Reggel hét óra előtt tíz perccel az eurót 306,79 forinton, a dollárt 270,07 forinton, a svájci frankot 289,49 forinton, a japán jent pedig 2,2787 forinton jegyezték
Nincs megállás, már zsinórban tizenhetedik hónapja bővül az európai autópiac a legfrissebb statisztikák szerint, a sikerhez a luxusautó-gyártók és több volumengyártó is hozzájárult. Előbbiek...
Célja eléréséhez pedig fegyvereket fog Ukrajnának átadni Washington Mihail Emeljanov ellenzéki képviselő szerint, és csak azért nem kapott eddig Kijev amerikai fegyvereket, mert még nem volt idejük erre felkészülni az amerikaiaknak
A magyar gazdaság további élénkülését ígéri a Leading HUBE konjunktúramutató. Eszerint az év végéig az üzleti szféra élénkülő pályán lesz, csak ezután jönnek a kérdőjelek. Az ING által előállított...
Az alkatrész-adatbázisban szereplő tételek alapján összerakott középkategóriás autó hatszor annyiba kerül, mintha a szalonból összeszerelve, lefényezve vennénk meg - ezzel látja indokoltnak az Uniqa Biztosító azt, hogy fellépett a piaci anomáliák ellen.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) anyagi segítséget nyújt a brutálisan kivégzett egyiptomi keresztények családjainak, a tárcavezető döntése nyomán 500-500 euró támogatást nyújtanak nekik
Még tovább erősítették a biztonsági készültséget az olasz fővárosban a diplomáciai képviseleteknél, műemlékeknél és pályaudvarokon azt követően, hogy az Iszlám Állam fegyveres csoportjai Líbiából támadással fenyegették meg Rómát
A főszerkesztő levele a márciusi Évából, a 25 oldalas iskolamelléklet kapcsán. Mindannyian nagy dolgokról álmodunk, és ez így van jól. De ahogyan haladunk az életben, sokunk egykori színes, szélesvásznú álma kiszürkül vagy éppen semmivé foszlik. És ez nincs így jól. A magyar közoktatás gyakorlata minden kormánnyal új irányt vesz, de valahogyan a jót évtizedek óta sosem találja el. Eredmény: nem…
School’s out forever: a 14 éves jobbágyi fiú egy légpuskával február 13. és 16. között többször rálőtt a használaton kívüli tanterem ablakára. Senki sem sérült meg. A rendőrök a házkutatáson megtalálták a légpuskát és hozzá 155 töltényt. Gyanúsítják, kihallgatták. (police.hu)
A 43 éves Christian von Koenigsegg, a Koenigsegg svéd sportautó gyártó alapítója és tulajdonosa köztudottan megalomániás, ha a teljesítményről és a gyorsaságról van szó. Ezúttal pedig a megalománia szó rögtön kettős értelmet is nyer: a cég genfi újdonsága a jelenlegi, One:1 nevű csúcsmodell erőforrását fogja állítólag örökölni, ami azt jelenti, hogy csúcsteljesítménye (legalább) 1 megawattnak…
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 170 millió forint adózás utáni veszteséget könyvelt el a nemzetközi pénzügyi jelentési standardok (IFRS) szerint 2014-ben, szemben az előző évi 201 millió forintos veszteséggel - közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
Összességében nem várható, hogy az üzemanyagárak csökkenését a vállalkozások maguktól érvényesíteni fogják termékeik, illetve szolgáltatásaik áraiban, a Nemzetgazdasági Minisztérium azonban nem tervez semmilyen beavatkozást a piaci árképzési folyamatokba, mivel várakozásai szerint egész évben mérsékelt marad az infláció - közölte a minisztérium.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben nyilvánított részvétet Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnöknek amiatt, hogy vasárnap az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi kopt keresztényeket gyilkolt meg.
Tőkés óvott, hogy az Romániai Magyar Demokrata Szövetség folytassa az öntömjénezést, és a "paktumpolitika" revízióját, illetve korrekcióját sürgette, valamint személyi konzekvenciák levonására is felszólította a szövetséget
A mai kincstárjegy-aukció nem hozott meglepetést sem a kereslet, sem a hozamok tekintetében. Annyi viszont tisztán kirajzolódni látszik, hogy idén év elején nem kell annyira gyorsított ütemben...
Még tovább erősítették a biztonsági készültséget az olasz fővárosban a diplomáciai képviseleteknél, műemlékeknél és pályaudvarokon azt követően, hogy az Iszlám Állam (IÁ) fegyveres csoportjai Líbiából támadással fenyegették meg Rómát.
Februárban nőtt a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet németországi gazdasági kilátások megítélését tükröző hangulatindexe, és javult az aktuális üzleti környezet megítélése is.
Aláírták a megújult magyar reklámetikai kódexet kedden Budapesten, amelyben kiemelt hangsúlyt kap a gyermekvédelem, valamint új területként a kozmetikai reklámokra vonatkozó alapelvek és a digitális úton gyűjtött adatokra épülő, viselkedés-alapú reklámokkal kapcsolatos szabályozás is bekerült a dokumentumba.
Lemondott Simicska Lajos a HírTV Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagságáról - áll az mno.hu oldalon megjelent közleményben. Részvényeit a Megapolis Media Zrt. vásárolta meg. Simicska Lajos eladta a Magyar Nemzetet kiadó cégben lévő üzletrészének döntő részét, illetve a Lánchíd Rádió Kft.-ben lévő részesedésének kétharmadát is.
A Financial Times budapesti tudósítója is kiszúrta a feszülő ellentmondást a 26 éve még az oroszok távozását követelő Orbán és a most az 56-os forradalmat leverő szovjet katonák sírját koszorúzó Putyin találkozásában.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben nyilvánított részvétet Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnöknek amiatt, hogy vasárnap az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi kopt keresztényeket gyilkolt meg
Változatlan hozamon értékesített a meghirdetett összegben 3 hónapos lejáratú diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Kisorsolták a KEK és az EHF-kupa negyeddöntőinek párosításait. Az FTC, a német Blomberg-Lippe csapatával, míg az Érd, a dán Esbjerggel mérkőzik meg az elődöntőbe kerülésért.
Barcelona – Tiszta apja Shakira második kisfia! Míg a kétéves Milan édesanyja vonásait örökölte, úgy tűnik a három hete született Sasha inkább Gerard Piquére hasonlít.