Erste alapkezelő "Az Atlanti-óceán két partjának ellentétes irányú monetáris politikája az elmúlt hetekben ismét nagyon kontrasztosan mutatkozott meg. Miközben az Európai Központi Bank (ECB) 10...
Jövőre kezdik meg a Belgrád-Budapest vasútvonal szerbiai szakaszának felújítását, a korszerűsítés befejezését követően a két főváros közötti nyolc órás menetidő 2,5-3 órára rövidül - hangzott el szerdán Újvidéken a magyar-szerb-kínai projekt bemutatóján.
K&H alapkezelő "Karácsonykor szeretjük a meglepetéseket a fa alatt, a tőkepiacokon kevésbé. A teljesség igénye nélkül a 2015-ös év legnagyobb hatású és többségében nem várt piaci történetei a...
Raiffeisen alapkezelő "Az EKB kamatmeghatározó ülésén elmaradt a piac által várt bejelentés, az EKB nem emelte kötvényvásárlási programjának volumenét és a bevont instrumentumok körét sem...
A spanyol szocialisták vezetője elutasította a koalícióalakítás lehetőségét a Mariano Rajoy vezette konzervatív Néppárttal - írja a Reuters. A szocalisták lennének az egyetlen olyan politikai erő,...
Az Arizona Coyotes hazai környezetben, Shane Doan kiváló játékának köszönhetően, 3-2-re legyőzte a Toronto Maple Leafs együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján.
Élesen bírálta szerdán a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet Bruneit, amiért megtiltotta a karácsony ünneplését a muszlimoknak, akik akár ötévi börtönt is kaphatnak, ha megszegik a rendelkezést.
Csendéletbe illő nyugodtsággal fogadta a részvénypiac a Fed hét éve nem látott kamatemelését, hosszú távon viszont kérdéses, hogy az amerikai monetáris politika milyen hatással lesz a fejlődő...
Csökkenti bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin...
Jogerősen meghosszabbították Tarsoly Csabának, a Quaestor-cégcsoport vezetőjének előzetes letartóztatását, miután a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék szerdai végzésével helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság erre vonatkozó december 15-i döntését.
Továbbra sem tudni, hol folytatja pályafutását jövőre Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnokság magyar versenyzője az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: szeretne egyszer gyári csapatban versenyezni, de legalább ilyen fontosnak tartja azt is, hogy olyan csapattagok vegyék körül, akikhez érzelmileg is kötődik.
Az Európai Stabilitási Mechanizmus 1 milliárd euró átutalásáról döntött Görögország számára szerdán. A görög kormány teljesítette a mérföldkőként kijelölt reformintézkedések második körét, ezért...
Jogerősen meghosszabbították Tarsoly Csabának, a Quaestor-cégcsoport vezetőjének előzetes letartóztatását, miután a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék szerdai végzésével helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság erre vonatkozó december 15-i döntését.
Szeptember vége - október eleje óta hozamemelkedés következett be a magyar állampapírpiacon és ez erőteljesen visszavetette a kötvényalapok hozamát. Szinte mindenki bukott, akiknek kötvényalapban...
A tervezett határidő betartásával 2015. december 23-án lezárul a budai fonódó villamoshálózat műszaki átadás-átvétele, így 2016. január 16-án megindulhat a fonódó villamosok forgalma. Jelenleg a...
Sok manipulációs módszert tetten lehetett érni a menekültválság kapcsán mostanában, amellyel politikusok, a média, rémhír- és összeesküvéselmélet-terjesztők vagy mezei fotelforradalmár kommentátorok befolyásolni próbálják az embereket. Ismerd a trükköket, gondolkodj is, ne csak érezz, tájékozódj sok helyről! – így lehetne összefoglalni a védekezés lehetőségeit.
Svédországnak, Finnországnak és Belgiumnak is rendkívüli segítséget ítélt meg szerdán az Európai Bizottság a migrációs válság miatt felmerült többletfeladatok költségeinek fedezésére.
Az erős kezdés után folytatják az emelkedést az európai indexek, az FTSE és a CAC több mint 2 százalékos, a DAX majd 1,9 százalékos emelkedésben. A jó hangulatban az amerikai tőzsdéken is pluszokkal...
A karácsonyi ünnepek miatt csütörtök déltől hétfő reggelig zárva lesznek az üzletek, a két ünnep között pedig már a megszokott rendben lehet majd vásárolni - mondta az InfoRádióban az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Nagyot gurított a házelnök: egy interjúban elmondta, hogy hülyeség azt kívánni, hogy senki ne szóljon bele a másik életébe, és a motorozáshoz hasonlította a női létet.
Elutasította és nem terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke Kész Zoltánnak két, az állami cégeknél a kétmilliós bérplafon visszaállításáról szóló népszavazási kezdeményezését - derül ki az NVI elnökének szerdai határozataiból.
A magyar kormány által idénre hivatalosan közzétett uniós pályázati menetrendektől összesen 1880 milliárd forinttal tért az intézményrendszer - derül ki a Portfolio ma frissített nagy összegzéséből....
Robbanás történt az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren szerda hajnalban, két takarító munkás megsérült, egyikőjük belehalt sérüléseibe. A robbanás oka egyelőre nem ismert - közölte a török Pegasus diszkont légitársaság.
Azt hittük, hogy idén már nem fognak változni az üzemanyagárak, azonban a MOL ma bejelentette, hogy december 25-étől, vagyis Karácsony első napjától az ünnepek mellett üzemanyagár-csökkenésnek is örülhetnek az autósok.
Egy héttel karácsony előtt, 2015. december 16-án vette kezdetét a LADA legújabbkori értékesítése, és másnap jól érezhető volt a vevőjelöltek megjelenése a márkakereskedésekben. Az első eladásra...
Arséne Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint tiszteletlenség, ami a nagy rivális Manchester Unitedet irányító Louis van Gaal körül történik a napokban.
Egy izraeli életveszélyesen, két másik súlyosan megsérült, két palesztin merénylőt lelőttek a jeruzsálemi óvárosnál történt legújabb, szerdai merényletben.
A központosított illetmény-számfejtési rendszerre történő sikeres átállás eredményeként határidő előtt elkészült a decemberi bérszámfejtés a Magyar Államkincstárban, így az érintett intézmények valamennyi munkavállalója időben megkaphatja illetményét - közölte a kincstár szerdán az MTI-vel.
A Szlovéniában november 9-e óta szolgálatot teljesítő 52 fős magyar rendőri kontingens törvényesen, szakszerűen, felelősségteljesen hajtotta végre feladatát, december végén és januárban újabb csapatokat küld az ország Szlovéniába és Macedóniába a migrációs helyzet kezelésére - mondta az országos rendőrfőkapitány a hazaérkező rendőröket köszöntő beszédében, szerdán Budapesten.
Uniós jogot sért, hogy a görög szabályozás lehetővé teszi az orvosok számára, hogy egyhuzamban 24 órát, vagy annál is többet dolgozzanak - mondta ki szerdán a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.