Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Coleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete kedden a szociális biztonságról ír alá egyezményt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap az MTI-vel.
Nem változott jelentősen tavaly május óta a parlamenti frakcióvezetők, illetve pártelnökök többségének vagyoni helyzete, nagyobb jövedelemkülönbségről számolt be ugyanakkor Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, akinek cégéből származó eseti jellegű osztaléka 100 millió forinttal, 169 millió forintra emelkedett.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma a héten 8 milliárd forinttal emelkedett az előző hetihez képest, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom árfolyama emelkedett, így a BUX értéke csökkent.
A jegybank "rossz bankja" teljes átláthatóságra törekszik: a bankoktól átvett ingatlanok értékelésének módszere nyilvános lesz - ígéri az új cég, a MARK vezérigazgatója. Kandrács Csaba szerint az év második felében kezdik a vásárlásokat
Megkezdte tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank tavaly ősszel alapított eszközkezelője, vagyis az úgynevezett rossz bank. A problémás eszközök átvételére kialakított Magyar Reorganizációs és...
Munkahely-fejlesztési projektet dolgozott ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) több felsőoktatási, vállalkozói érdekképviseleti partnerrel közösen, a 329 ezer euró (nagyjából 102 millió forint) költségű projekthez a konzorcium 247 ezer euró uniós támogatást nyert - közölte a BGF az MTI-vel.
Már márciusban fejre állhat a görög unortodixa: a Sziriza-kormány szakminisztere elismerte, hogy a nyugdíjkifizetések csak "feszesen" lesznek teljesíthetőek - főlge, hogy a kabinet a nyugdíjak korábbi szintjének visszaállítását is megígérte. Nem biztos, hogy jó utazási célpont lesz Hellász.
Hat településen tartanak ma időközi önkormányzati választást, ezek közül három olyan községben polgármester-választást, ahol tavaly októberben senki nem indult a posztért.
Az antibiotikumok korában, talán sokan úgy gondolják, hogy a tüdőgyulladás veszélytelen betegség, ám az adatok egyáltalán nem erre utalnak: a légzőszerv gyulladása a tizedik leggyakoribb halálok a fejlett országokban, ráadásul az összes fertőző betegség közül tüdőgyulladásban halnak meg a legtöbben.
„Tavasz jön – Orbán megy” címmel szerveztek tüntetést a Kossuth térre. Angela Merkel érkezése előtt meg akarják mutatni, hogy Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal.
Három autógyárnak 2,1 millió kocsit kell visszahívnia javításra az Egyesült Államokban, az ok nélkül kinyíló légzsák kockázata miatt - közölték az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hatóságnál (NHTSA) a hét végén.
Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága elé kerül megvitatásra a horvát kötelező árfolyamrögzítés kérdése. A hír bejelentése után a horvát pénzügyminiszter hangsúlyozni kezdte, hogy csak ideiglenes jelleggel kötötték fix kuna árfolyamhoz a devizahitelek törlesztését
Újabb lefejezéssel sokkolta a világot az Iszlám Állam nevű terrorszervezet. Pedig szerdán még azt hitték, sikeres lesz a terroristákkal való tárgyalás, és elengedik a túszt, az újságíró Goto Kendzsit.
Martina Hingis és az indiai Leander Paes nyerte meg a vegyespárost a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon, a svájci játékos kilenc év után szerzett ismét Grand Slam-trófeát.
Az Együtt felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne csak három napig, Angela Merkel német kancellár hétfői látogatásához időzítve képviselje az európai értékeket, hanem teljes kormányzásában álljon ki ezek mellett.
Tizenhárom ukrán katona halt meg 24 óra alatt az Oroszország támogatta szeparatista lázadók elleni harcokban az ország keleti részén - közölte egy kijevi katonai szóvivő vasárnap.
Csaknem egy napja pusztít tűzvész az orosz tudományos akadémia társadalomtudományi információs intézetének moszkvai alapkönyvtárában, ahol több mint tízmillió könyvet és dokumentumot, köztük ritka középkori szláv szövegeket tárolnak - írja a The Guardian.
A parlament honlapján közzétették az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát, és szombaton, a délutáni órákban megjelent Orbán Viktor beszámolója is a vagyoni helyzetéről. Nem változott jelentősen tavaly május óta a parlamenti frakcióvezetők, illetve a pártelnökök többségének vagyoni helyzete, kivéve Gyurcsány Ferencet: a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének cégéből származó eseti jellegű…
1990. február 1. csütörtök: Alapvető nézetkülönbségek mutatkoztak néhány kérdésben azon az eszmecserén, amelyet az Országos Tervhivatalban tartottak a kormány és az úgynevezett Híd-csoport szakértői. Antall József, az MDF elnöke és Jeszenszky Géza, a párt külügyi bizottsságának vezetője szerdán Washingtonban az amerikai képviselőház, majd a szenátus külügyi bizottságának tagjaival folytatott…
Angela Merkel német kancellárnak nem szabad engedményeket tennie Orbán Viktornak az Oroszországgal szembeni egységes uniós fellépés érdekében - mondta a dpa német hírügynökségnek a legnagyobb német ellenzéki párt, a Baloldal parlamenti (Bundestag) frakcióvezetője.
Nem változott jelentősen tavaly május óta a parlamenti frakcióvezetők, illetve pártelnökök többségének vagyoni helyzete, nagyobb jövedelemkülönbségről számolt be ugyanakkor Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, akinek cégéből származó eseti jellegű osztaléka 100 millió forinttal, 169 millió forintra emelkedett.