2015. február 8. vasárnap

febr. 8
8:39
Fegyveres iszlamista csoportra csaptak le Tunéziában (ATV)
Tunéziában felszámoltak egy fegyveres összeesküvő csoportot, amely "látványos" támadásokra készült - jelentette be a tuniszi belügyminisztérium.
febr. 8
8:41
Ezeken a helyeken tartanak ma választást (Kripto Akadémia)
Ezek az utolsó települések, ahol azért szavaznak, mert az októberi választás eredménytelen lett.
febr. 8
8:41
Antal Nimród filmje is esélyes a Grammy díjra (Metropol)
Ötvenhetedik alkalommal osztják ki ma este Los Angelesben az amerikai zenei szakma legrangosabb elismeréseit, a Grammy-díjakat.
febr. 8
8:41
Szíriába akart utazni, a japán külügy bevonta az útlevelét (ATV)
A japán külügyminisztérium bevonta egy fotoriporter útlevelét, aki Szíriában akart utazni.
febr. 8
8:42
Hófúvás-riasztás kíséri ezt a vasárnapot (444.hu)
A Dunántúlon öt megyében is másodfokú a figyelmeztetés. Erős szél is lesz ma. Pedig szombaton milyen szépen sütött a nap, ki gondolta ezt akkor?!
febr. 8
8:43
Hófúvás miatt másodfokú riasztást adtak ki (ATV)
A hófúvás miatt több dunántúli járásra már narancssárga, másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken már a következő órákban készülni kell arra, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.
febr. 8
8:44
Mangalicafesztiválon zsírozta-olajozta tovább a két nemzet barátságát az új amerikai nagykövet (444.hu)
220volt.hu - Apple iPad Air 2, iPad mini 3 raktárról! Épp az amerikai nagykövetség épülete előtt, a Szabadság téren zajlik most a vágott disznók éves seregszemléje, a nemrégiben kinevezett nagykövet, Colleen Bell pedig Facebook-oldala szerint itt vegyült el még szombat … Folytatás
febr. 8
8:45
Ellenzék: Polt jóval nagyobb arányban utasítja el a korrupciós feljelentéseket (ATV)
Polt Péter legfőbb ügyész 2010-es kinevezése óta háromszáz százalékkal nagyobb arányban utasítja el a Legfőbb Ügyészség a hivatali korrupció miatt tett feljelentéseket 2006-2010-hez képest. És ha mégis elindult a nyomozás, akkor azokat kétszer gyakrabban szüntetik meg - írja az Átlátszó.hu. Az ellenzéki pártok szerint az ügyészség ezzel a Fideszes politikusokat védi. A Legfőbb Ügyészség szerint a…
febr. 8
8:46
Továbbjutott az eurovíziós selejtezőn az értelmi sérültekből álló punkbanda Finnországban (444.hu)
A szombati selejtezőn őket választották a nézők. Már csak egy döntő van hátra, és jöhet az Eurovízió.
febr. 8
8:47
A tizenharmadik orosz segélykonvoj lépte át az ukrán határt (ATV)
Újabb, tavaly augusztus óta már a tizenharmadik orosz humanitárius segélykonvoj lépte át vasárnap az ukrán határt, hogy élelmet és más létfontosságú cikkeket szállítson a háború sújtotta kelet-ukrajnai területek lakóinak - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának egyik illetékese.
febr. 8
8:48
Szabó Zsófi: Nem vagyok botrányhős! (BorsOnline)
A színész-műsorvezetőnő aszerint az értékrend szerint él, amit a szülei átadtak neki, és nem érti, miért támadják annyit.
febr. 8
8:51
Szélvihar, hófúvás érkezik - ronda vasárnap lesz (Blikk)
A hófúvás miatt több dunántúli járásra már narancssárga, másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken már a következő órákban készülni kell arra, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. a jövő héten viszont enyhül a zord idő.
febr. 8
8:54
60 éves John Grisham amerikai bestseller-szerző (Infostart)
Hatvanadik születésnapját ünnepli február 8-án John Grisham amerikai bestseller-író, a bírósági krimik avatott szerzője.
febr. 8
8:56
Ma adják át a BAFTA-díjakat (Infostart)
Vasárnap este adják át a londoni Királyi Operaházban a Brit Film- és Televízió-művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A legtöbb, 11 kategóriában Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című filmjét jelölték.
febr. 8
8:57
Újabb orosz segélykonvoj ment át Ukrajnába (Blikk)
febr. 8
8:57
Lövöldözés! Gyerekeket lőtt agyon az ámokfutó! (Blikk)
Agyonlőttek több embert, köztük gyerekeket Georgia amerikai államban helyi idő szerint szombaton - közölte a rendőrség.
febr. 8
8:57
Új gyermekotthon épül Székesfehérváron (Metropol)
Negyvennyolc férőhelyes gyermekotthon építése kezdődött meg Székesfehérváron az Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program mintegy 300 millió forintos támogatásával.
febr. 8
8:57
Dárdai máris tarolt a Herthánál (Alternatív Energia)
A fővárosiak mindössze második idegenbeli sikerüket aratták a Bundesliga jelenlegi szezonjában.
febr. 8
8:59
Gyerekeket is agyon lőtt az őrült ámokfutó (Alternatív Energia)
Az áldozatok közül egyesek a lakóházban, mások az utcán hevertek.
febr. 8
9:06
Gyerekeket gyilkolt az ámokfutó (BorsOnline)
Több embert agyonlőttek, köztük gyerekeket az amerikai Georgia államban helyi idő szerint szombaton. A támadó saját magával is végzett.
febr. 8
9:06
Schobert és Hujber is járt „odaát" (Blikk)
BUDAPEST ‒ Fehér fény az alagút végén, lebegés a test felett, sárkányok a pokolban – vajon van élet a halál után? A héten Hujber Ferenc (40), a közelmúltban Schobert Norbert (43) is meglepő halálközeli élményekről számolt be.
febr. 8
9:08
Sose kacsints a királynőre! – Kínos bakik a politikában (BorsOnline)
Ifjabb Bush és Silvio Berlusconi alighanem csúcstartó a diplomáciai protokoll megsértésében, de alig van olyan politikus, aki pályafutása során ne követett volna el hibát.
febr. 8
9:08
Mátészalkán éltek Tony Curtis szülei (Blikk)
BUDAPEST ‒ Sokkal több világsztár büszkélkedhet magyar gyökerekkel, mint gondolnánk! A legendás Estée Lauder (†98) is büszke volt magyar szüleire, Paul Newman (†83) pedig imádta anyukáját, Terézt – sorolta Csiffáry Gabriella főlevéltáros, aki nem sajnálja az időt és az energiát arra, hogy felkutassa a világsztárok magyar felmenőit.
febr. 8
9:12
Tovább terjeszkedik tavasszal a Bubi (Infostart)
Huszonegy új állomáson további ötven kerékpárral bővül tavasszal a MOL BuBi közbringa rendszer. A fejlesztésre a fedezetet a tavaly a kötbérből befolyt 180 millió forint biztosítja.
febr. 8
9:15
10 éve nem volt ekkora járvány Magyarországon (Privátbankár)
Egész Európában tombol az influenza. Nálunk 71 ezren mentek orvoshoz az elmúlt héten. Nagyon rég volt ennyi beteg.
febr. 8
9:15
Regionális haderőt állítanak fel a Boko Haram ellen (Gondola)
Több nyugat-afrikai ország megállapodott szombaton, hogy 8700 fős közös regionális erőt állít fel a Boko Haram nevű szélsőséges iszlamista szervezet elleni harcra - jelentették be a kameruni fővárosban tartott tanácskozásuk után
febr. 8
9:15
Halálos baleset történt Jászberénynél (Blikk)
febr. 8
9:15
Másodfokú riasztások a hófúvás miatt (Metropol)
A hófúvás miatt több dunántúli járásra már narancssárga, másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.
febr. 8
9:15
Pusztítás készülődik - Kitört a vulkán Guatemalában (Alternatív Energia)
5500 méter magas hamufelhőt lövell a magasba a Tűz vulkán.
febr. 8
9:15
"Az őszödi beszéd ehhez képest tündérmese volt" (ATV)
Nem tervez jogi lépéseket a Fidesz Simicska Lajossal szemben az Orbán Viktort érintő kijelentések miatt. Szabó Tímea ugyankkor azt mondta, hogy az őszödi beszéd ehhez képest tündérmese volt. Szerinte az üzletembernek nyilvánosségra kellene hoznia azokat az információkat, amelyek korrupciós ügyekről szólnak. Egy fideszes önkormányzati képviselő pedig azt kezdeményezte a rendőrségnél, hogy szükség…
febr. 8
9:15
Lelkendezve nyugtatni a fáradt idegeket (444.hu)
Ritka boldog mix segíti ma az ébredést, Szeder-Szabó Krisztina válogatása a Hangoverben!
febr. 8
9:17
Érvénytelen lett a szlovákiai referendum (Gondola)
Érvénytelen lett a család védelméről szombaton Szlovákiában tartott népszavazás, mivel az ország történetének nyolcadik össznépi voksolásán a részvételi arány jelentősen alatta maradt az 50 százalékos érvényességi küszöbnek
febr. 8
9:17
Vasárnap osztják ki a BAFTA-díjakat (Blikk)
febr. 8
9:17
A Ferenc pápa által életre hívott gyermekvédelmi bizottság rögtön el is határolódott Ferenc pápa szavaitól (444.hu)
A szexuális erőszak ellen küzdő vatikáni testület tagjai szerint soha nem szabad megütni egy gyereket.
febr. 8
9:19
Újabb orosz segélykonvoj lépte át az ukrán határt (Gondola)
Újabb, tavaly augusztus óta már a tizenharmadik orosz humanitárius segélykonvoj lépte át vasárnap az ukrán határt, hogy élelmet és más létfontosságú cikkeket szállítson a háború sújtotta kelet-ukrajnai területek lakóinak - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának egyik illetékese
febr. 8
9:19
Elvették egy japán újsághíró útlevelét, hogy megvédjék (Blikk)
febr. 8
9:21
A KÉSZ építi a nagyváradi fürdőt (ProfitLine)
A magyar tulajdonú KÉSZ Csoport romániai leányvállalata, több mint 15 millió euróból építheti fel a nagyváradi wellness központot - közölte a csoport az MTI-vel.
febr. 8
9:21
A Dal: végleges a középdöntősök listája (Gondola)
Csemer Boglárka "Boggie”, Wolf Kati, Other Planet, Gájer Bálint, Mujahid Zoltán és a Spoon jutott tovább
febr. 8
9:24
Edzőmeccsek miatt rúgták ki az edzőt (BorsOnline)
Szinte példa nélküli edzőváltásra került sor a Honvédnál. Csábi Józsefet az edzőmeccseken elért gyenge eredmények miatt menesztették.
febr. 8
9:30
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást (Infostart)
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást, ezek az utolsók, amelyeket azért írtak ki, mert az októberi választás eredménytelen lett. Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.
febr. 8
9:33
A Real Sociedad nem bírt a Vigóval (Infostart)
A Real Sociedad döntetlent játszott az otthonában a Celta Vigóval a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.
febr. 8
9:33
Amerikából pénzelték a muszlim terroristákat (Gondola)
Az Egyesült Államokban vádat emeltek hat ember ellen iszlamista terroristák támogatása miatt
febr. 8
9:33
Nemzetbiztonsági okok miatt kiutasítottak egy papot Montenegróból (ATV)
Kiutasítottak Montenegróból egy szerb papot, mert a biztonsági szolgálatok szerint veszélyt jelent a nemzetbiztonságra.
febr. 8
9:35
Dunántúl: másodfokú riasztást adtak ki (Gondola)
A hófúvás miatt több dunántúli járásra már narancssárga, másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat
febr. 8
9:42
Kasza Tibor: Hagyd, hogy mulattassalak! (BorsOnline)
Nem törődik a kritikákkal, büszke magára, az eredményeire. Több fronton is megmutatja a tehetségét, amit nem érti, miért vitatnak kritikusai. Interjú.
febr. 8
9:45
Fegyverrel követelt szexet a 64 éves férfi a dabasi tanyán (Blikk)
A rendőrség szerint egy tanyára csalta, majd fegyverrel szexre kényszerítette nőismerősét egy 64 éves, bugyin élő férfi. Azt mondta a nőnek, hogy lábon lövi, ha nem engedelmeskedik.
febr. 8
9:48
Több helyen már másodfokú a riasztás (Infostart)
A hófúvás miatt több dunántúli járásra már narancssárga, másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken már a következő órákban készülni kell arra, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.
febr. 8
9:48
Kitört a Fuego vulkán Guatemalában (Infostart)
Guatemalában kitört szombaton a Fuego (Tűz) vulkán, s a hamueső miatt le kellett zárni az ötven kilométerre fekvő főváros légikikötőjét - jelentették a hírügynökségek.
febr. 8
9:48
Adásunkat megszakítjuk, mert töredelmesen be kell vallanom valamit (444.hu)
Tíz percig most nem ültem a gép előtt, hanem utcára mentem és reggelit vásároltam magamnak. Igen, tudom, hogy vasárnap van, régi gyengeségem ez, hogy néha ilyenkor is megéhezem és szívesen fogyasztok valamit. Sok éve küzdök ezzel, szerencsére alig pár hét … Folytatás
febr. 8
9:50
Érvénytelen lett a homofób népszavazás Szlovákiában, de Semjén Zsolt így is lelkes lett (444.hu)
A határon túli magyar politikusok is beleugrottak a buliba, az MKP elnöke szerint például nem dönthető el egyértelműen, hogy a gyermeknek hol jobb, "az árvaházban vagy például egy civilizált homoszexuális párnál".

Keresés