Két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Biszku Béla volt pártállami vezetőt háborús bűntettek miatt első fokon csütörtökön a Fővárosi Törvényszék
Vizsgálóbizottság felállításáról döntött az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén a gépjárművek károsanyag-kibocsátási adatainak meghamisítása miatt kitört "Dieselgate" ügy részleteinek...
Az év végéig befejeződik a Váci úti River Estates irodaház műszaki és esztétikai felújítása. A fenntarthatóság szempontjából a legfontosabb beruházás az új gépészeti rendszer telepítése, amelynek révén jelentősen javultak a létesítmény energetikai jellemzői. Idén eddig közel 4500 négyzetméterre köttettek bérleti megállapodások a házban, ennek köszönhetően 96 százalék fölé emelkedett a…
Levélben fenyegették meg az olasz igazságügyi tárca vezetőjét, Andrea Orlandót. A politikushoz intézett borítékban lövedékek is voltak - közölte csütörtökön az olasz ügyészség.
Negyvenkilenc évvel a 56-os megtorlások után született ítélet az egykori belügyminiszter ügyében. Ez az első bűntetőügy a rendszerváltás után amiben egykori pártállami vezetőt vonnak felelősségre
Magyarország a közeljövőben 50 fős rendőri egységgel járul hozzá a macedón határvédelmi erőfeszítésekhez - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a magyar-macedón gazdasági vegyes bizottság ülését követő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Szombaton adják át a Magyar Örökség Díjakat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében, az elismerést újabb hét kiemelkedő személyiségnek és intézménynek adományozzák
Két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Biszku Béla volt pártállami vezetőt háborús bűntettek miatt első fokon csütörtökön a Fővárosi Törvényszék.
A Demokratikus Koalíció hatalommal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz az ellen, aki aláírta a Magyar Telekom Zrt-vel történt szerződésbontásról szóló a kormányhatározatot - közölte az MTI-vel csütörtökön a párt szóvivője
Balatonfüred a Balaton kulturális fővárosa, ennek jegyében rendezik jövő nyáron a Klassz a pARTon és az egész éven át zajló komolyzenei estek rendezvénysorozatot - jelentette ki a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár csütörtöki balatonfüredi sajtótájékoztatóján.
Azonnal esni kezdett a Magyar Telekom részvények árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén, miután a kormányszóvivő közölte: felmondják az összes minisztérium és háttérintézmény szerződését a céggel.
Az előző aukcióhoz képest magasabb hozammal értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Az MNB a bankokkal egyeztetve kialakította az NHP harmadik szakasza és a januárban induló Piaci Hitelprogram keretében bevezetett új jegybanki eszközök részletes feltételeit, amelyeket az MNB...
Forrás: Bet.hu A hírre, hogy a kormány Ákos miatt minden minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt a T-s szerződések felmondására utasított. Aztán valamennyit visszaerősödött, most éppen 1,23 százalékos minuszban van - gondolom azért, mert most úgy tűnik, hogy csak az előfizetéseket mondják fel, a szélessávú fejlesztésekről szóló, egymilliárd eurós megállapodást nem.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra számít, hogy sikerül megállapodni az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozásáról az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön Brüsszelben kezdődő találkozóján.
A nemzetgazdasági miniszter négy helyettes államtitkárt javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) élére, személyükben Varga Mihály biztosítékot lát arra, hogy január elsejétől az adófizetők már csak az új, ügyfélbarát szemlélettel találkozhatnak - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a vállalat úttörő üzemeként a konszernen belül is iránymutató innovációt vezetett be "árukosár koncepció" néven. Ennek egyik eleme, hogy a felszabaduló helyeken a...
Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke üdvözölte Orbán Viktor magyar miniszterelnök azon állásfoglalását, amely szerint nem támogatják adófizetők pénzéből, hogy Hóman Bálintnak, a Horthy-korszak oktatás- és vallásügyi miniszterének szobrot állítsanak Székesfehérváron.
A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő.Tegnap bejelentette a...
Novemberben a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon átlépte az 5700 milliárd forintot, ami 0,8%-os vagyongyarapodást eredményezett októberhez képest. Múlt hónapban az értékesítési és hozamadatok...
Hogyan támogathatja a pályázásban egy bank a cégeket? Váczi Dávidot, a Budapest Bank EU-szakértőjét, vállalati termékértékesítés támogatási vezetőjét kérdeztük.
A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel. Kovács Zoltán később hozzátette: a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a Mercedes-Benz Cars úttörő gyáraként a konszernen belül is iránymutató innovációt vezetett be „árukosár koncepció” néven. Ennek megvalósításához a vállalat közel 15 millió eurós beruházást hajt végre, melynek során többek között a gyár logisztikai csarnoka jelentősen kibővül.
A Demokratikus Koalíció hatalommal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz az ellen, aki aláírta a Magyar Telekom Zrt-vel történt szerződésbontásról szóló a kormányhatározatot - közölte az MTI-vel csütörtökön a párt szóvivője
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium a Magyar Fejlesztési Központtal együttműködve humán erőforrás-kapacitás építésére kaptak támogatást az Európai Unió...
A nemzetgazdasági miniszter négy helyettes államtitkárt javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) élére, személyükben Varga Mihály biztosítékot lát arra, hogy január elsejétől az adófizetők már csak az új, ügyfélbarát szemlélettel találkozhatnak - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
A következő napokban erősen párás lesz az idő, helyenként tartósan megmaradhat a köd is. A hétvégén néhol még 10 Celsius-fok közeli maximumokra is számítani lehet, ezzel együtt több helyen még napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
A Magyar Postánál elfogadták a 2016. évi bérmegállapodást, a keresetfejlesztés eredményeképpen a munkavállalók többségénél növekszik a reáljövedelem - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Eddig 180 sertéstartó és feldolgozó üzem, illetve kereskedelmi egység csatlakozott a Kiváló Minőségű Sertés (KMS) eredetigazolási programhoz, amelynek köszönhetően évi mintegy 1,3 millió, sertésből előállított hús és húskészítmény vált jogosulttá a védjegy használatára - ismertette Bognár Lajos, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Alsónémediben - tájékoztatta…
A Magyar Telekom ma megállapodást írt alá a New Wave Media Kft.-vel az Origo Zrt.-ben meglevő 100 százalékos tulajdoni részesedésének eladásáról körülbelül 13,2 millió euró (hozzávetőleg 4,2 milliárd forint) értékben. A tranzakció zárására várhatóan 2016 első negyedévében kerül sor - áll a Magyar Telekom közleményében.
A Demokratikus Koalíció hatalommal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz az ellen, aki aláírta a Magyar Telekom Zrt-vel történt szerződésbontásról szóló a kormányhatározatot - közölte az MTI-vel csütörtökön a párt szóvivője