2015. február 26. csütörtök

febr. 26
9:45
Nőtt a Telekom nyeresége (Kreatív Online)
A negyedik negyedév jelentése.
febr. 26
9:45
Vége az ausztriai muszlimok külföldi finanszírozásának (Gondola)
Heves viták után szerdán elfogadta az osztrák parlament az iszlám szervezetek működését szabályzó jogszabály módosítását, amely megtiltja az ausztriai iszlám közösségek finanszírozását külföldről
febr. 26
9:45
Csökkentették a kifizethető betétek összegét: ezekre a bankokra vonatkozik (Adózóna)
A DRB Bankcsoport fizetőképességi helyzete miatt az MNB mától 60 ezer forintra csökkentette a kifizethető betétek és más források összegét. A jegybank döntése során figyelembe vette, hogy az érintett betétesek legszélesebb köre – ha korlátozott összegben is – de hozzájuthasson betétjéhez. Az Országos Betétbiztosítási Alap 100 ezer euró, azaz mintegy 30 millió forint összegig kártalanítja a…
febr. 26
9:45
Vegyes nyitás Nyugat-Európában (hirado.hu)
Vegyesen változtak a fontosabb nyugat-európai indexek csütörtökön tőzsdenyitáskor.
febr. 26
9:47
Cukor alatt csempészték a szovjet vadászgépeket (Gondola)
Átnevezte hajóit, hogy megkerülje az ENSZ-szankciókat az OMM észak-koreai hajózási vállalat, a cég egyik hajójának rakományában tavalyelőtt szovjet gyártmányú fegyvereket és két harci repülőgépet találtak zsákokba csomagolt cukor alá rejtve – közölte legújabb jelentésében a büntetőintézkedések betartását felügyelő ENSZ-testület
febr. 26
9:47
Száznegyvenhét határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében szerdán (hirado.hu)
Elfogtak két embercsempészt is Gyálarét közelében.
febr. 26
9:48
Gázolaj, kannabisz és fegyverek (Metropol)
Mindezekre egy vecsési háznál bukkantak.
febr. 26
9:49
Az ortodox egyház megkapja a kovásznai szállót (Gondola)
Megerősítette a bukaresti képviselőház szerdán azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely a román ortodox egyháznak juttatta a székelyföldi Kovászna fürdővárosban álló Fenyő szállót
febr. 26
9:49
Vádat emeltek Zalában egy osztrák házaspár halálát okozó baleset miatt (hirado.hu)
A sofőr nem győződött meg róla, hogy a kerékpárosok kikerülése közben járművének előzését már megkezdte-e valaki.
febr. 26
9:51
Tavaly 14%-kal nőtt a beruházások volumene (ProfitLine)
A KSH ma közzétett adatai alapján 2014 IV. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások 1,9%-kal emelkedtek az előző év IV. negyedévéhez viszonyítva. A harmadik negyedévben még 16,3%-os bővülés mutatkozott. 2014. év egészében a nemzetgazdasági beruházások 14,0%-kal nőttek.
febr. 26
9:51
Megszólalt Tarlós: hol lesz dugódíj? (Pénzcentrum)
Támogatja Tarlós István a dugódíj bevezetését az egész fővárosban....
febr. 26
9:51
Hát nem ettől lőtt ki a magyar gazdaság (2.) (Portfolio)
Tavaly az utolsó negyedévben mindössze 1,9%-kal volt magasabb a beruházások volumene, mint egy évvel korábban. Ez kétéves mélypontot jelent a dinamikában. Átalakulóban van a beruházási szerkezet is. ...
febr. 26
9:51
Felényire apadt a Bayer nyeresége (hirado.hu)
A 2014-es október-decemberi időszakban 224 millió euró nettó nyeresége volt a cégnek.
febr. 26
9:51
Öngyilkos merénylet Kabul diplomáciai negyedében (ATV)
Öngyilkos merénylő röpítette levegőbe robbanóanyaggal megpakolt gépkocsiját csütörtökön Kabul diplomáciai negyedében - közölte az afgán belügyminisztérium.
febr. 26
9:51
Nagyon nagy para lehet a Buda-Cash bankjainál (444.hu)
Már csak 60 ezret lehet kivenni a DRB bankjaiból. Ez nagyon súlyos fizetőképességi problémára utal.
febr. 26
9:53
Újabb korlátozások a DRB Bankcsoportnál - 60 ezerre csökkent a kifizetési határ (ProfitLine)
A DRB Bankcsoport fizetőképességi helyzete miatt az MNB mától 60 ezer forintra csökkentette a kifizethető betétek és más források összegét. A jegybank döntése során figyelembe vette, hogy az érintett betétesek legszélesebb köre – ha korlátozott összegben is – de hozzájuthasson betétjéhez. Az Országos Betétbiztosítási Alap 100 ezer euró, azaz mintegy 30 millió forint összegig kártalanítja a…
febr. 26
9:53
100 milliárd - Loptak ennél már sokkal több pénzt (Portfolio)
Bizonyára sokak megdöbbenve hallották, hogy akár 100 milliárd forintra is rúghat az az összeg, melyről a Buda-Cash nem tud elszámolni. Azonban nem is olyan rég, pár évvel ezelőtt volt már ennél jóval...
febr. 26
9:53
Az MNB 60 ezer forintra csökkentette a DRB-nél a kifizetési határt (hirado.hu)
A bankcsoport fizetőképességi helyzete indokolta a lépést.
febr. 26
9:53
Zsolt atya (444.hu)
Ezt a képet a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesről én bizony bekereteztetném.
febr. 26
9:54
Még jó, hogy olcsó a benzin: a lakosság mentette a magyar GDP-t (Privátbankár)
A csapnivaló negyedik negyedéves beruházási adatok mellett a KSH megerősítette: a kiskereskedelmi forgalom tényleg szépent bővült az év végén. A GDP-növekedésben tényleg a belső fogyasztásnak volt nagy szerepe.
febr. 26
9:54
Meghalt a szegedi H1N1-es férfi (BorsOnline)
Bár a klinikáról egyelőre nem erősítették meg, a Facebookon felesége bejelentette ismerőseinek: február 22-én hajnalban meghalt a H1N1 fertőzéssel Szegeden kezelt férfi.
febr. 26
9:54
Recept: Omlett gazdagon (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 3 db tojás 1 szelet bacon 3 szelet pizzasonka 1 kis fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 2 szál újhagyma zöldjével 1 db paprika 1 db hegyes csípős paprika 1 db paradicsom 1 nagy csiperkegomba olívabogyó 2 szelet sajt olívaolaj só csípős pirospaprika őrölt feketebors oregánó 2 evőkanál tej 1 evőkanál liszt
febr. 26
9:54
Sztrájk miatt teljesen leállt a Pick gyár! (Blikk)
Pécs – Reggel hat óra óta sztrájkolnak a Pick Szeged Zrt pécsi gyárában a dolgozók. Óriási az elégedetlenség, egyre többet dolgoztatják a szakszervezet szerint az embereket, de a több munkáért nem kapnak semmit.
febr. 26
9:55
Kötelező biztosítás: bajba kerülhet a nem fizető autós (Portfolio)
Azoknak az autósoknak, akik év végi évfordulóval kötötték újra kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb), a hét végéig kell rendezniük az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletet - hívja...
febr. 26
9:55
Kisebb vízszivárgást észlelt az egyik űrsétáló asztronauta (hirado.hu)
Mintegy 15 milliliter vizet távolítottak el a sisakból fecskendővel.
febr. 26
9:55
Frei Tamás szerint soha nem volt ennyire kínos magyarnak lenni, mint most (444.hu)
Még a végén elveszíti az ország a híres újságíróját. Frei kiborult, hogy a világ kulturvidékein - amerre jár - lesajnálják és megvetik, ha bevallja, hogy magyar.
febr. 26
9:56
Nagyon nincs pénz a Buda-Cash-hez közeli bankokban (Privátbankár)
Csak két buszjegy árának megfelelő összeghez, napi 666 forinthoz juthatnak hozzá betétszámlájukról az elkövetkező 90 napban a DRB Csoport betétesei.
febr. 26
9:57
Székesfehérvárra helyezi termelését a müzlitermékeket gyártó Cornexi (hirado.hu)
A tervezett kapacitásbővítés legalább félszáz új munkahelyet is teremt.
febr. 26
9:57
Barcza: 70 százalék közelébe kerülhet az államadósság a ciklus végére (hirado.hu)
A költségvetési hiány nagyobb részét ma már a lakosság finanszírozza – mondta az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója.
febr. 26
9:59
Világgazdaság: csökkent a Gyorsulási Irányadó értéke (hirado.hu)
A napilap mutatószáma szerint a gazdaság továbbra is viszonylag erőteljesen növekszik, ám a januári, az előző év hasonló időszakához viszonyított 2,8 százalék után februárban 2,44 százalékos növekedést mutatott a GYIA.
febr. 26
10:00
NBA - Negyedszer kapott ki a címvédő (Infostart)
A címvédő San Antonio Spurs sorozatban negyedszer kapott ki az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA), miután a Portland Trail Blazers otthonában 111-95-re maradt alul.
febr. 26
10:00
Több mint TestŐr előzetes (WebBeteg)
Madár Vera gondtalanul mesél étkezési szokásairól. Néhány éve még az egyik legveszélyesebb táplálkozási zavarral küzdött, amibe minden 10. beteg belehal.
febr. 26
10:01
Nőtt a GfK német hangulatindexe (hirado.hu)
Az ukrajnai válság és a bizonytalan görögországi politikai események ellenére is bizakodók a németek.
febr. 26
10:03
Sztrájk miatt leállt a Pick gyár (Infostart)
A február 10-én megtartott egyórás figyelmeztető sztrájk után, ma reggel 6 órától teljes, határozatlan idejű sztrájkba kezdtek a Pick Szeged Zrt. pécsi gyárának munkavállalói.
febr. 26
10:03
Kultúrterror puncs, minyon és pezsgő helyett (Kreatív Online)
Szabó Virág, a NeoNoir tulajdonosa színházélményeket és csillagvizsgálót ajánl.
febr. 26
10:03
Brisbane pályázhat az olimpiára (Blikk)
febr. 26
10:05
Lakástűzben meghalt egy ember Balatonalmádiban (Blikk)
febr. 26
10:09
Nem furcsa ez a forinterősödés? (Portfolio)
Idén a legerősebb formáját mutatja a forint, sőt felülteljesíti régiós társait. Teszi mindezt annak ellenére, hogy márciustól kamatcsökkentést várnak az elemzők. A forint az év elejéhez képest...
febr. 26
10:09
Vasárnapi zárva tartás: még a buszok menetrendje is változik (Pénzcentrum)
Március 15-től lehet a módosításokra számítani,...
febr. 26
10:09
Buda-Cash: sorban állnak pénzükért Miskolcon (ATV)
Tanácstalan emberek állnak sorba csütörtök kora reggeltől a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet miskolci fiókja előtt, hogy pénzükhöz, vagy legalábbis annak egy részéhez jussanak, a pénzintézet az Észak-magyarországi Regionális Bank (ÉRB) Zrt. érdekeltségébe tartozik.
febr. 26
10:09
Videón mutatkozott be az új Honda Civic Type R (Auto Pult)
A jövő kedden kezdődő Genfi Autószalonra a Honda számos újdonsággal készül. Közülük a legnagyobb figyelem méltán a Civic Typre R verzióját övezi. Számos tanulmány után a várakozásnak lassan vége: az akár 270-nel száguldó modell végleges verziója a márka összefoglaló videójában mutatta meg magát.
febr. 26
10:11
Bankpánik: Miskolcon már sorban állnak a pénzükért (Pénzcentrum)
Tanácstalan emberek a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet fiókja előtt....
febr. 26
10:12
Na itt aztán minden volt: fű, fegyver, gázolaj, buherált villanyóra - videó (Privátbankár)
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal pénzügyőrei 1700 liter adózatlan gázolajat, 97 tő kannabiszt, valamint lőfegyvert és alkatrészeit foglalták le egy vecsési ingatlanon.
febr. 26
10:12
Damu előtt testével hódított Vajna Tímea (BorsOnline)
2008-ban bikiniben, szőkén akart bizonyítani Andy Vajna felesége.
febr. 26
10:12
Hende feleségül veszi új szerelmét (Blikk)
Budapest – Hende Csaba honvédelmi miniszter igazán romantikus alkat, mindennap megkéri kedvese, Szajlai Mónika kezét.
febr. 26
10:12
Recept: Csokoládés puffancs (gluténmentes) (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg étcsokoládé 7 evőkanál gluténmentes liszt (aki nem gluténérzékeny használjon finomlisztet ugyanilyen mennyiségben) 2 evőkanál holland kakaópor 15 g gm sütőpor 15 dkg vaj 4 evőkanál barnacukor 1 csomag vaníliás cukor 1 teáskanál vanília-aroma 2 tojás 1 dl tej csipet só
febr. 26
10:14
Recept: Padlizsános csirkemell (Mindmegette)
Hozzávalók: 1-2 evőkanál olaj só feketebors 1 közepes fej vöröshagyma 2 szelet bacon apróra vágva 1 kg csirkemellfilé kisebb kockákra vágva 1 db közepes padlizsán felkockázva 1 db fehér paprika 2 db paradicsom bazsalikom ízlés szerint őrölt kömény
febr. 26
10:15
Nőtt a spanyol GDP (hirado.hu)
A spanyol GDP)negyedéves alapon 0,7 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévben.
febr. 26
10:17
2,2 millió dollár Márquez archívumáért (hirado.hu)
A Texasi Egyetem megvásárolta Márquez archívumát az író családjától. A gyűjtemény több mint 50 év kéziratait öleli fel.
febr. 26
10:18
NHL - A pontlista vezetője 12 hétig nem játszhat (Infostart)
Kulcscsonttörés miatt műtéten esett át Patrick Kane, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Chicago Blackhawks sztárja, aki emiatt 12 hétig nem játszhat.

Keresés