A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) a tizenhárom franciaországi régióból hatban a legtöbb szavazatot szerezte vasárnap a regionális választások első fordulójában - derült ki a France2 közszolgálati televízió által ismertetett exit poll eredményekből
Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsáról csak a szíriai nép dönthet, ez "vörös vonal" Irán számára a szíriai válság rendezése kapcsán - közölte Ali Akbár Velajati volt iráni külügyminiszter, Ali Hamenei ajatolláh egyik legfőbb tanácsadója vasárnap.
Zenés karácsonyi vásárt rendez a Vígszínház december 13-án, vasárnap: ajándékötletekkel, játékokkal, jegy- és bérletárusítással, műsorral és fűtött sátorral várják a közönséget.
Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint Németországban nemzeti szintű intézkedésekre is szükség lehet, ha az év végéig nem vezetnek eredményre a menekülthullám csillapításáért nemzetközi szinten kifejtett erőfeszítések
Katarba utazott a Volkswagen vezérkara, hogy megnyugtassa a dízelbotrányon nagy veszteséget elszenvedő nagytulajdonosát. A Volkswagen új vezetése, élén az új vezérigazgatóval, Matthias Müllerrel...
Az Európába érkező migránsokhoz intézte első karácsonyi üzenetét Ferenc pápa, amikor vasárnap a Vatikánból "távkapcsolással" gyújtotta meg az Assisiben felállított karácsonyfa és betlehem fényeit
Százötven év elteltével tűzte ismét programra Giuseppe Verdi operáját, a Giovanna D'Arcó-t a milánói Scala. A milánói operaház idénynyitó darabját a hagyományok szerint a premier előtt a harminc évnél fiatalabb közönségnek mutatták be.
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára bízik benne, hogy szakmai alapon dönt majd az Európai Bíróság a kötelező betelepítési kvótákról szóló uniós határozat ellen benyújtott magyar keresetről
A jövő héten nem várható komoly lehűlés, de többnyire borús lesz az idő. Többször lehet tartós köd, ködszitálás, olykor eső is, de havazás nem várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
A szíriai elnök szerint törvénysértő és kudarcra van ítélve a brit királyi légierő bekapcsolódása az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe.
A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) a tizenhárom franciaországi régióból hatban a legtöbb szavazatot szerezte a regionális választások első fordulójában.
Bernd Storck szövetségi kapitány december 13-tól négynapos edzőtábort tart Telkiben, az összetartáson részben fiatalok, részben olyan futballisták vesznek részt, akikben megvan a potenciál, hogy a későbbiekben az A-válogatott keret közelébe kerüljenek.
A jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságra kijutott magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck kihirdette keretét, amelynek tagjai jövő hét vasárnaptól négy napig együtt készülnek Telkiben.
Természetesnek kell tekinteni, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet kihasználja a migránsáradattal járó lehetőségeket arra, hogy terroristákat küldjön Európába - mondta Horváth József titkosszolgálati szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában
Fokozza energiaipari együttműködését Irán és Svédország a Teherán ellen érvényben lévő szankciók jövő év eleji eltörlését követően - ebben állapodott meg Bijan Zanganeh iráni olajipari miniszter és Mikael Damberg svéd ipari miniszter vasárnap Teheránban.
Az amerikai kulturális élet egyik legrangosabb kitüntetését, a washingtoni Kennedy Központ idei díjait George Lucas filmrendező, Ozava Szeidzsi japán karmester, Carole King énekesnő, Cicely Tyson és Rita Moreno színésznő vehette át szombaton.
Érvényesíteni kell az unió szabályait, így a dublini egyezményt is - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Két és fél órára csökken a menetidő a két főváros között a Belgrád-Budapest vasútvonal megépítésével - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Be akart törni a pilótafülkébe egy amerikai útlevéllel rendelkező jordániai férfi vasárnap egy Frankfurtból Belgrádba tartó gépen, majd a repülőgép ajtajának kinyitásával fenyegetőzött - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió.
A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) a szavazatok 30 százalékával megnyerte vasárnap a francia regionális választások első fordulóját, méghozzá viszonylag magas, 50 százalékos részvétel mellett - derült ki a France2 közszolgálati televízió által ismertetett exit poll eredményekből.
Új bizonyítékkal igyekszik igazolni ártatlanságát az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, a nemzetközi szövetség elnökjelöltje, az UEFA vezetői tisztségéből felfüggesztett Michel Platini.
A szíriai elnök szerint törvénysértő és kudarcra van ítélve a brit királyi légierő bekapcsolódása az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe.
Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint Németországban nemzeti szintű intézkedésekre is szükség lehet, ha az év végéig nem vezetnek eredményre a menekülthullám csillapításáért nemzetközi szinten kifejtett erőfeszítések.
Az Európába érkező migránsokhoz intézte első karácsonyi üzenetét Ferenc pápa, amikor vasárnap a Vatikánból "távkapcsolással" gyújtotta meg az Assisiben felállított karácsonyfa és betlehem fényeit.
Törökország provokációval vádolta meg Oroszországot vasárnap, amiért egy orosz tengerész állítólag rakétavetőt vett a vállára, miközben egy orosz hadihajó fedélzetén áthajózott a Boszporuszon.
Albert Sándor, a révkomáromi Selye János Egyetem alapító rektora kapta az idei Pro Probitate - Helytállásért díjat. A kitüntetést Révkomáromban, a Duna Menti Múzeumban adták át vasárnap.
Be akart törni a pilótafülkébe egy amerikai útlevéllel rendelkező jordániai férfi vasárnap egy Frankfurtból Belgrádba tartó gépen, majd a repülőgép ajtajának kinyitásával fenyegetőzött - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió.
Rekordáron 790 ezer dollárért (226 millió forint) kelt el szombaton egy árverésen a Beatles együttes 1968-ban megjelent - eredetileg The Beatles címen futó - Fehér Albumának legelső példánya.
Nem csak kutyákon és macskákon, hanem disznókon is segítene Molnár Anikó, aki már többször említette, hogy százmillió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy megvalósíthassa nagy vágyát, az állatrehabilitációs központot.
Több tucat szíriai ellenzéki csoport részvételével rendez konferenciát Szaúd-Arábia a jövő hét közepén, amelynek célja, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki a nemcsak Bassár el-Aszad elnök erői, hanem gyakran egymás ellen is harcoló rivális fegyveres csoportok - közölték vasárnap az eseményre meghívott szervezetek.