2015. december 4. péntek

dec. 4
14:54
"Az EU kollektív kitelepítést valósít meg a kvótadöntéssel" (Gondola)
A Fidesz reméli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) mielőbb dönt Székely László ombudsmannak az európai uniós kvótarendszerrel kapcsolatos beadványáról - közölte Gulyás Gergely, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján
dec. 4
14:54
Véget ér a szabadalomháború: 500 millió dollárt veszít a Samsung (Privátbankár)
Úgy tűnik, pont kerülhet az évek óta tartó pereskedés végére, az Apple és a Samsung megegyeznek a szabadalomsértés miatt indított eljárásban.
dec. 4
14:54
Neszmélyi mester az Év Bortermelője Magyarországon 2015-ben (Infostart)
A Magyar Bor Akadémia által gondozott "Év Bortermelője 2015" cím nyertese Szöllősi Mihály, a Neszmélyi borvidékről.
dec. 4
14:54
Fordított adóval az áfacsalás ellen, legalább 500 milliárd hiányzik (Adózóna)
A nemzetközi áfacsalás elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszközének Magyarország is a fordított adózás bevezetését tartja – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a cseh pénzügyi tárca által szervezett szakmai konferencián. Andrej Babiš cseh pénzügyminiszterrel közös álláspontot képviselve Varga Mihály a közös európai uniós stratégia mielőbbi kidolgozását sürgette.
dec. 4
14:56
Mi tette tönkre a magyar gazdaság lendületét? - frissítve (Privátbankár)
Változatlanul 3 százalék körüli növekedésre számítanak az idei évben az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők.
dec. 4
14:57
Erős lett az amerikai foglalkoztatottsági adat - jöhet a kamatemelés (ProfitLine)
A nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban november folyamán a várakozásoknál nagyobb mértékben, 211.000 fővel emelkedett, míg a munkanélküliségi ráta 5,0 százalékon stagnált.
dec. 4
14:59
3 éves mélyponton az amerikai export (ProfitLine)
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma közzétett adatai alapján az USA kereskedelmi hiánya októberben 3,4 százalékkal 43,9 milliárd dollárra emelkedett a szeptemberben regisztrált 42,5 milliárd dollárról, miután az export 3 éves mélypontra esett.
dec. 4
15:00
Bárhol bevethetők a nők (Infostart)
Történelmi jelentőségű döntést hozott a Pentagon: az Egyesült Államok megszüntet minden korlátozást, ami eddig a női alkalmazottak katonai szerepvállalására vonatkozott.
dec. 4
15:03
Örülnek az európai tőzsdéken az amerikai adatnak (Portfolio)
Mérsékelten esett az európai indexek értéke a délután érkezett amerikai munkaerőpiaci adat előtt. A vártnál jobb adatra a dollár óvatos erősödéssel, az európai részvénypiacok pedig enyhe emelkedéssel...
dec. 4
15:09
Button nem Alonso legyőzésének örül (Sport365)
A csapat brit pilótája úgy érzi, a McLaren-Honda számára a folytatásban is fontos lesz az ő és a márkatárs, Fernando Alonso tapasztalta.
dec. 4
15:11
A vb helyszínén edzett a női kézilabda-válogatott (Sport365)
Túl van az első herningi edzésen a magyar válogatott, amely szombaton Tunézia ellen kezdi meg világbajnoki szereplését.
dec. 4
15:12
Kettészakadt a vállalati szektor: ki kér és ki kap hitelt? (Privátbankár)
A nagyvállalati hitelezés megint nagyot esett, a kkv-k tovább élvezik a jegybank olcsó hitelét. A háztartások keményen törlesztenek, de élénkül a kereslet az új hitelek iránt.
dec. 4
15:12
Palkovics: rendelkezésre állnak a felsőoktatási béremeléshez szükséges források (Infostart)
Az oktatói-kutatói közalkalmazotti kör tervezett bérminimumának rögzítéséhez az intézményeknél a szükséges források rendelkezésre állnak - közölte Palkovics László felsőoktatási államtitkár pénteki online fogadóóráján.
dec. 4
15:14
Gyanúsítottként hallgatta ki Kovács Béla EP-képviselőt az ügyészség (Infostart)
Az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Kovács Béla (Jobbik) európai parlamenti képviselőt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.
dec. 4
15:15
Hogyan készítsünk mézeskalácsot 10 perc alatt? (Édenkert)
A mézeskalács készítése feltehetőleg egyidős a méz használatával. Hazánkban az Árpád-házi királyok idején a kolostorokban készítettek mézes süteményeket. Mára szinte összefonódott a téllel és ahogy a szaloncukor, úgy a mézeskalács is a karácsonyi időszakban a legkedveltebb. Lássuk, hogyan készíthetjük el olcsón és gyorsan!
dec. 4
15:18
Bulizgatunk, bulizgatunk? (444.hu)
Akkor itt vannak a lehetőségek. Összeszedtük, mit kínál a hétvége.
dec. 4
15:20
Vadludak a Hortobágyon (444.hu)
A nagy lilikek több 10 ezres populációja október és március között rendszeresen megfordul itt.
dec. 4
15:21
Súlyemelő-vb - Nincs magyar kvóta (Infostart)
Nem sikerült kvótát szereznie a jövő nyári riói olimpiára a magyar férfi súlyemelő-válogatottnak a múlt héten zárult houstoni kvalifikációs világbajnokságon.
dec. 4
15:21
14500 ember távozik a szerb közszférából (Portfolio)
Több mint 14 500 embert küldenek el a következő két hónapban a szerbiai közszférából - hozta nyilvánosságra a belgrádi kormány döntését a Vecernje Novosti című szerb napilap pénteken. Valamivel...
dec. 4
15:21
Kihallgatta az ügyészség Kovács Béla jobbikos EP-képviselőt (ATV)
Az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Kovács Béla európai parlamenti (EP-) képviselőt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.
dec. 4
15:22
Az MLSZ is ajánlotta, hogy a Szijjártó-féle futsalcsapat meccse legyen élőben a köztévén (444.hu)
Az MTVA szerint a külügyminiszter személyének nem volt szerepe a találkozó közvetítésének kiválasztásában.
dec. 4
15:23
Meglepetést okozott az OPEC - Esik az olaj (Portfolio)
Mérsékelten esett az európai indexek értéke a délután érkezett amerikai munkaerőpiaci adat előtt. A vártnál jobb adatra a dollár óvatos erősödéssel, az európai részvénypiacok pedig enyhe emelkedéssel...
dec. 4
15:24
Jövőre is indul zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba (Gondola)
A Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz nevű zarándokvonat 2016
dec. 4
15:24
Meghalt Scott Weiland (444.hu)
A Stone Temple Pilots és a Velvet Revolver egykori, leginkább kábítószeres ügyeiről ismert énekesét 48 évesen, az együttese (The Wildabouts) turnéján, a minnesotai Bloomingtonban, álmában érte a halál. (Billboard)
dec. 4
15:25
Befektettél? - Drágán megfizetsz, ha most kell a pénz (Portfolio)
Számos olyan megtakarítás, befektetés található, amely a hosszú távon gondolkodó ügyfelek céljainak megfelelően kedvezményeket biztosít bizonyos időszak elteltével, de ezek szinte mindegyike...
dec. 4
15:26
Társaik jelentették a terroristagyanús szíreket (Gondola)
Az osztrák szövetségi ügyész tájékoztatása szerint a 20 év körüli férfiak átutazóban voltak Ausztrián, amikor a szálláson lakó szíriai bevándorlóknak feltűnt a pár gyanús viselkedése és "háttérsztorija
dec. 4
15:28
Soha rosszabb évet a tavalyinál a mezőgazdaságban (Gondola)
Az ágazat évek óta tartó növekedése 2014-ben is folytatódott, a növénytermesztés, illetve az élő állatok és állati termékek kibocsátása is meghaladta az előző évit.
dec. 4
15:30
Kevés a munkanélküli, jöhet a kamatemelés (Privátbankár)
Novemberben megint rengeteg új munkahely jött létre Amerikában, így a munkanélküliség igen alacsony, nincs már érv a kamatemelés ellen.
dec. 4
15:30
Országos főrabbi: a hanuka a zsidóság büszke örömünnepe (Infostart)
A hanuka a zsidóság büszke örömünnepe, amelyen a jeruzsálemi templom visszafoglalására és megtisztítására emlékeznek - mondta el Frölich Róbert országos főrabbi a vasárnap kezdődő nyolcnapos ünnepről az MTI-nek.
dec. 4
15:30
Lassul a GDP-nk, jövőre már két százalékra eshet (ProfitLine)
A KSH frissen publikálta a harmadik negyedéves GDP adatot. A Nemzeti Össztermék növekedés értéke 2,4% lett, ami 0,1%-al haladta meg az elemzői várakozást. A várható visszaesés és az EU-s források csökkenése miatt, elképzelhető lesz, hogy jövőre 2% közelébe csökken a GDP-nk.
dec. 4
15:39
Pánikhangulattól óvnak Rómában (Alternatív Energia)
A szentévre érkező zarándokok biztonsága teljes mértékben garantált.
dec. 4
15:39
Több százezer ember fizetése késik (Portfolio)
Jelen pillanatban több százezer ember fizetése csúszik országszerte - írja az Index. Laptársunk szerkesztőségébe egyre több kétségbeesett levél érkezik. Az ok az, hogy a Magyar Államkincstár...
dec. 4
15:39
Sejtelmesen beszélt Tarlós a dugódíjról (Pénzcentrum)
Sok még a kérdés, az biztos....
dec. 4
15:41
Kémvád - Kihallgatták a jobbikos képviselőt (Alternatív Energia)
Gyanúsítottként hallgatta ki Kovács Béla EP-képviselőt az ügyészség.
dec. 4
15:42
Gyanúsítottként hallgatta ki Kovács Bélát az ügyészség (Gondola)
Az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Kovács Béla (Jobbik) európai parlamenti képviselőt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte Keresztes Imre főügyész
dec. 4
15:42
Nincs Mikulás kula nélkül (Kreatív Online)
A Comedy Central a South Park és a Mikulás találkozása az excrementummal.
dec. 4
15:42
Huszti Szabolcs gólöröme bekerült a legszerencsétlenebbek közé – videó (Sport365)
A Bundesliga hivatalos youtube csatornája összegyűjtötte a bajnokság történetének legrosszabb, vagy legszerencsétlenebbnek tűnő gólörömeit. A négyperces videóban olyan sztárok viszik a prímet, mint Arjen Robben, Hans-Jörg Butt, vagy a korábbi magyar válogatott Huszti Szabolcs.
dec. 4
15:43
25 tonnányi fémhulladékot foglalt le a NAV (Alternatív Energia)
A XVII. kerületben illegálisan működő fémátvevő telep működött.
dec. 4
15:44
Biszku védője szerint a per politikai indíttatású (Gondola)
A védő álláspontja szerint az ügy politikailag motivált
dec. 4
15:44
A Klikkmánia angliai leánya tendert nyert (Kreatív Online)
A Click2Digital végzi a Jingle randiapp kampánymenedzsmentjét.
dec. 4
15:48
Közös európai hadsereget szül a terror és Szíria? (Privátbankár)
A közös hadsereg víziója újra és újra felbukkan az Európai Unió történelmében, a párizsi terrortámadások és a tagállamok részvétele a szíriai konfliktusban pedig ismét időszerűvé teszi a kérdést. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük arról, hogy létre jöhet-e most az unió reguláris hadereje.
dec. 4
15:51
Végre kihallgatta a kémkedéssel gyanúsított Kovács Bélát az ügyészség (444.hu)
16 nappal a nyomozás határideje előtt.
dec. 4
15:53
Egy ritka, 6 hetes, fehér bengáli tigriskölyök is belehalt az orosz-ukrán háborúba (444.hu)
A szegény pára egy krími állatkertben lehelte ki a lelkét.
dec. 4
15:57
Bundesliga - Robben és két társa idén már nem játszhat (Infostart)
Arjen Robben, Douglas Costa és David Alaba sérülés miatt idén már nem léphet pályára a Bayern München labdarúgócsapatában.
dec. 4
15:57
A hanuka a zsidóság büszke örömünnepe (Kripto Akadémia)
A jeruzsálemi templom visszafoglalására és megtisztítására emlékeznek.
dec. 4
15:57
Azerbajdzsán megfosztja állampolgárságuktól a terroristákat (ATV)
A bakui parlament törvényt fogadott el pénteken arról, hogy megfosztják állampolgárságuktól azokat az azerbajdzsáni állampolgárokat, akik terrorista tevékenységben vagy más országok vallási jellegű konfliktusaiban vesznek részt.
dec. 4
15:59
Pert nyert az Index és a HVG (Kripto Akadémia)
Elutasították Széles Gábor keresetét, amit becsületsértés miatt indított.
dec. 4
16:01
Kunhalmi: antiszemita volt Hóman (Kripto Akadémia)
"Lényegében kényszer nélkül vett részt a magyar zsidók jogfosztásában."
dec. 4
16:03
MNB: a kkv szektorban bővült, a teljes vállalti szegmensben azonban visszaesett a hitelezés (ProfitLine)
Idén a harmadik negyedévben nőtt a lakáscélú kölcsönök volumene, a kis- és középvállalati (kkv) szegmensben pedig évi 3,5 százalékra gyorsult a hitelállomány növekedése; a nagyvállalati hitelezés azonban jelentősen csökkent, így a teljes vállalati hitelállomány 4,4 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Hitelezési folyamatok című…
dec. 4
16:05
A kormány felelősen gazdálkodik az ásványvagyonnal (ProfitLine)
A kormány felelősen gazdálkodik az ásványvagyonnal, az utóbbi időben több bányászati koncessziós pályázatot hirdetett a szaktárca a kutatás és kitermelés élénkítésére - emelte ki Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára pénteken a Magyar Bányászati Szövetség idei Szent Borbála napi országos ünnepségén, Budapesten.

Keresés