2015. február 5. csütörtök

febr. 5
12:32
A munkavezető megszegte a foglalkoztatási szabályokat (HR Portál)
A rendőrség vádemelést javasol abban a munkavégzés közben történt, halálos áramütést okozó mindszenti ügyben, amely 2014 szeptemberében történt, írja a Délmagyar.hu.
febr. 5
12:32
Orbán Viktor hat legelképesztőbb állítása a FAZ-interjúban (444.hu)
Hat állítás, amit a közeljövőben nagyon sokan fognak majd idézni.
febr. 5
12:33
MSZP: a kormánypártoknak az általuk okozott problémák megoldásával is foglalkoznia kell (Infostart)
Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP-nek azokkal a problémákkal is foglalkoznia kell az évadnyitó frakcióülésén, amelyeket saját maga okozott.
febr. 5
12:33
A túl sok futás is káros lehet (Gondola)
Egy dán tanulmány szerint a túl sok és gyors tempójú futás épp olyan káros lehet az ember egészségére, mint a mozgásszegény életmód.
febr. 5
12:33
A NATO minden lépése védelmi célt szolgál (Metropol)
Az ukrán helyzetről, és a magyarországi koordinációs központ felállításáról is beszélt a NATO-főtitkár.
febr. 5
12:33
Érezte-e Merkel szavaiban a bírálatot? - Orbánt faggatta a német sajtó (Alternatív Energia)
A Fidesz egyes vezetőinek vagyonosodása ügyében is kérdezték.
febr. 5
12:33
Brüsszel ítélete: nem sikerült az államadósság csökkentése (2.) (Portfolio)
Idén 2,4%-ra lassulhat a magyar gazdaság növekedési üteme, jövőre pedig 1,9% lehet a GDP-növekedés. Közben a költségvetés hiánya a tavalyi 2,6% után idén 2,7% körül lehet, 2016-ban pedig 2,5% körül...
febr. 5
12:33
Új, mindent látó traffipaxok lesznek az utakon (Pénzcentrum)
160 ellenőrző pont tesztüzeme zajlik....
febr. 5
12:33
Bundesliga: Hazai pályán botlott a Bayern és a Dortmund (Agroinform)
A müncheniek tavasszal eddig csak egy pontot gyűjtöttek, a Dortmund még gólt sem rúgott a szezon második felében.
febr. 5
12:33
Orbán: Nem akarunk multikulturális társadalmat (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt interjút csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap "Nem akarunk multikulturális társadalmat címmel".
febr. 5
12:34
Közmunkásokat gázolt egy kisodródott jármű (HR Portál)
Munkájukat végző közmunkásokat gázolt egy autó csütörtök délelőtt Debrecenben, egyikőjük a helyszínen meghalt.
febr. 5
12:35
Erősödött a forint a brüsszeli jelentésre (Portfolio)
A forint piacán nem alakult ki nyomás az újra éleződni látszó görög helyzet miatt, noha a részvénypiacokon kisebb felfordulás jött. A hazánkkal kapcsolatos brüsszeli prognózisokat pedig kifejezetten...
febr. 5
12:36
A gazdasági környezet javulását jelzi az ifo az euróövezetben (ProfitLine)
A gazdasági környezet javulását jelzi előre az euróövezetben a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének 2015 első negyedévi üzleti hangulatindexe - tájékoztatta szerdán az ifo az MTI-t.
febr. 5
12:37
Egymillió forintot vihet, aki megnyeri a pályázatot (Portfolio)
Ösztöndíjat hirdetett a "fenntartható agráriumért" a K&H...
febr. 5
12:38
Februártól véglegesített formában működik az útdíjrendszer (ProfitLine)
A kormány a február elsejével véglegesített formában működteti a személyautók útdíjfizetési rendszerét - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.
febr. 5
12:39
Orbán nagyinterjút adott: a Fidesz plebejus párt (Privátbankár)
Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt interjút csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap "Nem akarunk multikulturális társadalmat címmel". Az interjút az MTI szemlézte.
febr. 5
12:42
Az EU gazdasági kilátásai javultak, de vannak kockázatok (Infostart)
Az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzése szerint az idén először történhet meg 2007 óta, hogy minden uniós tagállamban gazdasági növekedés lesz: 2015-ben mérsékelt növekedés várható az Európai Unióban (EU) és az eurózónában is, amely tovább gyorsulhat 2016-ban, ám a külső kockázatok miatt sok a bizonytalanság, ezért nehéz pontos előrejelzést adni.
febr. 5
12:45
Átveri az embereket a Csodálatos kutyadoki? (BorsOnline)
Cesar Millan kutyanevelési módszereit világszerte sikerrel alkalmazzák. Egy nő azonban most azt állítja, hogy a kutyadoki hibájából szenvedett maradandó sérüléseket.
febr. 5
12:45
Fegyveresekkel tűnt fel a terrorista Coulibaly felesége? (Blikk)
Párizs – Előkerült a párizsi kóserboltban gyilkoló terrorista felesége? Hayat Boumeddiene (26) egy az Iszlám Állam által a héten közzétett videóban tűnhetett fel, amelyben újabb támadásokkal fenyegetik meg a franciákat.
febr. 5
12:51
Vádemelés a csepeli MSZP elnök-frakcióvezetője ellen - lapértesülés (Infostart)
Hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a 21. kerületi MSZP elnök-frakcióvezetője ellen az ügyészség a Csepel.hu szerint.
febr. 5
12:51
Merkel fogadja Cipraszt (Infostart)
Francois Hollande francia államfő csütörtöki sajtótájékoztatóján jelezte: megkérte Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt, hogy hazája államadósságának újratárgyalása érdekében tegyen látogatást Berlinben Angela Merkel német kancellárnál is, aki "fogadni fogja őt".
febr. 5
12:51
Óriáskivetítőn a brutális kivégzés (Gondola)
Óriáskivetítőn is bemutatták Rakkában, a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet kezén lévő észak-szíriai városban azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális meggyilkolása látható
febr. 5
12:51
Megalakult az új görög parlament (Blikk)
Megtartotta alakuló ülését csütörtökön az új összetételű görög parlamen
febr. 5
12:51
Érzett-e Merkel szavaiban bírálatot? - Orbánt faggatta a német sajtó (Alternatív Energia)
A Fidesz egyes vezetőinek vagyonosodása ügyében is kérdezték.
febr. 5
12:51
Összeomlott a rubel - Mi lesz a Richterrel? (Portfolio)
A nagyobb hazai tőzsdei cégek közül szokás szerint a Richter publikálja elsőként a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó eredményeit, a jelentés a jövő héten lát majd napvilágot, ami a társaság...
febr. 5
12:51
Óriáskivetítőn mutatták be a jordán pilóta megégetését (ATV)
Óriáskivetítőn is bemutatták Rakkában, a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet kezén lévő észak-szíriai városban azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális meggyilkolása látható.
febr. 5
12:53
Budapestet is elérte a szlovén havazás (Infostart)
A rendkívüli időjárási körülmények következtében kialakult szlovén határzár miatt már négy megyében és a Budapesti Rendőr-főkapitányság területén is korlátozzák a teherforgalmat - közölte honlapján a rendőrség csütörtök délután.
febr. 5
12:53
Gúr: indul az emberi méltóság menete (Gondola)
Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP-nek azokkal a problémákkal is foglalkoznia kell az évadnyitó frakcióülésén, amelyeket saját maga okozott
febr. 5
12:53
Elutasította a Bata-örökösök kárpótlási kérelmét a bíróság (Alternatív Energia)
A cég cipőket gyártott a Wehrmacht katonáinak.
febr. 5
12:53
Az utolsó esély? - Merkel és Hollande Moszkvába repül (Portfolio)
Felgyorsulni látszanak az események az orosz-ukrán válságban, mivel ma John Kerry amerikai külügyminiszter mellett Angela Merkel német kancellár és Francois Holland francia államfő is Kijevbe látogat...
febr. 5
12:54
Kihez megy idén az adóellenőr? Itt van a NAV ellenőrzési irányelve (Adózóna)
Továbbra is hangsúlyos területe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési tevékenységének az általános forgalmi adó. Revizorokra számíthatnak a fodrászok, a gázszerelők, a biztosítási ügynökök, a weboldal-szerkesztők és még sokan mások.
febr. 5
12:55
Nem akarunk multikulturális társadalmat (Gondola)
A kultúrák együttélése hatalmas feladat és kockázatos, különösen amikor az iszlámról és a kereszténységről van szó.
febr. 5
12:57
Megjött az Európai Bizottság előrejelzése: ez vár Európára (Privátbankár)
Az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzése szerint az idén először történhet meg 2007 óta, hogy minden uniós tagállamban gazdasági növekedés lesz.
febr. 5
13:03
Ennyi pénz nincs is - Eladták a világ egyik legnagyobb festőjének képét (Blikk)
Londonban, a Christie's árverésén 20 millió euróért - több mint 6 milliárd forintért - kelt el egy Cézanne-festmény.
febr. 5
13:03
Az NGM nem tárgyal a pénzügyőrök életpálya-modelljéről (HR Portál)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint nem támogatható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr dolgozóinak életpálya-modellre vonatkozó követelése, ezért a nemzetgazdasági tárca nem tárgyal a NAV alig negyedét kitevő pénzügyőrök szakszervezetének a követeléséről.
febr. 5
13:03
Itt az első tiltott hungarikum: doppinglistára került a Béres csepp (444.hu)
A WADA most közzétett tiltólistája alapján. Mi jöhet még? A csabai kolbász?
febr. 5
13:05
Mennyi idő alatt tudnád megkeresni egy menő focista fizetését? (444.hu)
Csodálatos játék a BBC-n, egyben egy megdöbbentő szám: aki ma Magyarországon a minimálbér összegét keresi (havi 105 000 forint), az 2699 év alatt tudja összehozni, amit Cristiano Ronaldo egy év alatt. Illetve Ronaldo 16 perc alatt keres annyit, mint ő … Folytatás
febr. 5
13:09
Együtt: nincs szükség orosz-magyar gáztárgyalásokra (Gondola)
Az Együtt - A Korszakváltók Pártja véleménye szerint nincs szükség az orosz-magyar gázszerződés újratárgyalására, Magyarországnak ehelyett az Európai Energia Unióhoz kell csatlakoznia - ezt Szelényi Zsuzsanna mondta az MTI-nek
febr. 5
13:09
Terjed az antiszemitizmus Nagy-Britanniában (Blikk)
febr. 5
13:09
Ő Szaúd-Arábia új budapesti nagykövete (Kripto Akadémia)
.
febr. 5
13:09
Javultak az EU gazdasági kilátásai, de vannak kockázatok (ProfitLine)
Az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzése szerint az idén először történhet meg 2007 óta, hogy minden uniós tagállamban gazdasági növekedés lesz: 2015-ben mérsékelt növekedés várható az Európai Unióban (EU) és az eurózónában is, amely tovább gyorsulhat 2016-ban, ám a külső kockázatok miatt sok a bizonytalanság, ezért nehéz pontos előrejelzést adni.
febr. 5
13:09
A nyugdíjbiztosítás lesz idén is a legnagyobb varázsszó (Portfolio)
Növekedésre számít idén a hazai biztosítási piacon és saját eredményességében is a Vienna Insurance Group három hazai leánybiztosítója - derült ki az Union, az Erste Biztosító és a Vienna Life mai...
febr. 5
13:09
Feldúlták és kifosztották Dessewffyék sírhelyét - fotók (ATV)
Feldúlták Dessewffyék sírhelyét Tiszavasváriban, nincs sok remény a nemzeti sírkertként nyilvántartott kripta rendbetételére - írta a Népszabadság.
febr. 5
13:11
Káosz alakult ki olaszországban a havazás miatt (Blikk)
febr. 5
13:11
Feldúlták a Dessewffy-család sírhelyét (Kripto Akadémia)
febr. 5
13:15
Újabb elképesztő hozamesés: sosem úsztuk még meg ilyen olcsón az eladósodást (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ rekordalacsony hozamon értékesített csütörtöki aukcióján 3, 5 és 10 éves kötvényeket, a közelebbi két lejáratnál a meghirdetettnél magasabb, a harmadiknál kisebb összegben.
febr. 5
13:17
Egy osztrák pénzügyi szolgáltató, amely maradéktalanul elégedett Magyarországgal (Privátbankár)
Elégedett az elmúlt évvel a Vienna Insurance csoport - a társaság két régi magyar biztosítója piac felett nőtt és nyereséges lett, míg az új szerzemény, a Vienna Life jól indult, s idén már elérheti a break event.
febr. 5
13:21
Scherzinger szakításuk után vallott szerelmet Hamiltonnak (Blikk)
London – Nicole Scherzinger (36) még mindig szerelmes Lewis Hamiltonban (30). Az énekesnő először szólalt meg azóta, hogy szakított a Forma-1 kétszeres világbajnokával.
febr. 5
13:21
Visszafogadta a család, pedig miatta halt meg a gyermekük (BorsOnline)
Visszafogadta a gyászoló anya azt a babysittert, aki felelsős volt gyermeke haláláért. “Elvesztettem a fiam. Egy barátot már nem veszíthetek el” - magyarázta.
febr. 5
13:21
A meztelen férfi fogvatartói is csupaszok voltak – videó! (Blikk)
Furcsa kép tárult azoknak a kommandósoknak a szeme elé, akik egy budapesti szállodában törtek rá három férfire, akik fogva tartottak egy meztelen férfit.

Keresés