A külgazdasági és külügyminiszter a hivatalában fogadta Azad Ragimov azeri ifjúsági és sportminisztert. (Azerbajdzsánnal egyébként azóta feltűnően jó a magyar kormány viszonya, hogy kiadtuk nekik Ramil Safarov hadnagyot, aki éppen tegnap volt 11 éve, hogy egy baltával megölte Budapesten Gurgen Margarjan … Folytatás
Washington határozottan elítéli Oroszország ukrajnai beavatkozását, pedig az Egyesült Államok nem is olyan régen, Ronald Reagan elnöksége idején egy, a mostanira kísértetiesen emlékeztető helyzetben ugyanígy járt el Nicaragua esetében - állapította meg friss elemzésében Stephen Walt, a Harvard Egyetem professzora.
Új tulajdonos büszkélkedhet a befejezetlen, de annál gigantikusabb törökbálinti Tópark beruházással. Az építkezési munkák egyik résztvevője, a Lavinamix Kft. a felszámolás során a tartozások fejében megvásárolta a félbemaradt betonépületeket. A több mint kétszáz milliárd forintos projekt 2010-ben állt le, amikor … Folytatás
Az elutasított menedékkérelemmel rendelkező koszovóiakat kéthetente, vagy - szükség esetén - gyakrabban charter repülőgéppel fogják hazaszállítani Ausztriából - figyelmeztetett pénteken Pristinában Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter, igyekezve lebeszélni az elvándorlásról a helyieket.
Budapest — Napokon át eltűntnek hitték rokonai Károlyt (50), aki Londonból indult el egy fuvarral: antik bútorokkal megrakott teherautójával együtt veszett nyoma nem sokkal azután, hogy útra keltek.
Egyelőre még sok a kérdőjel Görögország finanszírozásával kapcsolatban, ez pedig láthatóan óvatosságra inti a befektetőket. A DAX értéke a tárgyalások elkezdése után azonban emelkedésnek indult, a...
Az elutasított menedékkérelemmel rendelkező koszovóiakat kéthetente, vagy - szükség esetén - gyakrabban charter repülőgéppel fogják hazaszállítani Ausztriából - figyelmeztetett pénteken Pristinában Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter, igyekezve lebeszélni az elvándorlásról a helyieket.
Az eredeti időpontnál másfél órával később, ma fél 5-kor kezdődik meg Brüsszelben az eurózónás pénzügyminisztereket tömörítő Eurócsoport kulcsfontosságú ülése, amelyen dönthetnek a Görögország által...
Március 6-ra halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését a Fővárosi Ítélőtábla pénteken a K&H Bank Zrt., a KDB Bank Európa Zrt., az NHB Bank Zrt., korábbi nevén az Evobank Zrt. és a Porsche Bank Zrt....
Különleges edzőtáboron van túl a Debrecen csatára. A focista kisfia a beleki túra első napján született meg, így tíz napot kellett várnia, hogy kezébe vehesse a kicsi Márkot.
Kijelentették: a kelet-ukrajnai konfliktust megoldani hivatott minszki megállapodásokat maradéktalanul teljesíteni kell, és a hadban álló feleknek tiszteletben kell tartaniuk a tűzszünetet
Egyelőre még sok a kérdőjel Görögország finanszírozásával kapcsolatban, ez pedig láthatóan óvatosságra inti a befektetőket. A DAX értéke a tárgyalások elkezdése után azonban emelkedésnek indult, a...
A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet több települést is lerohant Nigéria északkeleti részén, a támadásokban többtucatnyi embert megöltek - közölték pénteken szemtanúk.
Ma reggel újabb háromhavi csúcsra ért a forint az euróval szemben 304 közelében, de innen sorozatban harmadszorra is határozottan visszapattant az árfolyam, így a 7 éves forintgyengülési trendvonalat...
A FED Nyíltpiaci Bizottsága jegyzőkönyvének február 19-i publikálását követően kicsit erősödött az euró, de arra a hírre, hogy Németország elutasította Görögország hitel-meghosszabbításra vonatkozó kérelmét, még mélyebbre esett vissza. Görögország és a hitelezői a mai napon Brüsszelben találkoznak, hogy megkíséreljenek tető alá hozni egy megállapodást. A tárgyalások belenyúlhatnak a hétvégébe, de…
Közösen építene stadiont Los Angeles vonzáskörzetében, Carsonban a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában szereplő (NFL) San Diego Chargers és Oakland Raiders.
18 párt kezd aláírásgyűjtést az április 12-én tartandó időközi választásra, amit az idén meghalt Lasztovica Jenő (Fidesz) üresen maradt tapolcai mandátumára írtak ki.
Véletlenül nem azt a nyugisabb levelet küldték el a görögök az európai pénzügyminiszterek csoportjának, amit szándékoztak, hanem egy harcosabb hangvételűt, írja a Bild. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szerint “adminisztratív hiba történt”. A német bulvárlap nem mindig szavahihető, szóval érdemes lehet … Folytatás
2015. február 18-tól nem lehet olyan élelmiszert forgalomba hozni Magyarországon, amelynek zsírtartalmában a transz-zsírsavak aránya 2 százalék feletti. A rendelkezés azokra az olajokra, zsírokra, zsíremulziókra terjed ki, amelyeket önmagukban vagy valamely élelmiszer összetevőjeként szánnak a fogyasztónak. De mik is azok a transz-zsírsavak?
A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki ülésén egyhangúlag döntött a Bárka Színház tőkerendezéséről - közölte az önkormányzat az MTI-vel
Autóba rejtett pokolgépek robbantak fel péntek délelőtt a kelet-líbiai el-Gubba városban, a merényletekben legalább negyvenöt ember életét vesztette, hetvenen pedig megsebesültek - jelentette az al-Arabíja pánarab hírtelevízió.
A Közép Európai Média és Kiadó Zrt., a CEMP megvásárolta a Femina Média Kft.-t, ezzel tovább erősítve pozícióit a női portálok piacán. A tulajdonosváltásról Rácz Brigitta, a Femina Médiaportfólió igazgatója beszélt az InfoRádiónak.
Magyarország megérdemelné, hogy a nemzetközi hitelminősítők kedvezőbb adóskategóriába sorolják a márciusban esedékes felülvizsgálat során - mondta az Aréna című műsorban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Egyebek mellett ez a beszélgetés is hallható a hét végén az InfoRádióban. Hallhatják majd Novák Katalint, az Emmi államtitkárát és Hosszú Katinka úszót is.
Brüsszelben délután megkezdődött meg az Eurócsoport kulcsfontosságú ülése, ahol dönthetnek a görögök által tegnap benyújtott hosszabbítási kérelemről. A találkozó előtt viszont vegyes hírek érkeztek...
A török államügyészség vizsgálatot indított pénteken három kormánypárti újság jelentése nyomán, amelyek szerint a hatóságok lelepleztek egy összeesküvést Recep Tayyip Erdogan elnök egyik lányának meggyilkolására - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.