2015. február 17. kedd

febr. 17
12:32
Debalceve körzetében folytatódnak a csatározások (Gondola)
Ukrán források közlése szerint támadásba lendültek a kormányerők Kelet-Ukrajna egyes területein, miután az oroszbarát szakadárok szerintük nem tartották magukat a harmadik napja életben lévő tűzszünethez
febr. 17
12:32
Villa: A City tudja, mi a Barca gyengesége (Sport365)
A korábbi Barcelona játékos, jelenleg a New York City FC-ben futballozó, David Villa szerint nem lesz könnyű dolga a Barcelonának a Manchester City ellen a BL-ben.
febr. 17
12:33
Javul a hangulat, de maradt még mit ledolgozni (Portfolio)
Továbbra is a levegőben lóg a görög adósság körüli vita, ami miatt bizonytalanok voltak kedden a befektetők, a vezető nyugati indexek gyengén teljesítettek. A magyar tőzsde ugyanakkor szembe ment a...
febr. 17
12:33
Sportos kombival mutatja meg az Optima jövőjét a Kia (Auto Pult)
Éppen egy hete számoltunk be a Kia legújabb tanulmányának genfi érkezéséről, de úgy tűnik a dél-koreai márka nem bírta ki a svájci seregszemléig. A gyáriak most néhány információval karöltve megosztottak velünk pár képet a Sportspace névre keresztelt – és mint kiderült kombi karosszériával rendelkező – koncepcióról, melynek sorozatgyártású verziója az Optima helyét veheti majd át.
febr. 17
12:33
Öngyilkos merénylők támadtak egy afgán rendőrörsre: 20-an meghaltak (ATV)
Öngyilkos tálib merénylők támadtak egy rendőrőrsre kedden a kelet-afganisztáni Logar tartományban, legalább húsz ember meghalt – jelentették hivatalos források.
febr. 17
12:33
Bajnokok Ligája: James, Lucas, Draxler - a BL hiányzói (Agroinform)
Itt a fogadási kisokos, összeszedtük kik azok a játékosok, akik sérülés vagy eltiltás miatt kihagyják a nyolcaddöntőt.
febr. 17
12:34
Egyre több külföldi filmet forgatnak Csehországban (Blikk)
febr. 17
12:35
Jócskán elcsúsztunk az uniós ezermilliárdok felhasználásával (Portfolio)
A 2007-2013-as fejlesztési időszak Operatív Programjai szintjén meghatározott különböző indikátorok 60%-a nem teljesült időarányosan, közel harmaduk nem érte el a célérték 25%-át, amely az EU-s...
febr. 17
12:36
Változás a nyugdíjszabályokban! Amit tudniuk kell a nevelőszülőknek (Adózóna)
Nem állhatnak biztosítási jogviszonyban a nevelőszülők sem azon a napon, amikortól kezdődően megállapítják részükre az öregségi nyugdíjat. Fontos változás ugyanakkor, hogy nem kell megváltoztatni a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek gondozási helyét amiatt, hogy szünetel a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony.
febr. 17
12:36
Szigorúan ellenőrzi a betegszabadságokat az OEP (HR Portál)
Az OEP ellenőrzéseket végző főorvosai 67 ezer praxisellenőrzést, 916 ezer dokumentáció- és 159 ezer betegvizsgálatot végeztek el tavaly, írja a Magyar Nemzet.
febr. 17
12:48
Óvszert fognak árulni az iskolákban is! (Blikk)
Thaiföldön a hatóságok eddig igyekeztek a fiatalokat minden eszközzel távol tartani a testi szerelemtől. Ám a The Nation című bangkoki lap keddi száma szerint ezentúl megengedik majd, hogy az iskolák közvetve árulhassanak óvszereket.
febr. 17
12:48
Debalceve körzetében folytatódnak a csatározások (Infostart)
Ukrán források közlése szerint támadásba lendültek a kormányerők Kelet-Ukrajna egyes területein, miután az oroszbarát szakadárok szerintük nem tartották magukat a harmadik napja életben lévő tűzszünethez.
febr. 17
12:48
Átadták a 3. Thália Humorfesztivál díjait (Gondola)
A legjobb nagyszínpadi előadás díját a Pécsi Nemzeti Színház 39 lépcsőfok című előadása kapta
febr. 17
12:48
Koppenhága: Bombariadó volt az első merénylet helyszínén (Blikk)
febr. 17
12:50
Tömeges halált okozott egy áramütés (Blikk)
Legkevesebb 18 ember szenvedett halálos áramütést kedden Haitin, egy karneválon.
febr. 17
12:51
Jön Putyin - Nem leszünk gyarmat! (Alternatív Energia)
LMP: a CÖF igazán kölcsön adhatná jól ismert a molinóját az orosz elnök látogatására.
febr. 17
12:51
Jön a tavasz, kirándulj a Vértesben! (Éva Magazin)
Fotógalériánkkal kedvet csinálunk egy hétvégi túrához Csókakőn. Csókakő ideális családi kirándulóterep: a túraútvonalak nem túl nehezek, de azért kihívást jelentenek, és az ingyenesen látogatható vár minden meserajongó fantáziáját beindítja. Kapcsolódó írásaink: Hangulatos kirándulások vonattal – 3 tipp Fertő-tavi kerekezés – kutyával 5 szuper hazai kirándulóhely A márciusi Éva 142. oldalán…
febr. 17
12:51
Edzésterv kezdő, fogyni vágyó futóknak - 7. hét (WebBeteg)
Edzésterv kezdő, fogyni vágyó futóknak - 7. hét
febr. 17
12:51
Ezek ma a legjobb pálinkák - Itt a lista! (Portfolio)
Beszállnak a nagykövetségek és a konzulátusok is...
febr. 17
12:51
Juhász: az eladásról még nem döntöttek, a nyertest már kihirdették (ATV)
Rogán Antal folyamatosan hazudik, az Index által feltárt ingatlanügy lényege, hogy az V. kerületi önkormányzat elcserélt egy ingatlant csak azért, hogy később azt eladhassák a haveroknak, ráadásul fél áron – állította Juhász Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 17
12:52
Tovább szűkült a lehetséges Mars-telepesek listája (Blikk)
febr. 17
12:53
Heves harc folyik Debalcevéért (Portfolio)
A minszki megállapodás szerint a hét végén fegyvernyugvás lépett életbe, a stratégiai fontosságú Debalcevénél azonban hétfőn is még mindig folytak a harcok. Az EBESZ küldöttsége, amelynek a tűzszünet...
febr. 17
12:54
Három hete nem változik a hozam a keddi aukción (Privátbankár)
Változatlan hozamon értékesített a meghirdetett összegben 3 hónapos lejáratú diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
febr. 17
12:54
Mindenki megnyugodhat, már sehol nem egészségtelen a levegő (Blikk)
febr. 17
12:56
Gondolná? Úgy viszik a 9. kerületi lakásokat, mintha ingyen lenne (Privátbankár)
Várólista, egymás túllicitálása - ez jellemzi most a kirobbanó teljesítményt produkáló 9. kerületi ingatlanpiac a Balla Ingatlanirodák tapasztalata szerint.
febr. 17
12:58
Sikerült ráijeszteni a magánnnyugdíjpénztári tagokra (Privátbankár)
A Prémium Pénztárcsoporthoz tartozó Horizont Magánnnyugdíjpénztár elsőként teljesítette a magánnyugdíjpénztárak esetén kötelezővé tett 70 százalékos tagdíjbefizetői arányt.
febr. 17
13:00
Ladyzunga Cyborg új neve: Abcdefg Hijklmn Opqrst Uvwxyz (444.hu)
Két év bürokratikus harc után a 36 éves bogotái egyetemi művészetet és fotózást oktató tanárnő az angol abc 26 betűjére változtatta az eddigi nevét, ami Ladyzunga Cyborg volt. Időnként újradefiniálja, és ilyenkor átnevezteti magát. Most azért ezt választotta, hogy nehéz legyen … Folytatás
febr. 17
13:02
Vlagyimir Putyin érkezik (444.hu)
Az orosz elnöki gép három kisebb gép követésében tart Budapest felé, lassan le is szállhat. Mint látszik, kikerülte Ukrajnát.
febr. 17
13:03
Átláthatóbbá tennék a letelepedési kötvények piacát (Infostart)
Átláthatóbbá tenné a letelepedési kötvények piacát a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály az InfoRádió Aréna című műsorának beszélt erről.
febr. 17
13:03
22 szervezet írta alá a megújult Magyar Reklámetikai Kódexet (ProfitLine)
Az Önszabályozó Reklám Testület és a Magyar Reklámszövetség koordinálásával összesen 22 szervezet részvételével több hónapos munka eredményeként megszületett a mai szabályozást kiegészítő, és a gazdasági, kulturális, társadalmi környezethez illeszkedő új Magyar Reklámetikai Kódex.
febr. 17
13:03
Fabregas miatt aggódik Mourinho (Sport365)
A Chelsea portugál edzője aggódik, mert Cesc Fabregas éppen hogy felépült sérüléséből, influenzás lett, és valószínűleg ki kell hagynia a keddi Bajnokok Ligája mérkőzést.
febr. 17
13:04
Itt a Putyin, mutatjuk! (444.hu)
Kövesd velünk az utóbbi évek legkínosabb budapesti napját, amelyen állami pompával fogadjuk a szomszédunkban háborút szító ország elnökét, a teljesen szalonképtelen Vlagyimir Putyint. Davaj, csaszi!
febr. 17
13:05
A kis- és közepes gazdaságok támogatását kéri a Magosz a kormánytól (ProfitLine)
A kis- és közepes családi gazdaságok támogatását kéri a kormánytól a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), a szervezet szerint, összhangban az általános birtokpolitikai elvekkel, a vidékfejlesztési források felhasználáskor is előnyt kell élvezniük ezeknek a gazdaságoknak.
febr. 17
13:06
Kifizetetlen eurómilliókat kérnek számon Nagy-Britannián a szlovákok (Infostart)
Nagy-Britannia megtagadja a munkanélküli segély kifizetését azon kelet-európai állampolgárok számára, akik azután tértek vissza saját országukba, miután a szigetországban elvesztették állásukat. A szlovák állampolgároknak több mint 7 millió euróval tartoznak.
febr. 17
13:06
Összement a Washington Monumentet (Blikk)
febr. 17
13:08
Katonák őrzik a Colosseumot és a Pantheont (Infostart)
Még tovább erősítették a biztonsági készültséget az olasz fővárosban a diplomáciai képviseleteknél, műemlékeknél és pályaudvarokon azt követően, hogy az Iszlám Állam (IÁ) fegyveres csoportjai Líbiából támadással fenyegették meg Rómát.
febr. 17
13:09
Gyanús hordók kerültek elő tűzoltás közben (Kripto Akadémia)
A helyszínre vonult a megyei mobil labor.
febr. 17
13:09
Ők a tavalyi év interimjei (HR Portál)
Több mint tíz évvel ezelőtt indult el az interim menedzsment szakma és szolgáltatás Magyarországon, amely azóta széleskörűen elterjedt és sikeresen fejlődik. Két évvel ezelőtt, a tízéves évforduló alkalmából hozták létre az Év Interim Menedzsere Díjat, amely 2014-ben is meghirdetésre került.
febr. 17
13:09
80 ezer forintos minimál-nyugdíjat vezetnek be júliustól Szlovákiában (Pénzcentrum)
Az intézkedés 75 ezer nyugdíjast érint....
febr. 17
13:09
Új elnök a HírTV élén (ATV)
Simicska Lajos lemondott a pozícióról, de információink szerint ez nem jelent változást a szerkesztőségi munkában.
febr. 17
13:09
Az F1-es pilóta alatt mókásnak tűnik a Jaguar XE (videóval) (Auto Pult)
A Jaguar a napokban tette közzé legfrissebb kampányfilmjét az új XE-vel kapcsolatban. Az új, Idris Elba brit színésszel leforgatott promóciós videóban a középkategóriás sportszedán nem éppen természetes élőhelyén mutatja meg tudását; történetesen egy versenypályáról van szó, ahova a családi autók – még ha sportosak is – viszonylag ritkán lépnek.
febr. 17
13:11
Jobban bízhatunk a reklámokban? - Aláírták a megújult kódexet (Kripto Akadémia)
Kiemelt hangsúlyt kap a gyermekvédelem.
febr. 17
13:11
Cseri: itt élő ukránok is a TEK látókörébe kerülhettek (ATV)
A Magyarországon élő ukrán személyek is a magyar terrorelhárítás látókörébe kerülhettek Putyin látogatása kapcsán – erről Cseri Ferenc biztonságpolitikai szakértő beszélt az ATV Start című műsorában.
febr. 17
13:12
Görög tárgyalások: orosz rulett után pávatánc (Privátbankár)
Az eurózóna pénzügyminisztereinek hétfői éjszakába nyúló maratoni tárgyalása sem hozta meg a görög megállapodást. Mindkét fél kitartó, az idő is fogy, de mintha felsejlene a megegyezés szándéka görög oldalról.
febr. 17
13:21
Most van esély a politikai megújulásra - 25 éve történt (Infostart)
1990. február 17. szombat: A Magyar Szocialista Párt Országos Választmánya megvitatta, hogy kik kerüljenek a párt megyei és országos listáira, amelyeket a közeljövőben nyilvánosságra hoznak. A magyar népben van elég tehetség és kitartás ahhoz, hogy kihúzza az ország kátyúba rekedt szekerét.
febr. 17
13:24
Demcsák Zsuzsa élő adásban szólt be Orbán vejének (Blikk)
Szokatlan beszélegtés zajlott a reggeli Mokka adásában Demcsák Zsuzsa és Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára között. A műsorvezető ugyanis igen kemény kérdéseket tett fel...
febr. 17
13:24
SAS - Végeznek magukkal a brit elit kommandósok! (Blikk)
Nagy-Britannia - Ha kell, inkább végeznek magunkkal, mint sem hogy az Iszlám Állam fogságába kerüljenek a brit hadsereg elitkommandósai, az SAS(Special Air Service) tagjai.
febr. 17
13:24
Micsoda videó! Ezek után kit érdekel Putyin? (Gondola)
febr. 17
13:24
Aláírták az új Reklámetikai Kódexet (Kreatív Online)
22 szervezet csatlakozott hozzá.
febr. 17
13:26
A kormány a kisebb családi gazdaságokat támogná (Gondola)
6700 milliárd forintnyi uniós támogatást hívhatunk le, ugyanis az Európai Bizottság a tíz közül már hat operatív programot jóváhagyott.

Keresés