2015. február 26. csütörtök

febr. 26
20:50
Ókori leleteket tettek tönkre egy moszuli múzeumban (Infostart)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet feltett csütörtökön az internetre egy videofelvételt, amely szerint emberei kalapácsokkal és fúrógépekkel zúznak szét több ókori tárgyi leletet az észak-iraki Moszul város egyik múzeumában, valamint az ugyancsak a városban fekvő, az asszír birodalom egykori fővárosához, Ninivéhez vezető hatalmas kapuk egyikénél, a Nirgal Kapunál.
febr. 26
20:51
Mit várhatunk a jövőben a Facebook részvénytől? (ProfitLine)
A vártnak megfelelően 2014 utolsó negyedévében története legerősebb negyedévét produkálta a Facebook az árbevétel területén, 3,77 milliárd dollárt sikerült elérni, főként a hirdetési bevételeknek köszönhetően. Ez éves alapon 46 százalékos növekedést jelent, ami ugyan közel 2 éve a legalacsonyabbnak számít, de így is egyre jobban áll a cég a mobilos hirdetések területén, már 69 százaléka származik…
febr. 26
20:51
9 (az MTI szerint csak 4) autó karambolozott az Erzsébet hídon (444.hu)
Aki teheti, inkább kerülje el. Jó híd a többi híd is, ugyanúgy átvezetnek a Dunán, és még baleset sincs rajtuk. Az MTI szerint a balesetben senki nem sérült meg, a hídon mindkét irányba csak 1-1 sáv járható. (Fostosrecska tumblr)
febr. 26
20:51
Újabb kötelezettségszegési eljárás indult a házi pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt (hirado.hu)
Ismét kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az Európai Bizottság, mert továbbra is úgy véli, hogy a házi pálinkafőzés jövedéki adójának szabályozása uniós jogot sért .
febr. 26
20:51
Lebukott az új Porsche 911 utastere – rövidesen felfrissül a sportautóikon (Auto Pult)
A Porsche 911-nek alapvetően nemigen van szüksége bármiféle vérfrissítésre, a sportautóikon legfrissebb, 991 nevű generációja ugyanis hiába koptatja már a flasztert néhány éve, mind a mai napig modernnek tűnik, nem utolsósorban pedig jelenlegi állapotában is a világ talán legjobb sportautója, ha minden fontos tulajdonságot egybeveszünk. Ennek ellenére a Porsche úgy látja, hogy eljött a 911…
febr. 26
20:53
Buda-Cash ügy - áramszolgáltatók: részletfizetést vagy halasztást kérhetnek a nehéz helyzetbe került ügyfelek (ProfitLine)
Az Elmű-Émász társaságcsoport általános szabályai szerint részletfizetést, esetleg halasztást kérhetnek azok az ügyfelek, akik a DRB bankcsoport bankjainál megszabott kifizetési limit miatt két hónapon belül nem tudják rendezni villanyszámlájukat.
febr. 26
20:53
Máma éjjel cseszetés! (444.hu)
Skrillex és Diplo nyomnak egy 24 órás dj-szettet, amit itt lehet majd élőben követni. Pacific Standard Time szerint délben kezdődik, azaz mindjárt. Dobódjanak el az agyak, levegőhasáb ne maradjon tenyér által felszeletetlenül!
febr. 26
20:53
A Mercedes-Benz elhozza Genfbe legújabb versenyautóját (Auto Pult)
Noha vadonatúj modellt egyelőre még nem mutatott be a Mercedes-Benz a Genfi Autószalon hajrájában, azért így is gyűlnek az újdonságok a csillagosok svájci standjára. Az európai premierjét ünneplő GLE Coupé és az igazi szörnyeteg G 500 4x42 mellett egy versenyautó is helyet kap majd a rendezvényen, méghozzá a Mercedes-AMG GT3 képében, melyről meg is mutatták nekünk az első képeket a németek.
febr. 26
20:54
Kissinger figyelmeztetése (Metropol)
Politológusok és külpolitikai elemzők közül egyre többen gondolják úgy, hogy hiba volt a NATO kelet-európai bővítése.
febr. 26
20:55
Multitálentum – máris hazai terepen vizsgázott az új Kia Sorento (Auto Pult)
Nagyon szépen megy a Kia szekere az elmúlt években: a Hyundai-Kia konszern nem csak a világ ötödik legnagyobb autógyártójává nőtte ki magát, a legutóbbi évben több mint 7,2 millió autót értékesítve világszerte, de a Kia eladásai 6 év alatt 110 százalékkal emelkedtek, s ugyanerre az időszakra vetítve Európában is +60 százalékot ért el a cég. Mégis a márkaérték változása az, ami a legjobban mutatja…
febr. 26
20:57
Ismét eljárást indított Magyarországgal szemben Brüsszel (Portfolio)
Ismét kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az Európai Bizottság csütörtökön, mert továbbra is úgy véli, hogy a házi pálinkafőzés jövedéki adójának szabályozása uniós jogot...
febr. 26
20:57
Ellopták az Oscar-gálán viselt ruhát (Metropol)
A 150 ezer dollár értékű, hófehér igazgyöngyökkel díszített estélyi ruha Lupita Nyong'o lakosztályából tűnt el a West Hollywood szállodában.
febr. 26
20:57
100 százalékos bérpótlék: továbbra sem tudni, mi lesz (ATV)
Ez maga az őrület! Ami igazán bosszantó, hogy az intézkedés olyan 500 ezer embert érinthet, és gyakorlatilag nincs a módosító indítványnak rendes indoklása, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Sáling József.
febr. 26
20:59
A villanyszámla-fizetést is érintheti a brókerbotrány (Portfolio)
Az Elmű-Émász társaságcsoport általános szabályai szerint részletfizetést, esetleg halasztást kérhetnek azok az ügyfelek, akik a DRB bankcsoport bankjainál megszabott kifizetési limit miatt két...
febr. 26
21:00
Rejtélyes fények világítanak egy idegen bolygón - videó! (Blikk)
A NASA indította útjára még 2007-ben a Dawn névre keresztelt űrszondát azzal a céllal, hogy a Vesta és a Ceres törpebolygókról részletes infókat gyűjtsön az emberiség, pontosabban a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal részére - írja a space.com
febr. 26
21:03
A DRB ügyfelei 60 ezer forintot vehetnek fel, a Buda-Cash ma is zárva volt (Infostart)
Kinyitottak csütörtökön a DRB-bankcsoporthoz tartozó bankfiókok, de a jegybank ügyfelenként 60 ezer forintban maximálta a felvehető összeget. A Buda-Cash Brókerház ügyfélfogadása továbbra is szünetel; a tőzsde korlátozással visszaállította a brókercég kereskedési jogát.
febr. 26
21:03
Jógaórákat kínál a munkahelyi stressz levezetésére az indiai vasúttársaság (hirado.hu)
A vagonokba megfigyelőkamerákat szerelnek fel, hogy a női utasok biztonságban érezhessék magukat, a személyzet pedig képzést kap, hogy barátságosabban bánjon az utasokkal.
febr. 26
21:05
A brit külügyminiszterrel tárgyal Szijjártó Péter (hirado.hu)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön fogadta Philip Hammondot, Nagy-Britannia külügyminiszterét, aki kétnapos látogatáson tartózkodik Budapesten.
febr. 26
21:06
Visszatér a CNN Oroszországba (Infostart)
Visszatér a CNN Oroszországba; az orosz médiahatóság engedélyezte az amerikai hírtelevízió működését két hónappal azután, hogy az kivonult az orosz piacról.
febr. 26
21:06
Kormányzati autókat árvereznek el takarékosságból (Metropol)
33 hivatalos gépkocsitól válik meg az olasz kormány, hogy ezzel is csökkentse a közkiadásokat.
febr. 26
21:06
Lábon lőtte unokaöccsét a nagyi (Blikk)
febr. 26
21:07
Egy lépéssel közelebb a tasmán ördögök megmentéséhez (hirado.hu)
A ragadozó erszényesek immunrendszere a jelek szerint nem ismeri fel, vagy veszi fel vele a harcot a kórral.
febr. 26
21:08
Vin Diesel harmadjára lesz apuka (Blikk)
febr. 26
21:10
Keresztbe állt a vonat a síneken (Blikk)
febr. 26
21:15
Szijjártó fogadta a brit külügyminisztert + fotó (ATV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön fogadta Philip Hammondot, Nagy-Britannia külügyminiszterét, aki kétnapos látogatáson tartózkodik Budapesten.
febr. 26
21:18
Fehérneműs nők lepték el a metrót – szexi fotók (BorsOnline)
A magyar férfiak is üdvözölnék az új módit, miszerint a föld alatt, a legnagyobb csúcsforgalomban tartanak divatbemutatót, lenge ruhás hölgyek főszereplésével.
febr. 26
21:21
26 éve megoldatlan Budapest tömegközlekedése - a nap hírei (Infostart)
A Buda-Cash csoporthoz tartozó pénzintézetek számlái helyett az önkormányzatok által megnevezett számlákra utalja a nekik járó forrásokat az Államkincstár - közölte a nemzetgazdasági miniszter. Várhatóan a jövő héten hallgatja meg a reklámadó módosítása miatt a Miniszterelnökséget vezető minisztert a parlament gazdasági bizottsága.
febr. 26
21:21
Egyiptomi többségi tulajdonba kerül a Euronews (hirado.hu)
Ez derül ki az Európa legnézettebb hírtelevíziójának az MTI-hez eljuttatott közleményéből.
febr. 26
21:23
Baleset miatt nagy a torlódás az Erzsébet hídon (hirado.hu)
Négy személyautó ütközött össze.
febr. 26
21:24
Elfogadták Sopron idei költségvetését (ProfitLine)
Elfogadta Sopron idei költségvetését csütörtökön a megyei jogú város közgyűlése, a büdzsé bevételi és kiadási főösszege 17 milliárd 166 millió forint.
febr. 26
21:24
Megöltek egy vakvezető kutyát Szombathelyen (Blikk)
febr. 26
21:24
A szerkesztőség előtt is zajlik az élet (444.hu)
Egy taxi belehajtott ebbe az árokba, ami a villamossín mellett van :(
febr. 26
21:25
Ellopták Lupita Nyong'o színésznő Oscar-gálán viselt ruháját (hirado.hu)
A Calvin Klein kollekciójából származó estélyire mintegy hatezer, különböző méretű igazgyöngyöt varrtak.
febr. 26
21:26
Nem megy elefántcsont Afrikából Kínába (ProfitLine)
Peking egy évre szóló importtilalmat rendelt el az Afrikából származó elefántcsont-faragványokra - erről az illetékes állami hivatal hozott nyilvánosságra közleményt a honlapján csütörtökön.
febr. 26
21:27
Elfogadták Debrecen idei költségvetését (hirado.hu)
Elfogadta a debreceni önkormányzat idei költségvetését csütörtöki ülésén a város közgyűlése. Az 52,6 milliárd forint bevételi és kiadási főösszegű büdzsét 26 igen, 2 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett hagyta jóvá a fideszes többségű testület.
febr. 26
21:29
Írország az EU első tagállama, ahol egyencsomagolást kapnak a dohánytermékek (hirado.hu)
A dohánytermékeken a puszta márkanéven kívül semmilyen egyéb márkajelzés sem szerepelhet, és az egyencsomagoláson a dohányzás veszélyeire figyelmeztető ábrák, feliratok kapnak helyet.
febr. 26
21:30
Gulácsiék búcsúja az Európa Ligától (Metropol)
A Gulácsi Péterrel a kapuban felálló Salzburg a visszavágón is kikapott a Villarrealtól, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.
febr. 26
21:33
750 amerikai és magyar katona tart közös hadgyakorlatot (ATV)
A Warlord Rock 2015 hadgyakorlat megszilárdítja Magyarország biztonságát és erősíti a honvédséget - hangoztatta a honvédelmi miniszter a pápai bázisrepülőtéren tartott NATO-hadgyakorlat csütörtöki megtekintését követő sajtótájékoztatón, amelyen Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is részt vett.
febr. 26
21:36
Kevin Spacey brit színházi díjat kap (Infostart)
Különdíjjal jutalmazzák Kevin Spacey amerikai színész-rendezőt az idei Laurence Olivier-díjak átadásán a londoni Old Vic színház művészeti vezetőjeként végzett több mint egy évtizedes munkájáért.
febr. 26
21:39
Légideszantosok foglalták el a pápai repülőteret (hirado.hu)
Közös katonai gyakorlat kezdődött a pápai repülőtéren a NATO amerikai és magyar erőinek részvételével.
febr. 26
21:41
További kormányzati autókat árvereznek el Olaszországban takarékosságból (hirado.hu)
Hivatali autók újabb csoportjától válik meg az olasz kormány, hogy ezzel is csökkentse a közkiadásokat, a bevételből pedig az államadósságot.
febr. 26
21:42
Egyiptomi többségi tulajdonba kerül a Euronews (Infostart)
Harmincötmillió eurós tőkeemeléssel 53 százalékos tulajdonrészhez jut a Magyarországon is működő Euronews hírtelevízióban az egyiptomi Naguib Sawiris egyik vállalata - derül ki az Európa legnézettebb hírtelevíziójának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményéből.
febr. 26
21:43
Brüsszel: Sokat spórolhatnak a fogyasztók az energiaunióval (hirado.hu)
Az EU újabb kísérletet tesz arra, hogy egységes energiapolitikát, egyfajta energiauniót hozzanak létre a tagállamok.
febr. 26
21:51
Rekordsebességet értek el az 5G adatátviteli technológiában (Infostart)
Rekordsebességet értek el az ötödik generációs (5G) adatátviteli technológiai fejlesztések tesztelése során brit tudósok.
febr. 26
21:51
Hova tűnt az élet a tőzsdékről? (Portfolio)
A tegnapi zárószintek közelében indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, és látványos elmozdulás az indexek értékében továbbra sem látszik. A befektetőket a negatív tartományba süllyedő...
febr. 26
21:57
Bivalyerős a forint - közelít a (2) kettessel kezdő árfolyam? (ProfitLine)
Idei legerősebb árfolyamát érte el csütörtökön az euróval szemben a forint a bankközi devizakereskedelemben, a többi devizával szemben viszont gyengült.
febr. 26
21:57
Azonosítoták a lefejezésekel büszkélkedő ISIS-est (444.hu)
Brit állampolgár, Nyugat-Londonban élt, informatikából diplomázott Nagy-Britanniában.
febr. 26
21:59
Az USA kommunikációs hatósága netsemlegességi szabályokat fogadott el (444.hu)
Nagy győzelem ez a netsemlegesség pártján állóknak, a hatóság
febr. 26
22:09
Ismét eljárást indított Magyarországgal szemben Brüsszel (Portfolio)
Ismét kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az Európai Bizottság csütörtökön, mert továbbra is úgy véli, hogy a házi pálinkafőzés jövedéki adójának szabályozása uniós jogot...
febr. 26
22:09
Simicska-ügy: távozik a Class FM hírigazgatója (ATV)
Távozik a Class FM-től Mezei Zsolt, a rádió hírigazgatója- értesült a PestiSrácok.hu. A portál szerint Mezei a Simicska-ügy miatt mondott fel csütörtökön a rádiónál.

Keresés