Különösen méltánytalannak tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, hogy a korábbi ígéretek ellenére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozói kimaradnak a közszolgálati életpálya-modellből, a szakszervezet ezért Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult - közölte Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke az MTI-vel vasárnap
Ennyi busó még sosem járt! A buli február 12-én kezdődik, hat nap alatt harminc helyszínen hetven program lesz. A busójárás hagyományosan a húshagyó keddi koporsóégetéssel zárul. (MTI)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet először ismerte el, hogy vereséget szenvedett a szíriai-török határon fekvő Kobaninál, és tagjai fogadkoztak, hogy újra támadni fogják a várost.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter utasítására a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei rendkívüli ellenőrzés keretében újabb, forgalomban lévő szén-monoxid-mérő készülékek biztonságosságát és megfelelőségét vizsgálják meg 2015 februárjába - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
A tartós, sűrű köd miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint a fővárosra, Baranya, Somogy és Zala megyére pedig a havazás miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést
Fél Európa influenzában szenved, s most már nem csak az iskolákból, de a munkahelyekről is sokan hiányoznak. Orvoshoz a múlt héten 50 ezer magyar fordult, de ennek többszöröse küzdhet a lázzal.
Már ettől a hónaptól rögzített árfolyamon törleszthetik tartozásukat a devizahitelesek. A devizahitelesek törlesztőrészlete májusban, a forinthitelesek törlesztőrészlete pedig ősszel csökkenhet az elszámolási törvény nyomán. Összesen 1 millió 300 ezer család csaknem ezer milliárd forintnak megfelelő összeget kaphat vissza idén bankjától.
Mármint a F1-es csapat új autója. A fekete-fehér, csíkozott álcafestés a hadviselésben a II. világháború után kikopott, de az autógyárak és a cipőgyártók is kedvelik.
Hegyeshalomnál állították meg, a kocsijában négy koszovói albán volt, akiket Budapesten, a Keletinél vett fel. Az albánok Münchenbe tartottak, hétszáz eurót fizettek volna az útért. A rendőrség közleményéből nem derül ki, hogy a taxis egyáltalán tisztában volt-e utasai státusával. (Via … Folytatás
A teheráni Fádzsr nemzetközi filmfesztiválon mutatják be vasárnap a Mohamed próféta életéről szóló alkotást, az iráni filmgyártás eddigi legnagyobb költségvetésű produkcióját.
Whitney Houston lányát eszméletlenül találták fürdőkádjában. A szombaton történt eset kísértetiesen emlékeztet a három éve elhunyt világhírű énekesnő halálának körülményeire.
A Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. tevékenysége hozzájárul a végfogyasztói árak alacsonyan tartásához mind a lakossági, mind az egyéb földgázfogyasztói árak esetén - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI megkeresésére.
Egyes tisztségviselőknek, köztük az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének, valamint a legfőbb ügyésznek is nyilatkoznia kellett a tavaly év végi vagyoni helyzetéről, legkésőbb szombatig. A beszámolók az Országgyűlés honlapján olvashatók.
Folytatódtak a devizahiteles tüntetések Romániában és Szerbiában. Belgrádban például a nemzeti bankhoz mentek a tüntetők, és házaik, lakásaik kulcsát a bank küszöbén hagyták, szerintük ugyanis a bankok előbb utóbb úgyis elveszik az otthonaikat
Európa-szerte nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb, közös influenza jelentése szerint - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Facebook-oldalán
Újabb támadást indítottak vasárnap hajnalban a Boko Haram iszlamista szervezet fegyveresei a stratégiai fontosságú Maiduguri északkelet-nigériai város ellen, amelynek bevételéért heves harcok folynak - közölték szemtanúk.