Akár fél százalékpontot is dobhat hazánk idei növekedésén, ha az olajár tartósan 60 dollár körül marad, bár ennek a pontos tovagyűrűző hatásai bizonytalanok. Globálisan lassabb növekedés várható, és...
Az LMP feljelentést tesz és beperli Varju Lászlót, miután a Demokratikus Koalíció alelnöke minden alap és bizonyíték nélkül vádolta meg Schiffer Andrást, az LMP társelnökét - közölte az ellenzéki párt sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
Az év végére kitűzött határidő előtt kilenc hónappal teljesíteni tudja célját az Európai Beruházási Bank (EIB), hogy az eredetileg tervezettnél három év alatt 180 milliárd euróval több forrást helyezzen ki - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a pénzintézet elnöke, Werner Hoyer.
A családjában öt trafikot tudó Böröcz László hisz még abban, hogy a strómankodáson is van lehetősége egy fiatalnak a hazai politikában. Rogán bizalmasa sorra veszi be a megyei gyűléseket.
Juhász feljelentést tett az V. kerületi ingatlanügyek miatt, de a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint azokkal minden oké, nem is indult nyomozás. Az V. kerületi önkormányzat most azt mondja, beperli Juhászt hamis vád miatt, de Juhász szerint nem is perelhetik be, hiszen ő ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
A téli szezon utolsó fordulójából akkor elmaradt egy meccs, a Paks – Nyíregyháza, de mivel most bepótolták, végre lehetett összegezni a statisztikákat. A Nemzeti Sport cikke szerint a 17. forduló meccseit összesen 15 830 ember nézte meg a helyszíneken, biztos … Folytatás
Hatvan rendbeli csalás miatt indított eljárást a rendőrség a Budapesttől hatvan kilométerre lévő Hatvanban egy 26 (60-34) éves bagi férfi ellen, aki nyelvvizsga-felkészítő tanfolyamot hirdetett. A reklám szerint a tanfolyam ingyenes lett volna, a gyanúsított csak a nyelvvizsga díját szedte … Folytatás
A művészeti akadémia ingatlanvásárlása és a szegénység visszaszorítása is szóba került a veszprémi időközi országgyűlési választás eredménye mellett az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között
Újra labdával edzhetett hétfőn Philipp Lahm, a Bayer München világbajnok labdarúgója és csapatkapitánya, aki novemberben bokatörést szenvedett és meg is kellett operálni.
A kormány határozott célja, hogy kiterjeszti és fejleszti a különböző népegészségügyi szűrőprogramokat és az azokhoz való hozzáférést - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón hétfőn, Budapesten.
Magyarországra látogat Ahmet Davutoglu török miniszterelnök, aki kedden megbeszélést folytat Orbán Viktor kormányfővel, majd a két miniszterelnök beszédet mond a török-magyar üzleti fórumon. A török politikust Áder János államfő is fogadja délután.
A női vezetők etikusabb döntéseket hoznak és kevesebb kockázatot vállalnak egy felmérés szerint, amely a cégek pénzügyi vezetőinek neme, az igazgatótanács nemi összetétele és vállalatok adócsalásról gyűjtött, 1991-2011 közötti adatainak összehasonlításán alapult.
A szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen - Miskolcon, Putnokon és Sajószentpéteren - egészségtelennek minősítette a levegőt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) hétfőn.
Az idei év végén lebontják az Állatkerti körúton található bódésort, hogy a rossz állapotú építmények helyét a megújuló Városligethez méltó pavilonok váltsák fel a jövőben.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt javasolja, hogy az áprilisi tapolcai időközi választáson a demokratikus ellenzéki pártok közösen indítsanak egy civil jelöltet.
Komorowski nem megy el Moszkvába a második világháború lezárásának 70. évfordulóját ünnepelni, mert szerinte problémás, hogy a Vörös téren ugyanaz az az orosz hadsereg vonul majd fel, amelyik éppen Ukrajnában háborúzik.
A szabályozás nem egyértelmű, sok a kérdés, melyek megválaszolását hiába várták a bevásárlóközpontok. Készülnek a vasárnapi bezárásra, de csatlakoznak a népszavazási kezdeményezéshez, és aláírást gyűjtenek. A biztonság kedvéért senki sem trükközik majd a házhozszállítással, pedig a törvény elég könnyen megkerülhető lenne.
A fűszerek nemcsak ízletesebbé teszik ételeinket, hanem gyógyító hatásúak is lehetnek. Összeállításunkból kiderül, milyen problémáknál segíthet a következő 8 fűszernövény.
Egyre kevesebb hazai nagyvállalat látja úgy, hogy idén növekedni fognak árbevételeik, ráadásul ők is csak szerényebb árbevétel-növekedéssel számolnak. A K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legfrissebb adataiból kiderült, visszafogottabb várakozások mögött az áll, hogy a belföldi árbevételre vonatkozóan mérsékeltebb növekedést prognosztizálnak. Az idei évre átlagosan 2,75%-os…
Budapest - A 444.hu videósai egy igen frankó kis összeállítást raktak össze Schwarzenegger látogatása és a veszprémi időközi választáson elbukott Fidesz kétharmad kapcsán a parlamentben.
Isten valójában egy nő! Mindezt John Micheal O'Neal (71) bostoni katolikus pap állítja, aki 48 percen keresztül volt a klinikai halál állapotában egy színinfarktus után.
Több lengyel politikus is a diplomáciában szokatlanul durva kijelentésekkel kommentálta Orbán varsói látogatását, ami jól mutatja, hogy a lengyelek nagyon rosszul fogadták az orosz-ukrán konfliktusban elfoglalt magyar álláspontot – erről Domány András lengyel-szakértő újságíró beszélt az ATV Start című műsorában.
Manchester — Egymás ellen készül a két jó barát. Sergio Agüero (26) és Lionel Messi (27) az argentin válogatottban együtt küzdenek, a Manchester City–Barcelona Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén azonban riválisok lesznek.
Berlin — Két tűz közé került Dárdai Pál (38). A fociválogatott szövetségi kapitányáról a hazai szövetség főtitkára, Vági Márton nyilatkozta azt, hogy nem volt túl optimális megoldás a kiválasztása, mivel a magyar munka mellett egy időben a Hertha Berlint is irányítja.
Két ukrán katona meghalt, tíz megsebesült az elmúlt 24 órában az ország keleti részén - mondta hétfőn a "terrorellenes hadművelet" (ATO) parancsnokságának egyik szóvivője.