Budapest - Esküvőre készül Nyertes Zsuzsa. A színésznő egyelőre nem lányát adja férjhez, hanem maga áll majd oltár elé és mondja ki a boldogító igent annak a férfinak, akivel már negyven éve élnek együtt.
Február 1-je helyett március 11-étől kell első alkalommal kockázati biztosítékot nyújtani az erre kötelezett, kockázatos termékeket fuvarozó vállalkozásoknak - döntött a parlament pénteken azzal, hogy elfogadta az adózás rendjéről szóló törvénynek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) összefüggő módosítását.
Az adatlopással kapcsolatos felhívások, a személyes információk védelméről szóló tájékoztatások már rég nem csak üres fecsegések. Ha azt hisszük, hogy a hazai cégeknél vagy kisvállalatoknál nem történhet informatikai incidens, nagyon tévedünk. Nem árt, ha tudjuk, hogyan biztosítsuk be cégünket, hogy egy betörés vagy adatszivárgás ne járjon katasztrofális pénzügyi következményekkel.
Az uniós tagállamok is segíthetnek Görögországnak a görög adóelkerülők tartozásainak behajtásában, ennek keretében akár a görögök más tagállamokban lévő bankszámláit vagy vagyonát is zárolhatják - hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.
A Google Glassnál is nevetségesebb rivális után itt a Sony 64 gigás, „prémium hangzást” biztosító memóriakártyája. Hogy mi köze ennek a hangzáshoz? A Sony azt állítja, az SR-64HXA „kevesebb digitális zajt csinál, amikor olvassa az adatokat”. (Mi van?) Ugyanilyen kártyát a … Folytatás
Az Uber a tegnapi napon elindította UberEATS szolgáltatását a spanyolországi Barcelonában. Az UberEATS egy olyan on-demand ételszállítási, rendelési rendszer, amely a legjobb éttermek legjobb ételeit 10 perc alatt kiszállítja.
Joint patrols by Hungarian, Austrian and German police officers have been launched to help identify illegal immigrants at major railway stations, a head of department of Hungary's riot police told a press conference.
Fogat mosni naponta kétszer kell, Apura szavazni naponta egyszer is elég! - ezzel a kedves mondókával és kampányfotóval buzdítanak szavazásra mindenkit Oláh Gergő gyerekei, akik eltökélték, apjuk segítségére lesznek A Dal akkusztikus szavazásán.
Párizs - Megkéselte egy párizsi iskola igazgatónőjét egy diák dühös édesapja - írja az Index.hu. A férfi háromszor szúrta bele a kést a nőbe, aki szerencsésen megúszta az esetet, kórházba szállították, de állapota nem életveszélyes, minden bizonnyal fel fog épülni.
A kormány döntése szerint az állam pénzbeli segítséget nyújt a vörösiszap-katasztrófa magánszemély károsultjainak, nem vagyoni káruk megtérülése érdekében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel pénteken.
Február 1-je helyett március 11-étől kell első alkalommal kockázati biztosítékot nyújtani az erre kötelezett, kockázatos termékeket fuvarozó vállalkozásoknak - döntött a parlament pénteken azzal, hogy elfogadta az adózás rendjéről szóló törvénynek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) összefüggő módosítását.
Az emlékezetes bűncselekmény 2014 áprilisában történt: a volt férj egy XX. kerületi bolt előtt halálra késelte volt feleségét. akkor fogták el, mikor visszatért a tett helyszínére.
Amennyiben a változás a jelenleg tudható tervek szerint alakul, akkor a reklámadó egy alsó határ nélküli, egykulcsos adó lehet, amelyet minden médiavállalkozásnak fizetnie kell a reklám közzétételéért, vagyis az abból származó bevétel után, írja a Napi.hu.
Ezentúl a bankok a nem természetes személyek esetében akár negatív betéti kamatot is alkalmazhatnak, az erről szóló törvénymódosítást elsöprő többséggel szavazta meg a parlament. Emellett a most...
GT Line utónévvel sportos hangulatú Cee’d bővíti a Kia kínálatát. A GT hangulatát öröklő modellben debütál a márka új erőforrása: az egyliteres, háromhengeres turbómotor mellé pedig új fejlesztésű, hétfokozatú duplakuplungos automataváltó is elérhető lesz.
Unikális lépésre szánta el magát a fideszes vezetésű bicskei önkormányzat: január 1-től eltörölték a telekadót, miközben fejlesztéseikhez hitelt kell felvenniük. Ez azért érdekes, mert úgy tűnik, a lépéssel jelentős tehertől mentették meg a közelmúltban Bicskén óriási „bevásárlást” végrehajtó Mészáros Lőrincet.
A tavaly bevezetett adókedvezménynek köszönhetően a nyugdíj lett 2014 varázsszava a biztosítási piacon, és annak ígérkezik idén is. A biztosítási szektor díjbevétele tavaly a legfrissebb adatok...
Balázs Péter volt külügyminiszter és egykori uniós biztos a Putyin-látogatás kapcsán nyilatkozott a Hetek című hetilapnak meglehetősen vitriolosan a volt és a jelenlegi miniszterelnök diplomáciai húzásairól.
Szexuális erőszak bűntette miatt vádat emelt a Fonyódi Járási Ügyészség a fonyódligeti gólyatáborban történt bűncselekmény miatt, az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta - közölte Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség főügyésze pénteken
Megkönnyíti a bankokkal való elszámolást és a nem természetes személy betétesek esetében lehetővé teszi a negatív kamat kikötését az a parlament által pénteken elfogadott törvény, amely a fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő jogszabályokat módosítja.
A horgászat, halászat és akvakultúra területén szorosabbá teszi az együttműködést és a közös érdekképviseletet az EU szervezeteiben Magyarország és Ausztria - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel pénteken.
Érdi Mária remekül kezdte az évet, miután a Kanári-szigeteken rendezett vitorlázó Európa-kupán a felnőtteknél második helyen végzett, az ifjúsági korosztályt pedig megnyerte a Laser Radial olimpiai hajóosztályban.