A devizahitelekkel kapcsolatos végrehajtás megszüntetése, illetve szerződés érvénytelensége iránti perek gyakorlatának és szabályozásának egyértelműsítését célzó javaslatot készített a Kúria - jelentette be Harter Mária, a legfelsőbb bírói fórum tanácselnöke egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen.
Szerdán délután erősödésbe kezdett a forint, majd este az amerikai Fed jegyzőkönyvének megjelenésére még tovább ment és majdnem kéthavi csúcsra került az euróval szemben. Sőt, a svájci frankhoz...
A keszthelyi kikötőeladás ügyében a "rágalmak mielőbbi eloszlatása" érdekében vizsgálatot kezdeményez Keszthely önkormányzata minden lehetséges fórumon: kéri az Állami Számvevőszék és az ügyészség teljes körű ellenőrzését, és új vizsgálatot kezdeményez a kormányhivatalnál is.
A Csaba Metál teljesítménye egyszerre példa és biztatás - mondta a köztársasági elnök, amikor szerdán átadta a Csaba Metál Zrt. egymilliárd forintból megvalósult új gyártócsarnokát Békéscsabán.
A múlt évben elfogadott négy devizahiteles törvény után már csak kisebb, technikai jellegű jogalkotási feladatok lehetnek ebben a témakörben - mondta az igazságügyi miniszter szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában.
A görög parlament szerdán megválasztotta államfőnek Prokopisz Pavlopuloszt. Ő a 85 éves Karolosz Papuliaszt követi az államfői székben, akinek március 13-án jár le a második ötéves mandátuma. Az...
A keszthelyi kikötőeladás ügyében a "rágalmak mielőbbi eloszlatása" érdekében vizsgálatot kezdeményez Keszthely önkormányzata minden lehetséges fórumon: kéri az Állami Számvevőszék és az ügyészség teljes körű ellenőrzését, és új vizsgálatot kezdeményez a kormányhivatalnál is.
Az izomhúzódás terápiájában elsősorban tüneti kezelésről beszélhetünk. Mivel izomhúzódáskor az izom szerkezete nem sérül, az izomszövet ép marad. Az izomhúzódás sokszor az izom kontrakció szabályozásában keletkezett zavar eredménye.
Budapest – Levette az álarcát Trap kapitány és megmutatta igazi arcát. A Tha Shudras énekese Molnár Tibor „FMAN" az RTL Klub Fókusz című műsorában felfedte arcát.
Nincsenek megoldatlan problémák az orosz-magyar kapcsolatokban, a munka aktívan folyik - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki budapesti látogatásáról tájékoztatta szerdán az orosz kormány tagjait.
Prokopisz Pavlopulosz a jobbközép Új Demokrácia politikusa volt korábban, most viszont a balos Sziriza jelölte államelnöknek. A nemzeti egység jegyében jelölt elnököt szinte mindenki megszavazta, 233 szavazatot kapott a 300 fős parlamentben. Azért is érdekes csavar ez, mert az előző … Folytatás
Közzétették a Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, amiből kiderült, hogy az amerikai jegybank döntéshozói már sokkal kevésbé biztosak abban, hogy minél előbb kamatot kellene emelniük. Leginkább a dollár erősödése, a gyenge béremelések, valamint a geopolitikai helyzet azok, amik … Folytatás
Mintegy 3 milliárd euró értékben, a magyar kormány számításai szerint legalább 4-5 évig kaphat Magyarország gázt Oroszországtól a kedden kötött egyezség értelmében - számolt be több hírportál az Orbán Viktor miniszterelnök által egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondottakról.
A kormány minden eszközt felhasznál a gazdálkodók érdekeinek védelmében, ezért Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ötven agrár-vidékfejlesztési jogcímrendelet módosításáról döntött, amelynek célja a gazdálkodók adminisztratív és anyagi terheinek csökkentése, bizonyos határidők meghosszabbítása és a forrásokhoz való egyszerűbb és átláthatóbb hozzájutás segítése - tájékoztatta az…
Nincsenek megoldatlan problémák az orosz-magyar kapcsolatokban, a munka aktívan folyik - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki budapesti látogatásáról tájékoztatta szerdán az orosz kormány tagjait.
Már csak egy legény van talpon a vidéken, ő pedig nem más, mint Rákóczi Feri! A CLASS Fm reggeli műsorának másik két arca, Sebestyén Balázs és Vadon Jani távol a stúdiótól próbálja felvenni a harcot a baktériumokkal és a vírusokkal.
Márciusban kezdi meg működését az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-t. A kormány elé kerül a kórházi struktúra átalakításáról szóló javaslat márciusban.
Kivonták szerdán az ukrán katonák többségét Debalceve városából, ahová előző nap benyomultak az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok, és szerdára házról házra folyó harcokban elfoglalták a települést.
Hatgólos győzelmet aratott az UVSE-Centrál csapata az olasz Padova vendégeként a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjének szerdai első felvonásán, így nyugodtan várhatja a visszavágót.
A brit külügyminisztérium készítette a fenti infografikát, amin szerintük a legmodernebb, SA-22-es (oroszul Pancir-SZ1) légvédelmi rendszer látható a szakadárok által irányított kelet-ukrajnai területeken. A britek szerint ezek további bizonyítékai az orosz katonai jelenlétnek, amit egyébként az egész katonai akciósorozat kezdete nem is … Folytatás
Döntött a kormány a vasárnapi pihenőnaphoz kapcsolódó rendeletről, nem bővítik a kivételek körét - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a szerdai kormányülés után az MTI-nek.
Washington szerint a kedden aláírt magyar-orosz együttműködési megállapodásokkal Budapest nem sérti meg az Oroszországgal szembeni szankciós politikát.
A Jófogás nem veszi át az OLX összes alkalmazottját, de a következő hónapokban áttekintik, hogy kiknek tudnak helyet biztosítani - mondta el a Jófogás apróhirdetési honlap tulajdonosa, a Schibsted Classified Media Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére.
Szerdán esést mutattak az amerikai részvények, de ne felejtsük el, hogy kedden az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Ahhoz képest a szerdai esés visszafogottnak nevezhető, hangulatváltásról...
Döntött a kormány a vasárnapi pihenőnaphoz kapcsolódó rendeletről, nem bővítik a kivételek körét - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a szerdai kormányülés után az MTI-nek.