Atlanta — Gégemetszést kellett végrehajtani a három hete kómában fekvő Bobbi Kristinán (21), miután állapota a hét közepén rosszabbra fordult – tudta meg a Radar Online.
London — Nem csak szépségével és eleganciájával, de bátorságával is elkápráztatja környezetét a lett születésű modell, akinek fél lábát még kamaszkorában amputálták a térde alatt.
Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter saját szavai szerint "a fehér füst felszállását" várja az euróövezeti országok pénzügyminiszteri testületének, az úgynevezett eurócsoportnak a pénteki brüsszeli rendkívüli tanácskozásától, míg Wolfgang Schäuble, a német pénzügyek irányítója arra hívta fel a figyelmet, hogy nem egyetlen ország, hanem egész Európa jövőjéről van szó.
Moszkva Kijevvel fizettetné ki a délkelet-ukrajnai szakadár régióknak küldött földgázt, amelyet azoknak ingyen juttat el - derült ki Dmitrij Medvegyev miniszterelnöknek az orosz nemzetbiztonsági tanács pénteki ülésén elhangzott kijelentéseiből.
Nem volt jó ötlet valótlan adatokat vinni be egy bank számítógépes rendszerébe, és ezzel elősegíteni 21 vállalkozó hitelkártyához jutását, az ezzel vádolt Somogy megyei férfit ugyanis három és fél év börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla. A férfi bűntársai közül már … Folytatás
Potters Bar — Egy megtermett krumplival szerelte meg egy 1960-as Land Rover indítómotorját egy találékony szerelő az angliai Hertfordshire egyik farmján.
Az ukrán elnök meggyőződését fejezte ki pénteken, hogy elődje, Viktor Janukovics "a pokolban fog égni örökre" a Majdan-tüntetések résztvevői ellen egy éve elkövetett bűnökért. Petro Porosenko azon a kijevi rendezvényen mondta ezt, amelyen az európai integrációt és hatalomváltást követelő kijevi demonstrálók elleni brutális karhatalmi fellépésre emlékeztek.
Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter saját szavai szerint “a fehér füst felszállását” várja az euróövezeti országok pénzügyminiszteri testületének, az úgynevezett eurócsoportnak a pénteki brüsszeli rendkívüli tanácskozásától, míg Wolfgang Schäuble, a német pénzügyek irányítója arra hívta fel a figyelmet, hogy nem egyetlen ország, hanem egész Európa jövőjéről van szó. A tét a görög adósság…
Szakít az internettel Iggy Azalea ausztrál rapper, elsősorban a közösségi portálokat fogja kerülni a jövőben, a kommunikáció feladatát menedzsmentjének adja át.
Fenyvesi Zoltán ötvenéves ajkai tanár, iskolaigazgató a Veszprém megyei közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje az április 12-ei tapolcai időközi választáson.
Amerikában is csak szerény elmozdulásokat láthatunk, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy továbbra sem született érdemi döntés az Eurócsoport pénteki találkozóján, ahol a görögök által tegnap...
Belgiumban a magyarországihoz hasonló a hazai és külföldi tulajdonú bankok részaránya Európában. Svédországban, Németországban vagy például Franciaországban nagyon magas, Csehországban és a balti országokban viszont nagyon alacsony a hazai tulajdonú bankok aránya - mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője.
Budapest — Az állam kisajátította a Kossuth téren álló MTESZ-székház épületét, így nincs akadálya, hogy elkezdődjön egy újabb képviselői irodaház kialakítása.
Moszkva Kijevvel fizettetné ki a délkelet-ukrajnai szakadár régióknak küldött földgázt, amelyet azoknak ingyen juttat el - derült ki Dmitrij Medvegyev miniszterelnöknek az orosz nemzetbiztonsági tanács pénteki ülésén elhangzott kijelentéseiből.
Az ukrán elnök meggyőződését fejezte ki pénteken, hogy elődje, Viktor Janukovics "a pokolban fog égni örökre" a Majdan-tüntetések résztvevői ellen egy éve elkövetett bűnökért. Petro Porosenko azon a kijevi rendezvényen mondta ezt, amelyen az európai integrációt és hatalomváltást követelő kijevi demonstrálók elleni brutális karhatalmi fellépésre emlékeztek.
Kutatás-fejlesztési együttműködésről szóló megállapodást írt alá az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az amerikai Electric Power Research Institute (EPRI) vezetése csütörtökön - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó Európa-ligában Mario Balotelli annak ellenére végezte el a Liverpoolnak járó büntetőt a Besiktas ellen, hogy nem ő, hanem a csapatkapitány Jordan Henderson volt a kijelölt tizenegyesrúgó.
Peter Oborne újságíró otthagyta a legismertebb brit konzervatív lapot, mert nem írhattak rosszat az újságban hirdető HSBC-ről. Újabb óriási angliai médiabotrány a láthatáron.