Budapest ‒ Viktorija Azarenka (25) személyében egykori világelső teniszező érkezik Magyarországra a Fed-kupa Euro-afrikai I. zóna csoportküzdelmeire, amelynek a budapesti Syma csarnok lesz az otthona a hét második felében.
Szerdától bruttó 2 forinttal emeli a MOL a benzin és a dízel nagykereskedelmi listaárát. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 308,6, a gázolajét pedig bruttó 327,6...
Félpályás útlezárással demonstráltak a 471-es főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszának felújításáért a főút nyírbátori, belterületi szakaszán hétfő délelőtt.
Dunstable – Leharapta a nyelvét a férfinak, aki megtámadta őt. Adele Barbert (29) a nyílt utcán akarta megerőszakolni egy férfi, de rosszul járt, hogy kikezdett a hölggyel.
Miután idén januárban a Portfolio kalkulációi szerint mintegy 111 milliárd forintnyi uniós támogatást fizettek ki a magyar hatóságok a pályázatok kedvezményezettjeinek, igen közel kerültünk ahhoz,...
A magyarországi járműeladások növekedésében fontos szerepe jut a lízingtársaságoknak, az új személy- és kisteherautók közel 40 százaléka lízingkonstrukciók keretében kel el – közölte Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára hétfőn, arra reagálva, hogy megjelentek az újautó-eladások legfrissebb januári statisztikái. A lízingszövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében a Datahouse adatait…
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök nem kér segítséget Oroszországtól és folytatni akarja a tárgyalásokat európai partnereivel egy új hitelmegállapodásról.
Jelölt hiányában másodszor is elmarad a választás, leghamarabb a nyáron lehet újra kiírni. A falut 1993 óta vezető, az őszi önkormányzati választások óta ügyvivőként ténykedő polgármestere azt mondja, a havi bruttó 149 ezer forintos illetményért egyszerűen nem éri meg polgármesterkedni. … Folytatás
A kormánypárti frakció szerint a két ország politikai és gazdasági stabilitása, valamint kölcsönös együttműködése egyedülálló érték a ma konfliktusokkal és válsággal teli Európában.
Egy MR vizsgálatra akár hat hónapot is várni kell, ráadásul a diagnosztika csak az első lépés; sok esetben ugyanilyen vagy még hosszabb várólistákkal kell számolnunk, ha egy gyógyító beavatkozásra kerül a sor. Jelenleg több mint 80 ezer beteg található az OEP által kezelt központi várólistán.
220volt.hu - Síeléshez fényképezőgép? 127 különböző típus raktárról! 47 kópiával forgalmazzák, de csak 6246-an nézték meg a hét végén a Mancsot, ami végül nem is a híres mentőkutyáról szólt, inkább egy családi filmet csináltak belőle rajzfilmbetétekkel. Ha úgy számoljuk, hogy … Folytatás
Januárban kissé mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma, a részvénypiacon 6,6 milliárd forint volt az átlagos napi forgalom a decemberi 7,3 milliárd után, a tavaly januáritól pedig 26,3 százalékkal maradt el az idei első hónap adásvétele.
Az olaj árfolyama a nyár közepe óta folyamatosan csökkent, viszont pénteken és ma összesen 10%-ot is emelkedett az árfolyam. A megpattanás hátterében az állhat, hogy az amerikai olajkutakat egyre inkább bezárják. Az olajcégek pluszban járnak, a Mol árfolyama viszont esik. Forrás: GazdaságTV.hu
Növekszik az európai hitelportfólió-piac: az értékesített hitelportfóliók névértéke 2014-ben az előző évi 64 milliárd euróról 91 milliárd euróra emelkedett – derül ki a PwC Portfólió tanácsadó csoportjának negyedik negyedéves jelentéséből. A PwC szerint az európai másodlagos hitelportfólió-piac 2015-ben 100 milliárdosra nőhet, ebből 40 milliárd eurónyi hitelportfólió értékesítése már megkezdődött.
Glendale — Legendák közé került Tom Brady (37). A New England Patriots irányítója negyedszer nyerte meg a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, a Super Bowlt.
Barcelona — Lionel Messi (27) mentette meg megint a Barcelonát. Az argentin labdarúgónak lehet bármilyen rossz a viszonya Luis Enrique (44) vezetőedzővel, ez a teljesítményén nem látszik.
Úgy tűnik, Európa túl optimista volt. Azt hitték, a szélsőbalosnak titulált Sziriza párt hatalmon megszelídül, és megpróbál az országa számára nyitva álló keskeny ösvényen haladni. A helyzet nem ezt mutatja.
A Punxsutawney Phil névre hallgató mormota a felhős idő ellenére meglátta árnyékát, ebből pedig sokak szerint az következik, hogy marad a tél még egy darabig.
Jól kezdődött a február Szlovéniában is. Ahogyan hazánkat, úgy a környező országokat is elérte az utóbbi napokban a nagy havazás. A magyarok által egyik legtöbbet látogatott szlovén síterep, Maribor-Pohorje is jelentős mennyiségű friss havat kapott, egyre több felvonó és pálya üzemel.
Belek — Bemutatkozott a lengyel élvonalbeli Lech Poznanban a múlt héten igazolt magyar válogatott védő, Kádár Tamás (24), illetve az FTC-től kölcsönvett támadó, Holman Dávid (21).
Hullámzó kereskedést láttunk ma a bankközi forintpiacon az euróval szemben, amelynek során a magyar fizetőeszköz kétszer is megpróbálkozott a 310-nél húzódó fontos technikai szint lefelé áttörésével,...
A német kancellár 13.10-től Orbán Viktorral tart közösen sajtótájékoztatót, délután az Andrássy Egyetemen átveszi díszdoktori címét, majd látogatást tesz a Dohány utcai zsinagógában. Az eseményeket az atv.hu élőben közvetíti.
A múlt évben a 2013-ban mért 64 milliárd euró után 91 milliárd euróra nőtt a kontinensen a másodlagos hitelportfólió-piac, amely a problémás hitelek adásvételét jelenti - közölte a PwC portfólió tanácsadó csoportja, a negyedik negyedéves jelentésében, amelyet eljuttatott hétfőn az MTI-nek is.