A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,14 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 16 719,07 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar piac egy helyben toporgott, az, hogy az átlagosnál szerényebb forgalom mellett…
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Otthon Melege Program keretében meghirdetett Háztartási nagygépek energia megtakarítást eredményező cseréje alprogramban a pályázatok benyújtását a forrás kimerülése miatt 2015. február 2. napjával határozatlan időre felfüggeszti.
A Rákóczi hadnagyát tűzi műsorra ma 21.15-kor a Duna TV. Az m1-en 23 órakor a Vers mindenkinek című műsort láthatják a nézők 1988-ból. Ebben Petőfi Sándor: Téli esték című költeményét adja elő a legendás művész.
A Magyar Táncművészeti Főiskola két hallgatója is bejutott a fiatal balettművészek egyik legrangosabb nemzetközi találkozójaként számon tartott svájci Prix de Lausanne Nemzetközi Balettverseny középdöntőjébe.
Bangkok — Szinte rémálommá vált Vámos Erika (40) thaiföldi nyaralása, aki csak a szerencséjének köszönheti, hogy nem vesztette el minden pénzét az álomvakáción.
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő 1860 München hivatalos Facebook-oldalán számolt be róla, hogy az Újpestről érkező Simon Krisztián aláírta 2018. június 30-ig szóló szerződését a klubhoz. A magyar válogatott szélső a 14-es mezszámot kapta Király Gábor korábbi csapatánál.
Az alacsony olajárak nem befolyásolják közvetlenül az orosz olajipari vállalatok adósbesorolását, mivel az a pénzügyi rugalmasság amivel rendelkeznek, megvédi aktuális besorolásuk megőrzését indokoló szilárd gazdálkodási alapjaikat - írja a Fitch Ratings hitelminősítő intézet honlapján hétfőn közzétett közlemény.
Autóba rejtett pokolgép robbant hétfőn az észak-nigériai Gombe városának egyik stadionja közelében, ahol percekkel azelőtt Goodluck Jonathan elnök választási kampányrendezvényt tartott.
A hitelminősítő szerint az a pénzügyi rugalmasság, amivel ezek a cégek rendelkeznek, megvédi aktuális besorolásuk megőrzését indokoló szilárd gazdálkodási alapjaikat.
Az aradi rendőrség és a prefektúra az Új Jobboldal helyi vezetőjének feljelentése nyomán érdeklődött egy magyar nyelvű oklevél, illetve egy kitűzött magyar nemzeti zászló után.
Pluszban zárta a hét első kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A nap nyertese egyértelműen a Mol: több mint 3 százalékot erősödött.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök nem kér segítséget Oroszországtól és folytatni kívánja a tárgyalásokat európai partnereivel egy új hitelmegállapodásról.
Simon Krisztián aláírta szerződését a német második ligás 1860 München csapatához, amelyhez 2018. június 30-ig kötelezte el magát, és a 14-es mezszámot kapta meg. Az Újpest magyar válogatott futballistájának klubváltásáról elsőként a Nemzeti Sport Online számolt be.
A jegybanki világon át az eurózóna tökéletlenségén keresztül a megváltozott monetáris politikai kihívásokig mindenről szó volt a Magyar Nemzeti Bank Lámfalussy konferenciájának délutáni...
Európai szemmel, az amerikai futballhoz hozzá nem értőként nehéz elképzelni, hogy az Egyesült Államokban mit is jelent a Super Bowl, azonban máris érthetőbbé válik a dolog, ha megpróbáljuk egy példával szemléltetni: képzeljék el, hogy hazánkban milyen érdeklődés övezi a Labdarúgó-világbajnokság döntőjét! A helyzet szinte ugyanaz, a különbség csak az, hogy a Super Bowlt minden évben megrendezik, a…
Hamarosan sor kerülhet a görög adóssággal kapcsolatos megállapodásra - erről Yanis Varoufakis görög pénzügyminiszter beszélt Londonban. Egy neve elhallgatását kérő forrás pedig arról tájékoztatta a...
Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Egy MR vizsgálatra akár hat hónapot is várni kell, ráadásul a diagnosztika csak az első lépés; sok esetben ugyanilyen vagy még hosszabb várólistákkal kell számolnunk, ha egy gyógyító beavatkozásra kerül a sor. Jelenleg több mint 80 ezer beteg neve található az OEP által kezelt központi várólistán.
Sebastian Giovinco, a Juventus játékosa a tervezettnél hamarabb, a szezon vége helyett már most csatlakozik az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Toronto FC-hez.