hogy a kiadott új lakásépítési engedélyek száma jelentősen, 24 százalékkal emelkedett, aminek további lökést adhat az újlakás építésekre tervezett áfa csökkentés is. Az OTP Bank arra számít, hogy mindezek mellett - az államilag…
Tegnap végre sor került a FED várva várt kamatemelésére, melyet Amerikában emelkedés követett. Ázsiában is örültek az amerikai monetáris politika normalizálódásának, és ma Európában is ezt teszik, a tőzsdék szárnyalnak. A török líra szárnyal, a forint gyenge.
Saját személyes elektronikus postafiókját használta korábban néhány alkalommal munkaügyi levelezéséhez Ash Carter amerikai védelmi miniszter - közölte a The New York Times csütörtökön a Pentagon szóvivőjének nyilatkozatát idézve.
Hét lengyel minisztériumban is bombariadót rendeltek el csütörtök reggel Varsóban, miután a lengyel gazdasági minisztériumot e-mailben megfenyegették, hogy délután egy órakor több pokolgépet is felrobbantanak. Lengyel híroldalak szerint a rendőrség hét minisztérium épületét vizsgálja át, de a kezdődő munkanap miatt nem ürítették ki őket. A varsói rendőr-főkapitányság szóvivője szerint nem…
A határvédelem a nemzeti szuverenitás egyik legfontosabb része, Magyarország ezért semmiképpen nem támogatna olyan javaslatot, amely csökkentené ezt a szuverenitást - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön