A polgárháború küszöbén álló, gyakorlatilag "bukott államnak" számító Líbiának talán csak egy valamit sikerült elérnie az utóbbi időben: az észak-afrikai ország tökéletes lehetőséget biztosít az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek arra, hogy Irak és Szíria után az európai partokhoz közel is megvethesse lábát, és stratégiai központot hozhasson létre - vélte csütörtöki írásában az AP amerikai…
Pszichológusok vizsgálataiból úgy tűnik a munkanélküliségnek nagyobb pszichológiai hatása van, mint azt korábban feltételezték. Zárkózottabbá, konokabbá teszi az embereket, ami egyébként az új álláshoz jutás lehetőségét is csökkenti, írja az Index.
A görögök szerint csak két választás lehetséges: vagy elutasítják, vagy elfogadják a görög kérelmet. Európában senki nem akar több pénzt adni Görögországnak - mondják a szlovákok.
175-180 milliárd forintnyi az összreklámköltés Magyarországon, ebből az állami reklámköltés 30 milliárdos nagyságrendű lehet, ha ennek csak a 70 százaléka igaz, az is jelentős tétel – ezt Urbán Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A vívás helyett a vízilabdát választotta Varga Csenge. A kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea 16 éves lánya az UVSE kapuját védi. Sőt öccse is pólózik.
Budapest – VV Zsófi még mindig szerelmes Aurélióba. A ValóVilág egykori szereplője csütörtökön este élő adásban könnyeivel küszködve üzent a valóságshow korábbi nyertesének.
Magyarország továbbra is eltökélt a lengyel-magyar barátság mellett - jelentette ki Orbán Viktor tegnap Varsóban. A lengyel miniszterelnök - közös sajtótájékoztatójukon őszinte és nehéz beszélgetésről számolt be.
Észtország 40 millió eurót (12,2 milliárd forintot) fog költeni a katonai infrastruktúra fejlesztésére a következő öt évben, Fellon brit védelmi miniszter szavaira az észt védelmi miniszter úgy reagált: nincs ok pánikra
Vámos Tamás a GE Healthcare üzletágának képviseletében a GE Hungary Kft. új ügyvezető igazgatója, aki a hattagú vezetőtestület többi tagjával együtt felel a GE magyarországi tevékenységét érintő ügyekért - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
Csütörtökön piaczárás után jelentett a PannErgy, mely a miskolci projektnek köszönhetően emelkedő árbevételről számolt be a jelentősen csökkenő termelői hődíj ellenére. A gyorsjelentés azonban több...
Legalábbis azzal fenyegetőzik most a Nemzetközi Kürtőskalács-szaktestület, hogy Ausztriában védetné le a hungarikumnak szánt édességet. Az ügy előzménye, hogy a földművelésügyi tárca nem az NKSZ kérelme alapján jegyezte be a kalácsot magyar, hanem a Pékek Fejedelmi Rendjének kérelme alapján magyar, székely … Folytatás
Reggel fél hétkor egy euró 305,40 forintot ért a csütörtök esti 305,45 forint után, a svájci frankot 283,02 forinton jegyezték, este 283,05 forinton állt
Amerikai és kanadai nyelvészek szerint amerikai hátterű lehet az a férfi, aki angolul beszélt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetnek az egyiptomi kopt keresztények lefejezését bemutató videóján - közölte híroldalán csütörtökön a CNN televízió
A cikkben található galériában bemutatjuk nyerteseinket. A játék február közepén indult, a Blikk újság címlapján lévő kaparós felület segítségével lehet nyerni!
Az önálló magyar államiságot, a Habsburg Monarchiához fűződő kapcsolatait és a magyar eliten belüli erőviszonyokat egyaránt reprezentálták a Mohács utáni koronázási szertartások - mondta az MTI-nek Pálffy Géza történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szent Korona kutatócsoportjának vezetője annak kapcsán, hogy pénteken mutatják be munkájuk eddigi eredményeit tartalmazó kiadványokat.
Beleütközött egy elővárosi vonatba egy gyorsvonat péntek reggel Svájcban a Zürichtől északra fekvő Rafz település vasútállomásán - közölte Zürich kanton rendőrségének szóvivője. A tájékoztatás szerint a baleset súlyos, de a korábban közölt 49 helyett jóval kevesebb sérültje van.
Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal két játszmában legyőzte honfitársát, Pablo Carrenót az 1,548 millió dollár (418 millió forint) összdíjazású riói salakpályás tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében.
Jogerősen 131 millió forint késedelmi kötbért kell fizetnie Ronald S. Lauder cégének, amiért megszegte a magyar állammal kötött kaszinókoncessziós szerződést - számol be a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap pénteki számában a Fővárosi Ítélőtábla döntéséről