Első ízben idén fizet az állam adójóváírást mindazoknak az ügyfeleknek, akik államilag támogatott nyugdíjbiztosítást kötöttek. Az UNION Biztosító az alábbiakban összegzi azt a folyamatot, hogyan, milyen feltételek mellett jut hozzá a biztosított a támogatási összeghez.
Tavaly novemberben az export 3,1 százalékkal nőtt euróban számolva az egy évvel korábbihoz képest, az import 2,1 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi áruforgalom havi többlete 843 millió euró volt, 87 millióval több, mint egy évvel azelőtt, de elmaradt a szeptemberi 939 millió eurós rekordtól – jelentette a második becslés alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). ...
Anyagilag megterhelőnek érzik a farsangot a magyar családok a JátékNet.hu Webáruház felmérése szerint. A legtöbben 5000 forintnál húzzák meg a határt, az ennél drágábban kivitelezhető jelmezötletek sok esetben a kukában végzik.
Budapest – Robbie Williams (40) újra Budapesten! A brit sztár augusztusba látogat Magyarországra, a Sziget fesztivál „Mínusz Egyedik" napján lép fel augusztus 10-én.
Japán tapasztalatlanságával, a kusza közel-keleti helyzet kezelésének hiányosságaival, illetve Amerika-barátságával magyarázza a Global Times (GT) című kínai napilap a kudarcot, hogy nem sikerült az Iszlám Állam (IÁ) fogságába esett japán állampolgárokat megmenteni. Erről hétfői számában közölt szerkesztőségi cikket az újság.
Nem folytatja tovább szereplését a futsal NB I-ben az UTC Futsal Team. A 16 forduló után az utolsó előtti helyen álló csapat sorsa régóta kérdőjeles volt, hétfőn délelőtt pedig döntött a klub elnöksége: az újszegediek visszalépnek a bajnokságtól, a ma este esedékes veszprémi bajnokira már nem utaznak el – írja a szegedma.hu.
A Bisnode nemzetközi cégminősítő fizetésitapasztalat-programjának eredményei alapján, javult a magyar vállalakozások fizetési fegyelme, de még korántsem ideális a helyzet. A legtöbbet késő szektorok...
Lezárta a Terrorelhárítási Központ az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem környékét Angela Merkel német kancellár hétfői budapesti látogatása miatt.
Az immár 20 éves Amazon hosszú idő után először egy jó negyedévvel kedveskedett a részvényeseknek. Az internetes kereskedő cég nagy túlélő: temették a 2000-es dotcom lufi után is, és a közelmúltban is sok volt a kétség, de végül mégis jól működik a modell.
1995 óta a legmagasabb januári értékén áll a foglalkoztatási index a a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) adatai szerint, írja a Napi.hu.
Magyarország helyzete nagyon sokat javult az elmúlt években pénzügyi kockázati szempontból – mondta az Államadósságkezelő Központ (ÁKK) új, február 1-jei hatállyal kinevezett vezérigazgatója az MTI-nek adott interjúban. Barcza György hangsúlyozta, hogy folytatódik a külfölddel szemben fennálló tartozás diverzifikálása. A szakember elmondta: magyar állam folyamatosan javítja a külfölddel szembeni…
Számos vállalatnál ismét előtérbe kerül a tehetségfejlesztés, derül ki az Arthur Hunt írásából. Ez jó hír, mert az optimizmus és jövőbe tekintés jele. Az Arthur Hunt-nál az elmúlt egy-két évben számos vállalattal volt lehetőségünk együtt dolgozni Development Center programokon, amiből néhány tapasztalatot és trendet itt megosztunk.
Tavaly novemberben az export 3,1 százalékkal nőtt euróban számolva az egy évvel korábbihoz képest, az import 2,1 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi áruforgalom havi többlete 843 millió euró volt, 87 millióval több, mint egy évvel azelőtt, de elmaradt a szeptemberi 939 millió eurós rekordtól - jelentette a második becslés alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bata – Botrányos mérkőzésen jutott elődöntőbe a labdarúgó-Afrika-kupán Egyenlítői Guinea. A házigazdák együttese némi bírói segédlettel 2-1-re legyőzte Tunéziát, s ezt nehezen viselte a vendéggárda.
Első ízben idén fizet az állam adójóváírást mindazoknak az ügyfeleknek, akik államilag támogatott nyugdíjbiztosítást kötöttek. Az állam a tárgyévi befizetések 20 százaléka után, maximum évi 130 ezer...
250 koszovói migránst leszállítottak Győrben az egyik Budapestről Bécs felé tartó vonatról. A rendőrök a győri vasútállomás várótermébe terelték az embereket, akik most már órák óta várakoznak ott- számolt be róla a Kisalföld.
Ipari üzemek dolgozták fel az elmúlt évi 820-900 ezer tonnás almatermés kétharmadát - közölte az újfehértói központtal működő terméktanács elnöke az MTI érdeklődésére.
A Budapest Bank vállalati szakértői szerint a jegybank Növekedési Hitelprogramja (NHP) idén is népszerű lesz a vállalkozások körében, az uniós források tömeges megnyílása pedig jelentős növekedést hozhat az új beruházások terén, amely lehetőséget és veszélyt is jelenthet egyben a cégek jövőjére nézve. A bankcsoport összesen 75 milliárd forintnyi kölcsönt helyezett ki az NHP második fázisában az év…
Befektetni, befektetni, befektetni és nem meginogni – ezt a tanácsot adta az Aegon Prémium befektetői estjén Al-Hilal István, a Fidelity kelet-közép-európai értékesítési vezetője. A szakember azt is elmondta, mibe és hogyan. A legtöbbet azzal árthatunk a saját pénzünknek, ha ki-be ugrálunk a befektetések között.
A Mol-csoport sikeresen lezárta a 42 töltőállomással rendelkező ENI Románia megvásárlását. A felvásárolt benzinkutak Mol márkanév alatt fognak működni.
Kétheti mélypontra került a svájci frank árfolyama a dollárhoz és az euróhoz képest, de gyengült a forinthoz viszonyítva is azokra a piaci értesülésekre, hogy az ország jegybankja intervenciót hajt végre a frank gyengítésére, miközben egy lapinformáció szerint a bank új frank/euró küszöböt állítana fel.
Követnek? Fordíts a dolgon, ne habozz: lépj be te is a követők táborába, kövess minket, mi szívesen látunk téged is közösségi média oldalainkon, melyeken a Blikk.hu-n megszokott tartalmak mellett ezentúl extrákat is találsz majd. Itt van mindjárt kolléganőnk szeme.
Új külföldi piacokon is kibocsátana államkötvényt a magyar állam a befektetői bázis diverzifikálása céljából - jelezte az MTV hétfő reggeli műsorában Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ...
Indiában rohamos gyorsasággal terjed a H1N1 vírus, ami a korábban újinfluenzaként vagy sertésinfluenzaként emlegetett betegséget okozza. Év eleje óta száznegyvenen haltak meg a kórban – közölte az egészségügyi minisztérium. A tárca szerint a fertőzöttek száma meghaladja az ezret.