2015. február 10. kedd

febr. 10
19:45
Itt vannak a részletek a MOL és az Unicredit részvénytranzakciójáról (Portfolio)
A MOL a 2015. január 28-án közétett bejelentésével kapcsolatban közzétette a részleteket. A tranzakciót követően 1300 000-rel csökken a társaság sajátrészvény állománya - derül ki a BÉT honlapján...
febr. 10
19:57
Kannát is vigyünk a benzinkútra? Meddig emelkedik az olajár? (Privátbankár)
Az olaj ára meglehetősen szélsőségesen mozgott az elmúlt hónapokban. 100 dollárról egyre gyorsulva lezúgott közel 40-ig, ott pihent egy pár hétig, majd most rövid idő alatt felvágtatott 60-ig. Vajon csak egy röpke pillanat volt az alacsony ár, vagy lesz még hozzá szerencsénk?
febr. 10
20:00
Munkába állt a Zala Megyei Kórház új főigazgatója (Infostart)
Halász Gabriella, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének eddigi igazgatója lett a Zala Megyei Kórház új főigazgatója - közölte internetes kiadásában kedden a Zalai Hírlap.
febr. 10
20:00
Hölvényi György lett az EP vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnöke (Infostart)
Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti (EP-) képviselőt választotta társelnökévé az uniós parlament vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportja - közölte kedden a politikus irodája.
febr. 10
20:00
Cordella is repült a Honvédtól (Blikk)
Budapest –Az átigazolásokért és a nemzetközi kapcsolatokért felelős szakember nem volt a hazai edzők és a kispesti szrukolók kedvence
febr. 10
20:03
Kim Kardashianra dühös a családja (Blikk)
febr. 10
20:03
Iszlamisták feltörték a NewsweekTwitter oldalát (Alternatív Energia)
Megfenyegették az Egyesült Államokat, konkrétan az elnöki családot is.
febr. 10
20:03
Megvan, mikor emelhet kamatot a Fed (Portfolio)
Az erősödő gazdasági teljesítmény és a várhatóan a jegybanki célhoz közelítő inflációs kilátások tükrében a Fed-nek júniusban lenne célszerű megkezdenie a kamatemeléseket - közölte kedden a Richmond...
febr. 10
20:03
Schmidt Mária szerint ezért támadják Orbánt (ATV)
Orbán Viktor politikai krédója első nyilvános fellépésétől kezdve a bátorság köré szerveződik, tevékenysége pedig azok szemében vált szálkává, akik a status quót, vagyis előjogaikat féltik - mondta a XXI. Század Intézet keddi budapesti konferenciáján Schmidt Mária, a tudományos műhely és a helyszínt adó Terror Háza Múzeum főigazgatója.
febr. 10
20:03
Szerencsejáték-ipar: Már a Counter-Strike-ban is bundáznak? (Agroinform)
A játék üzemeltetője megtiltaná a játékosoknak, hogy a számítógépes viadalok mérkőzéseire fogadjanak.
febr. 10
20:05
Sztrájkoltak a szalámigyárban (Blikk)
febr. 10
20:05
Obama és Porosenko a minszki egyezmény mellett (Alternatív Energia)
Az ukrajnai amerikai fegyverszállítás az egyik lehetséges lépés, ha kudarcot vallanának a rendezést célzó diplomáciai erőfeszítések.
febr. 10
20:06
Nehéz vébécsoportban a magyar focisták (Blikk)
Auckland – Kemény feladat előtt áll az U20-as fociválogatott, ha szeretne továbbjutni a csoportjából a világbajnokságon
febr. 10
20:06
Tatár-magyar mezőgazdasági munkacsoport alakult (444.hu)
Állattenyésztési és növénytermesztési kérdésekben fogunk tapasztalatot cserélni a Tatár Köztársaság földművelésügyi hatóságaival, ez lett a gyümölcse Fazekas Sándor magyar megtekintésügyi miniszter kazáni tárgyalásainak. Fazekas még kedden letudta a Csuvas és a Mari Köztársaságot is. (MTI.)
febr. 10
20:07
Újra jár a vonat Dunaújváros és Pusztaszabolcs között (Alternatív Energia)
febr. 10
20:08
Magyarok készítik a BL-trófeát (Blikk)
Budapest – Az európai szövetség megbízásából magyar tervezők és művészek alkothatják meg a női kézilabdázók Bajnokok Ligájának győzelmi serlegét
febr. 10
20:08
Itt az NWA-ről szóló mozifilm első előzetese (444.hu)
Ice Cube és Dr Dre mutatja be a Straight Outta Comptont, aminek a forgatásán nemrég Suge Knight megölt valakit.
febr. 10
20:09
Magyar-tatárföldi munkacsoport alakul (Infostart)
Magyar-tatárföldi munkacsoport alakul állattenyésztési és növénytermesztési tapasztalataink átadására - tájékoztatta az MTI-t a Földművelésügyi Minisztérium kedden Fazekas Sándor miniszter kazáni tárgyalásairól.
febr. 10
20:10
Egész olcsók a magyar ingatlanok az itteni jövedelmekhez képest (444.hu)
220volt.hu - Apple iPad Air 2, iPad mini 3 raktárról! Az egész OECD-ben nálunk voltak a legolcsóbbak az ingatlanok a jövedelmekhez képest a tavalyi harmadik negyedévben: egy átlag osztrák ingatlanért 55 százalékkal többet kell dolgoznia egy osztráknak, mint egy magyarnak … Folytatás
febr. 10
20:12
Grúzia kapu lehet a Közép-Ázsiában befektető magyar cégeknek (ProfitLine)
Grúzia kapuként szolgálhat a közép-ázsiai országokban beruházó magyar cégek számára - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
febr. 10
20:18
Rászállt az Anonymus az Iszlám Államra (Infostart)
Újabb fenyegetést kapott az Iszlám Állam az Anonymus hekkercsoporttól. A közösségi oldalakon eddig több száz profilt blokkoltak a netes aktivisták.
febr. 10
20:18
Szervezetten kokszoltak az orosz atléták (Blikk)
Moszkva – Az Orosz Doppingellenes Ügynökség vezetője, Nyikita Kamajev szerint van bizonyíték arra, hogy az orosz gyaloglók szisztematikusan doppingoltak az elmúlt években
febr. 10
20:21
Obama és Porosenko a minszki egyezmény mellett (Gondola)
Barack Obama amerikai és Petro Porosenko ukrán elnök egyetért abban, hogy Oroszországnak be kell tartania a szeptemberi minszki egyezménybe foglalt vállalásait, amelyeknek alapjául kell szolgálniuk az ukrajnai válság tárgyalásos rendezésének - közölte kedden a Fehér Ház
febr. 10
20:21
Nem vonul ki a Raiffeisen (Blikk)
febr. 10
20:24
Feldolgozták Dezsőt, a nyereménydisznót (Blikk)
febr. 10
20:27
Gyengült a forint (Infostart)
Gyengült kedden a forint a bankközi devizakereskedelemben: este nyolc órakor egy euró 309,24 forintot ért a kora reggeli 307,78 forint után. Az euró árfolyama napközben 307,38 és 310,74 forint között alakult.
febr. 10
20:36
Kémkedéssel vádolnak oroszokat Amerikában (Infostart)
Kémkedés miatt vádat emeltek New Yorkban az orosz állami bank helyi képviselője és két diplomata ellen. Oroszország tagadja, hogy három állampolgára hírszerzést folytatott volna.
febr. 10
20:39
Schmidt Mária: Orbán Viktor politikai krédója a bátorság (Gondola)
Ezt mondta a XXI. Század Intézet budapesti konferenciáján Schmidt Mária, a tudományos műhely és a helyszínt adó Terror Háza Múzeum főigazgatója.
febr. 10
20:39
Megszülheti halott férje gyerekét (Blikk)
febr. 10
20:39
Európa legnagyobb illegális cigigyárát számolták fel Vecsésen (ATV)
Európa eddigi legnagyobb illegális cigarettagyárát számolták fel Vecsésen - jelentették be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai keddi sajtótájékoztatójukon.
febr. 10
20:39
Épülget az ellen-Közgép (444.hu)
Nincs már szükség Simicskára: Garancsi István és Mészáros Lőrinc környékén nagyon felgyorsult az építőipari konszolidáció.
febr. 10
20:41
Conchita Wurst panoptikumba kerül Bécsben (Blikk)
febr. 10
20:45
Bombázzák kedvenc fáikat a melbourne-iek (Infostart)
Kedves üzeneteket küldenek kedvenc fáiknak a melbourne-iek a városi tanács kezdeményezése nyomán, amelynek célja, hogy ráirányítsa a városlakók figyelmét a klímaváltozás hatásaira egy olyan országban, ahol a hőmérséklet növekedése várhatóan meg fogja haladni a globális felmelegedés ütemét.
febr. 10
20:45
Az amerikai palaolaj-termelés saját sikerének áldozata lehet (ProfitLine)
Az amerikai gazdasági fellendülés egyik motorjának tartott palaolaj- és palagáz-forradalom a nyersolaj világpiaci árának drasztikus csökkenéséhez is hozzájárult, így szakértők szerint egyre több amerikai palaolajmezőn nem éri meg termelni - írja a brit Guardian hírportálja.
febr. 10
20:47
Jövőre 2,5 százalék felett lehet a növekedés Magyarországon (ProfitLine)
Bár sok a bizonytalan tényező, de jövőre 2,5 százalék felett lehet a gazdasági növekedés üteme Magyarországon - mondta Kovács Árpád egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Költségvetési Tanács elnöke kedden Budapesten, a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén.
febr. 10
20:54
Budapesten több fájdalommal jár a kórházak átalakítása, mint vidéken (Infostart)
Csütörtökre kell a közép-magyarországi régió kórházainak megegyezniük az átalakításról - tudta meg az InfoRádió. A megállapodás azért is fontos, hogy a szervezési munkákkal március végéig végezzenek.
febr. 10
20:54
Magyarország egészségügyi önkénteseket küld ebolajárvány által sújtott országokba (Infostart)
Az ebolajárvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő egészségügyi önkéntesekről döntött a kormány - olvasható a Magyar Közlöny kedden megjelent számában.
febr. 10
20:57
Európa tétlenül nézi az illegális bevándorlás tragédiáit (Gondola)
Európa felelősségvállalását sürgette Angelo Bagnasco, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke a dél-olaszországi Lampedusa szigeténél történt újabb tragédia után, amelyben egy Afrikából Európába tartó illegális bevándorlócsoport 29 tagja megfagyott a nyílt tengeren
febr. 10
20:57
Ausztrália is indul az Eurovíziós Dalfesztiválon (Blikk)
febr. 10
20:57
Meghalt Uhrin Benedek (Kripto Akadémia)
Nyugdíjas éveiben bukkant fel először előadóként a Zenit TV-n.
febr. 10
20:57
Ebola: magyar önkéntesek utaznak Nyugat-Afrikába (ATV)
Az ebolajárvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő egészségügyi önkéntesekről döntött a kormány - olvasható a Magyar Közlöny kedden megjelent számában.
febr. 10
20:59
Drágább lesz a kávéautomata (Blikk)
febr. 10
20:59
Ködös, párás szerda (Kripto Akadémia)
Hajnalban -5 és 0°C, délután 2-6°C várható, a tartósan ködös tájakon lesz a hidegebb.
febr. 10
21:12
Ukrán válság: Steinmeier "szabotázs" veszélyére figyelmeztet (Infostart)
Nem egyszer foszlatta szét a fegyvernyugvás reményét "politikai szabotázs" az ukrán válságban, de a szerdára tervezett minszki német-francia-ukrán-orosz csúcstalálkozó előtt remélhetőleg nem történik ilyen - mondta a német külügyminiszter kedden Berlinben.
febr. 10
21:12
Szijjártónak egészségügyi önkénteseket kell küldenie az ebola ellen (444.hu)
Szijjártó Péter külgazdasági minisztert felszólítja a kormány, hogy küldjön egészségügyi önkénteseket az ebola járvány által érintett nyugat-afrikai országokba – áll a mai Magyar Közlönyben. Arról nincs szó, hogy hány önkéntes mehet, és hogy mennyi pénzt szánnak erre, de ezt majd … Folytatás
febr. 10
21:14
Rogán Antal megint célba vette a cinizmus új, eddig ismeretlen csúcsait (444.hu)
Méghozzá egészen remek stílusérzékkel. Két megrázó mozgóképes anyag is készült a Keleti pályaudvaron tett villámlátogatásán.
febr. 10
21:15
Barátjánál volt az eltűnt férfi (Blikk)
febr. 10
21:15
Szentmise Andrassew Iván emlékére (Alternatív Energia)
febr. 10
21:15
Bezárta jemeni nagykövetségét az Egyesült Államok (ATV)
Az amerikai kormány a kiszámíthatatlan biztonsági helyzet miatt bezárja a Jemenben működő nagykövetségét, és visszahívta szanaai nagykövetét - közölték hírügynökségekkel amerikai tisztségviselők.
febr. 10
21:18
Nőtt az Air France-KLM és az IAG, csökkent a Lufthansa-csoport utasainak száma (ProfitLine)
Több utast szállított januárban 2014 első hónapjához képest az Air France-KLM, és a International Airlines Group (British Airways, Ibera, Vueling), a Lufthansa-csoportnak viszont kevesebb utasa volt - derül ki a légitársaságok honlapján közzétett utasforgalmi adatokból.

Keresés