2015. december 23. szerda

dec. 23
5:27
Titkos alku lehet a norvég-magyar megállapodások mögött (ATV)
Titkos megállapodásban ígérte meg a magyar kormány, hogy békén hagyják a Norvégia által támogatott civileket – tudta meg a 444. A másfél éve befagyasztott támogatások folyósítását december elején oldotta fel a norvég fél, de akkor még nem volt szó ilyen alkuról. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszter-helyettese most azt állítja: a magyar kormány is elérte a célját, mert a jövőben a magyar…
dec. 23
5:29
Polt szerint a politikus rokon nem közérdekű adat (Kripto Akadémia)
Szigetvári Viktor érdeklődött a főbb állami vezetőknél: van-e érintett.
dec. 23
5:31
Össznépi tiltakozás egy budai parkért (Kripto Akadémia)
Már megint zöldterületet vennének el, nem is keveset.
dec. 23
5:33
Figyelem! Boltzár már csütörtök déltől (Kripto Akadémia)
Aki nem vásárol időben, könnyen pórul járhat.
dec. 23
5:35
Minimálbér: Száztizenegyezer (Kripto Akadémia)
Szakadás történt a munkavállalói oldalon, ezért csak egyezség, és nem megállapodás született.
dec. 23
5:37
Propagandával próbálják takargatni, hogy csúcson a hiány (Kripto Akadémia)
Az első tizenegy havi mínusz az egész évre várt deficitnél 8,8 százalékkal magasabb.
dec. 23
5:45
Matteo Renzi, az Unió fenegyereke (Spa Trend Online)
Az olasz miniszterelnök szokatlanul éles hangnemben bírálta Angela Merkelt.
dec. 23
5:47
Hodorkovszkijt célozta meg az orosz ügyészség (Spa Trend Online)
Az orosz olajmágnás a „hatósági delírium utolsó fázisának” nevezte a nyomozóhatósági házkutatást.
dec. 23
5:49
MNB-hitelből vett gyárat Matolcsy fia? (Spa Trend Online)
A jegybankelnök gyerekei természetesen már önálló háztartást visznek.
dec. 23
5:51
A veszprémi színház cipésze kapta a Bujtor-emlékgyűrűt (Infostart)
Nagy Attila, a veszprémi Petőfi Színház cipésze vehette át a Bujtor-emlékgyűrűt, melyet a színházi háttérdolgozók elismerésére alapított Bujtor István színész-rendező özvegye.
dec. 23
5:51
Válaszol: Kordás László, a MASZSZ elnöke (Spa Trend Online)
dec. 23
5:53
Baleset történt egy orosz atomerőműben (Spa Trend Online)
Az orosz hatóságok szerint persze nincs ok pánikra.
dec. 23
5:55
Jövőre az útlevelekben már él Palesztina (Spa Trend Online)
A dokumentumokat már nem a "hatóság," hanem az ország nevében állítják ki.
dec. 23
5:57
A jobboldalra kacsint Hollande (Spa Trend Online)
Kockázatos politikai szövetségkísérlet Franciaországban - Sarkozy szénája igen rosszul áll.
dec. 23
5:59
Fordulópont Irakban? (Spa Trend Online)
Élő pajzsként használja az Iszlám Állam a civil lakosságot Ramadiban.
dec. 23
6:00
68 milliárd forinttal több a nyugdíjasoknak (Adózóna)
A társadalombiztosítási alapok 2015. november végén 45,8 milliárd forintos szufficittel zártak. Ez a Nyugdíjbiztosítási Alap 50,1 milliárd forintos többletéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap 4,3 milliárd forintot megközelítő hiányából tevődik össze – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
dec. 23
6:03
Közelkép : Mindenféle mindenféleség (Alternatív Energia)
" Kulcsár sem tudta megmondani, miért éppen orosz sajtótörténetet kellett tanítani."
dec. 23
6:05
Dárdai színes álmai (Alternatív Energia)
A Hertha magyar trénere négymeccses tervet dolgozott ki.
dec. 23
6:06
Minden második német rákban betegszik meg (ProfitLine)
A Robert Koch Intézet legújabb felmérése szomorú statisztikai adatokat közöl. A felmérés alapján Németországban minden második lakost előbb-utóbb útólér a rákos megbetegedés. A nőket ez a veszély igen jelentősen érinti, hisz náluk a megbetegedési arány 43 százalék. Még inkább veszélyeztetettek a férfiak, akiknek megbetegedési aránya az 51 százalékot is elérheti.
dec. 23
6:07
Az utolsó képei démonokról szólnak (Alternatív Energia)
Záborszky Gábor életmű-kiállítás nyílik a Ludwig Múzeumban.
dec. 23
6:09
Teljes útlezárás a 2-es számú főúton (Infostart)
Felborult egy kamion a 2-es számú főúton, Rétság belterületén szerda hajnalban - tájékoztatta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
dec. 23
6:09
Hegedűs D. Géza a Bóta Caféban (Alternatív Energia)
Nyíltan kiáll fontos ügyekért, nem rejti véka alá a véleményét.
dec. 23
6:11
Bajban a Veszprém? (Alternatív Energia)
Anyagi problémák fenyegethetik a klubot: a Veszprém Aréna bővítését állítólag visszavonta az állam.
dec. 23
6:12
Ennyi kárt okoznak a hamis játékok Európában (Infostart)
Éves szinten csaknem másfél milliárd euró, azaz több mint 400 milliárd forintos kárt okoznak a hamisított játékok az Európai Unióban - derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elemzéséből. A szervezet titkár-helyettese azt mondta az InfoRádiónak: különösen érintett Németország és Franciaország, ahol viszonylag erős iparág a játékgyártás.
dec. 23
6:13
Márton Anita aranyérme (Alternatív Energia)
Folytatódik az év végi múltidéző, a hónap: a március.
dec. 23
6:15
Hosszú Katinkánál betelt a pohár (Alternatív Energia)
A világ- és Európa-bajnok úszónő élesen bírálta a Magyar Úszószövetséget.
dec. 23
6:21
Az ínség rabszolgái (Alternatív Energia)
Ha létezik a jó munkahely, akkor létezik a rossz is.
dec. 23
6:21
Tényleg csendben fordulatot hajtott végre a kormány? (Portfolio)
A menekülthelyzet idén olyannyira mindent uraló témává vált idehaza, hogy közben a kormány ennek farvizén számos kényes ügyet lezárhatott, nagyobb visszhang és politikai veszteség nélkül (több...
dec. 23
6:21
Ajándék az utolsó utáni pillanatban: ezzel nehéz mellényúlni (Pénzcentrum)
Még sorba állnod sem kell érte....
dec. 23
6:21
Egy holokauszt-túlélő gyűjteményét vásárolta meg az MNB (ATV)
"Titkos gyűjtemény" névvel nyílt kiállítás Miskolcon, egy rendkívül nehéz életet élt zsidó hentes gyűjteményéből. Kövesi István kóser hentes volt: megjárta a koncentrációs tábort, ahonnan családjából egyedül tért vissza. Ezek után is talpra állt, végül a szocializmus időszakában újra a szakmáját végezhette. Közben: minden pénzét festményekre költötte. Értékes gyűjteményét a Magyar Nemzeti Bank…
dec. 23
6:23
Törökök és mások (Alternatív Energia)
A magyarok "nem feltétlenül nyitottak annyira a világra, ahogyan azt talán más európai országokban kívánhatják"...
dec. 23
6:25
A munka keserű világa (Alternatív Energia)
Bukással térnek vissza a pedagógusok januárban a téli szünetről.
dec. 23
6:27
Tovább csökkent az álláskeresők száma novemberben (Infostart)
Több mint 14,1 százalékkal csökkent az álláskeresők száma az elmúlt egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a novemberi zárónapon 350,5 ezer álláskereső szerepelt, több mint 57,8 ezerrel kevesebb, mint 2014 novemberében.
dec. 23
6:27
Jó reggelt kívánok! Már ekkorára nőtt a Luca napi búzánk! (444.hu)
Ne zavartassa magát a külvilágot szomorú fátyolba burkoló ködtől! December 23. van, szerda, a hét utolsó munkanapja! Márpedig egy olyan hét, aminek szerda az utolsó munkanapja, csak jó lehet! Képünkön a Luca napon vetet búzánk látható, amit természetesen nem mi vetettünk, hanem kedves kertész szomszédunk, József, aki harmadik éve lep meg minket december 14-én az előző éjjel elvetett búzával, mert…
dec. 23
6:27
Játszma tiszthátrányban (Alternatív Energia)
Ismerve a miniszterelnököt, nála nincsen „ingyen ebéd”.
dec. 23
6:29
Csak a hitelképes dolgozóknak adna tízmillió forintot új lakásra a kormány (444.hu)
A "vissza nem térítendő" támogatást pedig annak is vissza kell térítenie, akinek önhibáján kívűl nem jön össze a három gyerek. A magukat meggondolók még büntetőkamatra is számíthatnak.
dec. 23
6:29
Konrád és Jakupcsek (Alternatív Energia)
Találtuk: http://europakavezo.blog.hu/
dec. 23
6:39
Magyarázkodás (Alternatív Energia)
Hirtelen nem tudom eldönteni, ki volt kellemetlenebb helyzetben, a Las Vegas-i szépségkirálynő választás bemondója-e, vagy Szijjártó Péter.
dec. 23
6:41
Összeírják az állításköteleseket (Alternatív Energia)
Népszava, 1942. december 23.
dec. 23
6:43
Varsóban az új vezetés alapvető európai elveket tipor lábbal (Alternatív Energia)
Asselborn azt mondta: a Szovjetunióra emlékezteti a mód, ahogyan a Jog és Igazságosság támadja az igazságszolgáltatást és a médiát.
dec. 23
6:45
Megszűnt a teljes útlezárás a 2-es számú főúton (Infostart)
Feloldották a teljes útlezárást a 2-es számú főúton, Rétságon - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel szerdán kora reggel.
dec. 23
6:45
Élve mentettek ki egy férfit a sárlavina alól Kínában (Infostart)
Élve mentettek ki egy férfit szerda hajnalban Kínában két és fél nap után a vasárnapi sencseni sárlavina alól.
dec. 23
6:45
"Ez itt az én hazám..." - Ősi sztyeppei hagyomány a karacsun (Alternatív Energia)
A téli napforduló az északi féltekén december 21-én van.
dec. 23
6:47
Művész (Alternatív Energia)
Mi a művészet, ki az igazi művész?
dec. 23
6:49
Egy kis számtan (Alternatív Energia)
Hirtelen felindulásomban írom ezeket a sorokat. Még szól a televízióban az RTL hatórás híradója.
dec. 23
6:51
Ikrek (Alternatív Energia)
Elolvastam a Magyar Időkben, kormányunk lapjában, azt az interjút, amit Lánczi András a Századvég Alapítvány elnöke adott.
dec. 23
6:53
Minden lében kanálnak kell lenni? (Alternatív Energia)
A hatalompárt főszakdumása még a hajdani Acél elvtárs szellemét is megidézte, nem tudhatni, miért.
dec. 23
6:57
Kigyulladt egy kamion az M7-esen (ATV)
Kigyulladt egy kamion az M7-es autópálya fonyódi szakaszán, a Nagykanizsa felé vezető oldal 153-as kilométerszelvényénél, az oltási munkálatok idejére lezárták a sztráda érintett szakaszát - közölte a rendőrség szerda hajnalban az MTI-vel.
dec. 23
6:59
Új fejezet az űrrepülésben: történelmi sikert aratott egy magáncég (ATV)
Történelmi jelentőségű bravúrt hajtott végre az egyik amerikai magán űrhajózási cég. A Space-X hordozórakétája a kilövés után sértetlenül tért vissza a földre, miután 11 szatelitet állított pályára. Szakértők szerint a hordozórakéták visszanyerése új fejezetet nyithat az űrrepülésben.
dec. 23
7:00
Kaczynisky orbáni tempóban folytatja a lengyel jogállam leépítését (444.hu)
Éjszakába nyúló parlamenti ülésen erőltette át a kormányzó Jog és Igazság a lengyel alkotmánybíróság jogköreit leépítő javaslatát.

Keresés