Legutóbbi olajjal foglakozó videónkban a brent típusú olaj grafikonján azonosítottunk vételi lehetőséget. Több mint 20%-os árfolyamugrás után most fontos ellenállási zónába szaladt az alapvetően...
Mint az olcsóbb ajánlattevő, a Duna Aszfalt Kft. nyerte el a Colas Út Zrt. előtt, a debreceni Nyugati kiskörút II. ütemének tervezését és kivitelezését - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Chelsea belga játékosa a múlt héten hosszabbította meg 2020-ig a szerződését. Közben Mourinho elmondta neki, miben kell fejlődnie, és mit vár el tőle a jövőben.
A parlamenti pártok együttműködését kérte a nemzeti külpolitikai célok elérése érdekében a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a parlamentben, a tavaszi ülésszak nyitónapján a nemzeti külpolitika legfontosabb céljairól beszélt, így a többi között arról, hogy aláírják Oroszországgal a gazdasági és energiabiztonsági megállapodásokat. A Ház megszavazta az új munkarendet.
Az édesanya még egy plasztikai műtétre is elvitte fiát, akinek az égiek túl nagy füleket adományoztak. Ám az eredménnyel nem volt elégedett, ezért megfojtotta a szerencsétlent.
Pihenhettek hétfőn a Veszprém férficsapatának tagjai, miután vasárnap a Celje 29-26-os legyőzésével bebiztosították első helyüket a Bajnokok Ligája C csoportjában. Ivácsik Gergőék (33) a Montpellier otthonában így már „tét nélkül” lépnek pályára.
A délkelet-ukrajnai tűzszünet a Debalcevénél bekerített ukrán katonák sorsától függ - erre a megállapításra jutottak a vezető orosz napilapok által megkérdezett szakértők.
A vérszegénység általában lassan, lappangva alakul ki, és nem okoz nagyon súlyos tüneteket, viszont vannak megbízható jelek, melyek alapján felmerülhet a betegség gyanúja.
Magyarországi látogatásán az orosz elnök tárgyalni fog a kétoldalú gázszerződésről, amelyet vagy meghosszabbítanak, vagy új szerződéssel váltanak fel - tájékoztatott hétfőn az orosz államfő...
London — Régi adósságát törlesztené a bő két hónap szünet után ma a nyolcaddöntők első mérkőzéseivel folytatódó labdarúgó-Bajnokok Ligájában José Mourinho (52).
Magyarországi látogatásán az orosz elnök tárgyalni fog a kétoldalú gázszerződésről, amelyet vagy meghosszabbítanak vagy új szerződéssel váltanak fel - tájékoztatott hétfőn az orosz államfő külpolitikai tanácsadója.
Míg az Kreml ma azt közölte, a kétoldalú gázszerződés is szóba kerül holnapi látogatáson, addig az MSZP elnöke azt mondta, Orbán nem akar hosszútávú szerződést kötni.
Kelemen Hunor szerint az aradi Szabadság-szobor meggyalázása azt jelzi, hogy az erdélyi magyarságnak továbbra is éberen kell őrködnie kultúrája, történelme tárgyi hagyatékai fölött.
Kormánypárti szavazatokkal elfogadta az Országgyűlés hétfői ülésén az új munkarendről szóló házelnöki javaslatot. Az előterjesztést - amelynek értelmében az Országgyűlés két hétre fogadná el napirendjét és amelyet az ellenzék bírált - 117 igen és 50 nem szavazattal hagyták jóvá. Szintén elfogadták az azonnali kérdések és kérdések tárgyalását érintő házszabálytól való eltérésre vonatkozó…
Milánó — Rossz a lapjárás mostanában Milánóban. Az olasz labdarúgó-élvonalban gyengélkedő, a 10. helyen álló AC Milan csapata gyűjtötte be eddig a szezonban a legtöbb piros lapot a kiemelkedő európai bajnokságok együttesei közül.
Közös ajánlattevőként a Vibrocomp Kft. és a Bokút-Terv Mérnöki és Vállalkozó Kft. készítheti az M2-es gyorsforgalmi út Vác és az országhatár közti szakaszára a környezetvédelmi engedély megszerzéséhez szükséges környezeti hatásvizsgálatot - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.