2015. december 24. csütörtök

dec. 24
8:03
Biztonsági készültségben zajlik a római karácsony (Gondola)
Este fél tíztől mutatja be Ferenc pápa a vigília szertartását a Szent Péter-bazilikában csütörtökön, ahova fémdetektoros ellenőrzés után engedik be a hívőket
dec. 24
8:05
Ünnepi szentmisék, istentiszteletek karácsonykor (Gondola)
Karácsony alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Budapesten és Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet
dec. 24
8:09
Földrengés volt Nyugat-Magyarországon (ATV)
Hármas magnitúdójú földrengés volt Nyugat-Magyarországon szerda este - tájékoztatta az MTI-t az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Szeizmológiai Obszervatóriuma.
dec. 24
8:11
Néhány meglepő tény, amit talán nem tudott Jézusról (ATV)
Néhány kevéssé ismert információ Jézus Krisztusról, történeti, természetes, emberi alakjáról és eredeti környezetéről. A Hetek cikke.
dec. 24
8:18
Délután négytől csak az éjszakai járatok mennek (444.hu)
Itt a december 24-i budapesti menetrend.
dec. 24
8:20
Fehér karácsony Budapesten (444.hu)
Hajdú Lajos küldte ezt a videót, tegnap este készült a budapesti körtakaróról az Erzsébet kilátóból.
dec. 24
8:22
25-en meghaltak a kórháztűzben Szaúd-Arábiában (444.hu)
Az ország déli részén. Jazan városában gyulladt ki egy kórház intenzív és szülészeti osztálya. 25 ember meghalt, legalább 100-an megsebesültek. Még nem tudni, hogy miért gyulladt ki az épület. (BBC)
dec. 24
8:24
A világ legpechesebb rablója Angyalföldön (444.hu)
próbált fegyverrel kirabolni egy élelmiszerboltot december 22-én este, de az üzletben épp egy rendőr vásárolgatott munka után. A biztonsági őrrel közösen elfogták a 40 éves tolvajt, akit őrizetbe vettek. (police.hu)
dec. 24
8:24
Mire figyeljünk egy állásinterjú alkalmával? (ProfitLine)
Mint azt köztudott, a sikeres karrier érdekében a munkavállalóknak igen sokmindenre kell figyelniük. Azonban mielőtt a munkavállaló megkapná a hőn áhított állást, át kell esnie egy állásinterjún, ahol esetekben eldőlhet az, hogy a jelentkezőből alkalmazott lesz-e, vagy más munkahely után kell néznie.
dec. 24
8:27
Lakástűz - Száz ember volt veszélyben (Alternatív Energia)
Egy balmazújvárosi háromemeletes társasházban keletkezett a tűz.
dec. 24
8:27
Putyin elől Nagy-Britanniába menekülne Hodorkovszkij (ATV)
Nagy-Britanniában kérne menedékjogot Mihail Hodorkovszkij orosz üzletember, egykori olajmágnás, aki ellen szerdán egy orosz bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, és elrendelte őrizetbe vételét.
dec. 24
8:29
Orbán: A mi kormányunkkal mindenki jól járt, az ellenzéket leszámítva (ATV)
Az Európai Uniónak sikerekre van szüksége. Ha több ügyben leszünk sikeresek, mint amennyi nézetkülönbségünk van, akkor van jövőnk - jelentette ki a Magyar Idők csütörtöki számában megjelent interjúban Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint ha a közösségnek nem sikerül kiszabadulnia a kátyúból, akkor "újra kell gombolni az európai mellényt".
dec. 24
8:31
Összefogtak az oroszok a tálibokkal az Iszlám Állam ellen? (ATV)
Oroszország érdekei "céljaikat illetően egybeesnek" az afganisztáni tálib lázadókéval az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harc tekintetében - közölte az orosz elnök afganisztáni különmegbízottja.
dec. 24
8:45
Rendkívüli év Ferenc pápa mögött (Gondola)
A katolikus egyházfő Kubába és az Egyesült Államokba is ellátogatott az idei esztendőben, amelynek jelentős eseménye volt a családnak szentelt püspöki szinódus, a teremtett világ védelmében írt enciklika és az év végén útjára indított rendkívüli szentév is, amelyet a pápa az irgalmasságnak szentelt
dec. 24
8:45
Orbán: az uniónak sikerekre van szüksége (Alternatív Energia)
"A mi kormányunkkal mindenki jól járt, az ellenzéket leszámítva".
dec. 24
8:45
A 25 legbizarrabb karácsonyi szokás (ATV)
A világ minden táján ünneplik a karácsonyt, bár néhol igen különös módon. Összegyűjtöttük a 25 legfurcsább karácsonyi hagyományt. Ön hányat ismert ezek közül?
dec. 24
8:47
Betlehemi királyok (Gondola)
Egy kis karácsonyi olvasnivaló a szívnek és a léleknek József Attilától. Szeretetben gazdag, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk minden olvasónknak!
dec. 24
8:47
Hodorkovszkij Nagy-Britanniában kérne menedékjogot (Alternatív Energia)
Putyin valójában gazdasági és politikai fenyegetést lát benne?
dec. 24
8:47
Így változik a közösségi közlekedés karácsonykor Budapesten (ATV)
Változik a közösségi közlekedés rendje karácsonykor a fővárosban, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint ma, csütörtökön a nappali járatok délután 4 óráig közlekednek.
dec. 24
8:49
A találkozás Istennel arra hív, hogy felülmúljuk önmagunkat (Gondola)
Jézus születése, a találkozás Istennel arra hív, hogy felülmúljuk önmagunkat - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.
dec. 24
8:49
Lázár Orbánról, Poltról: Amíg ők futballt néznek, én dolgozom (ATV)
Több Magyarországot és kevesebb Brüsszelt akarunk - fogalmazott a Népszava csütörtöki számában megjelent interjúban a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár Habonynak is odamondott.
dec. 24
8:51
Erdő Péter: a találkozás Istennel arra hív, hogy felülmúljuk önmagunkat (Infostart)
Jézus születése, a találkozás Istennel arra hív, hogy felülmúljuk önmagunkat - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek.
dec. 24
8:51
Hodorkovszkij Nagy-Britanniában kérne menedékjogot (Infostart)
Nagy-Britanniában kérne menedékjogot Mihail Hodorkovszkij orosz üzletember, egykori olajmágnás, aki ellen szerdán egy orosz bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, és elrendelte őrizetbe vételét.
dec. 24
8:51
100 embernek kellett elhagynia az otthonát Balmazújvárosban (444.hu)
Egy lakástűz miatt. Egy három emeletes épület gyulladt ki. Már eloltották a tüzet, sérültekről nincs hír.
dec. 24
8:51
Száz embernek kellett elhagynia otthonát egy lakástűz miatt (ATV)
Lakástűz miatt száz embernek kellett elhagynia otthonát Balmazújvárosban - közölte csütörtökön reggel honlapján a katasztrófavédelem.
dec. 24
8:53
Így parkolunk és közlekedünk az ünnepek alatt (Infostart)
Az ünnepek alatt a parkolás és a közösségi közlekedési eszközök rendje is változik Budapesten. A főváros nagy részén ingyen lehet parkolni, és a járatok többsége ritkábban közlekedik majd.
dec. 24
8:53
Ezzel a vissszafogott videóval kíván boldog karácsonyt az MLSZ (444.hu)
dec. 24
8:55
Orbán: az uniónak sikerekre van szüksége - lapszemle (Infostart)
Több Magyarországot és kevesebb Brüsszelt akarunk - fogalmazott a Népszava csütörtöki számában megjelent interjúban Lázár János. Az agglomerációs közlekedés biztosítása nem kötelező fővárosi feladat, de egy hatályos megállapodás szerint a Budapesti Közlekedési Központon keresztül azt 2022-ig szükséges megszerveznie - írja csütörtöki számában a Magyar Idők a Nemzetgazdasági Minisztérium közlése…
dec. 24
8:55
Orbán: a német kancellárra a német és az európai baloldal kényszeríti rá azt a migránspolitikát, amelyet jelenleg képviselni kénytelen (444.hu)
Karácsonyi miniszterelnöki interjú a Magyar Időkben.
dec. 24
9:03
Erdő Péter: Istennel találkozni félelmetes és elbűvölő (Alternatív Energia)
Jézus születésével Isten szolidaritást vállalt az emberrel.
dec. 24
9:03
Rekord a BMW-nél (Portfolio)
Az idei esztendő közeledő zárásával immáron egyértelművé vált, hogy a BMW Group új termelési rekordot könyvelhet el a 2015-ös pénzügyi évre vonatkozóan. A járműpaletta iránt mutatkozó keresletnek,...
dec. 24
9:03
Tuzson: A házasságon kívüli gyermekvállalást nem támogatja a rendszer (ATV)
Alig több mint egy hét múlva lépnek életbe a kormány új otthonteremtési intézkedései. Az azonban továbbra sem világos, hogy kik igényelhetik a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást, és a további 10 millió forintos kedvező kamatozású hitelt. Az ellenzék szerint ez az intézkedés önmagában nem fogja megoldani a demográfiai problémákat. További részletek a videóban.
dec. 24
9:09
Így áll át éjszakaira a budapesti közlekedés ma délután (Privátbankár)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint Szenteste, csütörtökön a nappali járatok délután négy óráig közlekednek.
dec. 24
9:09
Oroszország érdekei egybeesnek a tálibokéval (Infostart)
Oroszország érdekei "céljaikat illetően egybeesnek" az afganisztáni tálib lázadókéval az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harc tekintetében - közölte az orosz elnök afganisztáni különmegbízottja.
dec. 24
9:18
Havonta kaphat pénzt a nyugdíjpénztártól (Adózóna)
Dolgozott a törvénygyár, sorra jelennek meg a Magyar Közlönyben az új törvények, törvénymódosítások és az ezekhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek. Járadékot kell szolgáltatniuk az önkéntes nyugdíjpénztáraknak.
dec. 24
9:21
A szomáliában betiltották a karácsonyt (Gondola)
A szomáliai kormány szerdán betiltotta a karácsonyi és újévi ünnepségeket, arra hivatkozva, hogy azoknak „semmi közük az iszlámhoz”
dec. 24
9:21
Földrengés Bábolna közelében (Kripto Akadémia)
dec. 24
9:21
Nincs még egy ilyen Lada flotta (Portfolio)
Összesen 280 versenyző indul az idei, immár 17. alkalommal szervezett Szilveszter-ralin a Hungaroringen. A szervezők közleménye szerint a vasárnapi teszttől a verseny díjkiosztójáig vasárnaptól...
dec. 24
9:21
NGM: A BKK feladata az agglomerációs közlekedés biztosítása (ATV)
Az agglomerációs közlekedés biztosítása nem kötelező fővárosi feladat, de egy hatályos megállapodás szerint a Budapesti Közlekedési Központon keresztül azt 2022-ig szükséges megszerveznie - írja csütörtöki számában a Magyar Idők a Nemzetgazdasági Minisztérium közlése alapján.
dec. 24
9:23
A KDNP megemlékezést tartott Doberdóban (Gondola)
Megemlékezést tartott a KDNP az olaszországi Doberdóban annak a százezer magyar hősi halottnak az emlékére, akik 1915-ben a térségben dúló harcokban estek el
dec. 24
9:23
Magyar foci - Még sokat kell fejlődni (Kripto Akadémia)
"Nem szeretném, ha egyszeri esemény lenne, hogy Európa-bajnokságon játszik a csapat."
dec. 24
9:23
2022-ig a főváros kell működtesse az agglomerációs közlekedést (Portfolio)
Az agglomerációs közlekedés biztosítása nem kötelező fővárosi feladat, de egy hatályos megállapodás szerint a Budapesti Közlekedési Központon keresztül azt 2022-ig szükséges megszerveznie - írja...
dec. 24
9:24
Karácsony Keresztrejtvény Csütörtök (444.hu)
Kellemes ünnepeket!
dec. 24
9:26
Ez a Lázár János rengeteget dolgozik (444.hu)
Ezt mondja magáról a sokat dolgozó Lázár János.
dec. 24
9:27
Nemsokára tényleg fonódik a budai villamos (Privátbankár)
Szerdán lezárult a műszaki átadás-átvétel, így 2016. január 16-án megindulhat a fonódó villamosok forgalma Budán – közölte a BKK.
dec. 24
9:27
Karácsonyi ételosztást tartanak a karitatív szervezetek (Infostart)
A karitatív szervezetek karácsonykor több helyen is ételt osztanak az országban.
dec. 24
9:28
400 ezer eurót nyert a spanyol lottón a tengerből kimentett szenegáli migráns (444.hu)
Elveszik az európaiak lottónyereményeit.
dec. 24
9:29
Ünnepi szentmisék, istentiszteletek (Infostart)
Karácsony alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Budapesten és Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.
dec. 24
9:30
Mi a Te lelki számod? És mit jelent ez a jövődre nézve? (ProfitLine)
Az indiai számmisztika alapját az az elmélet képezi, mely szerint rendkívül szoros kapcsolat létezik a bolygók, a számok és a betűk között. A bolygók, a számok és a betűk rezgéseket bocsátanak ki. Ha ezek a rezgések harmóniába kerülnek egymással, akkor különösen szerencsés vagy!
dec. 24
9:30
Felvilágosító órákat tartana az olasz gyerekeknek a legendás pornósztár (444.hu)
Rocco Siffredi szerint kötelező szexuális oktatás kellene az iskolákba, felajánlotta szolgálatait.

Keresés