Novemberben 154,5 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés a Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes adatai szerint. Novemberi mínusz Idén novemberben 154,5 milliárd forintos hiánnyal zárt...
Kendrick Lamar kaliforniai rapper kapta idén a legtöbb, szám szerint 11 Grammy-jelölést, rögtön utána Taylor Swift és The Weeknd izgulhat a legtöbb kategóriában a február 15-i díjátadó gálán.
Novemberben mintegy 304 milliárd forint uniós bevételt számolhatott el a hazai költségvetés, míg az egyes adóbevételek 665 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte az NGM. Az államháztartás központi alrendszerének november végi halmozott hiánya 970,7 milliárd forint volt.
A fiú október 10-én 0:15-kor a Veres Péter utcában kiabált, majd belerúgott egy úttest szélén parkoló kocsiba. A tulaj felfigyelt a zajra, és lement a parkolóba, ahol meglátta a srácot egy biciklivel elhúzni. Kocsival követte egy helyi szórakozóhelyig, közben hívta a rendőröket, akik a fiút a szörnyű tettéért a szórakozóhelyen elfogták, és előállították. Most emelnek vádat garázdaságért.…
A Közbeszerzési Értesítőből tudni, hogy már meg is vették nekik a repülőjegyeket Rióba közel 50 millió forintért. Az MTVA az év utolsó hónapjában amúgy 129 embert szervez ki.
Kendrick Lamar kaliforniai rapper kapta idén a legtöbb, szám szerint 11 Grammy-jelölést, rögtön utána Taylor Swift és The Weeknd izgulhat a legtöbb kategóriában a február 15-i díjátadó gálán
Szerdától bruttó 4 forinttal csökkenti a Mol a benzin illetve 5 forinttal a dízel nagykereskedelmi listaárát. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 315,6...
Gyilkossági kísérlet címén emeltek vádat hétfőn a londoni metróban elkövetett késeléses támadás gyanúsítottja ellen, akinek mobiltelefonján az Iszlám Államhoz köthető fényképeket találtak a brit hatóságok.
De ez nem is baj, mert egy kattant kanadai mérnök megcsinálta a tökéletes egérfogót. Mellékesen videóval bizonyította be, hogy a jó PR-juk ellenére igazából milyen meghökkentően ostobák az egerek.
Európa legszigorúbb közbeszerzési szabályozásának nevezte a magyar közbeszerzési törvényt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.
Novemberben mintegy 304 milliárd forint uniós bevételt számolhatott el a hazai költségvetés, míg az egyes adóbevételek 665 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbit. Az államháztartás központi alrendszerének november végi halmozott hiánya 970,7 milliárd forint volt - közölte a friss adatokat az NGM a Privátbankárral.
A "Saul fia" kapta a legjobb külföldi filmnek járó díjat a hétvégén a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségétől. Ezzel egy hét alatt három rangos amerikai elismerést is elnyert Nemes Jeles László az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíjával kitüntetett alkotása, ami tovább növelheti a film Oscar esélyeit.
Módosítja a kormány az osztatlan közös tulajdon megszüntetésének szabályait. A kormány honlapján hétfőn megjelent rendelettervezet szerint a részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésekor a földterületen utat kell kijelölni, hogy a felosztás után a tulajdonok megközelíthessék.
Csaknem hétéves mélypontra süllyedt az olaj világpiaci ára hétfőn, miután a világ olajtermelésének mintegy a harmadát adó Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nem csökkentette kitermelési limitjét.
Novemberben 154,5 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés a Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes adatai szerint, a kumulált deficit pedig 100% fölé emelkedett az éves hiányelőirányzathoz...
A Goldman Sachs, amely az egyik leginkább borúlátó volt az euró kilátásait illetően, javított eddigi várakozásán és hétfőn azt közölte, hogy már nem számít jövőre 1 dollár alatti euróval.
Várhatóan a török gazdaság jár rosszabbul az orosz vadászgép lelövése nyomán foganatosított orosz szankciók miatt, amelyek az orosz gazdaságra valószínűleg csekélyebb hatást gyakorolnak majd -...
A mekkora pinged kérdésre végre nem egy nyomorult flash alapú sebességmérőn keresztül érkezik a válasz. Az Ookla html5-re cserélte az elavult technológiát a Speedtest.net-en. A beta verzió már kipróbálható. (TheNextWeb)
A paksi áram a legolcsóbb áram, ezért az atomerőmű fejlesztése elengedhetetlen a magyar lakosság és ipar hosszú távú, olcsó, biztonságos áramellátásához - közölte a nagyobbik kormánypárt az LMP-s Szél Bernadett nyilatkozatára reagálva hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Akár kétmillióval is kevesebb szegénységben élővel számolhat a KSH, ha új módszertan alapján méri a szegénységi adatokat – erről Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő beszélt az ATV Start című műsorában.
A külföldi befektetők idén óriási tételeket adtak el török papírjaikból, elsősorban a részvényekből. Korábban az ország a befektetők kedvence volt, de eljött a profit bezsebelésének ideje. Most már az orosz konfliktus és szankciók is szerepet játszanak, a kitárazás folytatódik.
Biztonsági okokból hétfő este hét órától kedd reggelig teljesen lezárják a római Szent Péter teret és környékét. Az olasz hatóságok az utolsó tüzetes biztonsági ellenőrzést végzik el a szentév keddi megnyitása előtt, amelyre 50-100 ezer embert várnak.
Csaknem hétéves mélypontra süllyedt az olaj világpiaci ára hétfőn, miután a világ olajtermelésének mintegy a harmadát adó Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nem csökkentette kitermelési limitjét.
Az elmúlt évtizedekben változatlanok maradtak azok a dilemmák, amelyek a magyar diplomácia alakulását meghatározzák - mondta Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, egy könyvbemutatón.
Megkezdődött a kerítés építése az osztrák-szlovén határon fekvő spielfeldi átkelőnél hétfő délután, a tervek szerint az építkezést karácsonyig befejezik.