Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter szerint "nem lenne túl okos" a görög "családi ékszereket" újabb privatizációkkal elkótyavetyélni, de a már befejezett privatizációkon a kormány nem kíván változtatni.
Első ízben látható együtt a 800 éves Magna Carta négy fennmaradt eredeti példánya a londoni British Libraryben egy mindössze három napig tartó kiállításon.
Megkezdődött hétfőn Brüsszelben az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére irányuló tárgyalások újabb, sorrendben immár nyolcadik fordulója, amely ugyanakkor az első forduló azóta, hogy tavaly novemberben hivatalba lépett a Jean-Claude Juncker vezette, új összetételű Európai Bizottság. Ignacio Garcia Bercero európai és Dan Mullaney amerikai főtárgyaló nem…
Nyomasztó titkot szeretne elárulni Fanninak Dennis, aki szerint azért nem tud teljes mértékben közeledni a lányhoz. Legalábbis ezt állítja a villa fenegyereke.
Az illiberális szóval a demokráciával összefüggésben nem tud mit kezdeni - mondta Angela Merkel német kancellár az Orbán Viktorral tartott tájékoztatón. A magyar kormányfő viszont épp arról beszélt, hogy nem minden demokrácia szükségszerűen liberális. A találkozón az ukrajnai helyzet és az energiaellátás is kiemelt szerepet kapott.
A Nemzeti Sport Online Angliából származó értesülései szerint, ha valóban érkezik még ma konkrét ajánlat Nikolics Nemanjáért a Videotonhoz az angol élvonalból, akkor az a Hull Citytől jöhet.
Nem kétséges, hogy a lefelé mutató inflációs kockázatok intenzívebbek, mint a felfelé mutatóak, de nem kell most "ugranunk" a kamatok terén - fejtette ki meglátását az MNB mai Lámfalussy Sándor...
A Nissan legutóbbi Le Mans-i versenyautójára bizonyára mindenki emlékszik még. Nehéz is lenne elfelejteni az igencsak különlegesre sikerült Zeod RC-t, mellyel a japánok igyekeztek volna megreformálni a sportágat – sikertelenül. Idén azonban ismét megpróbálkoznak, hogy a GT-R LM NISMO-val megmutassák, hogy mégis a kezükben van a megújulás kulcsa.
Halálra ítélték az iszlamista egyiptomi exelnök, Mohamed Murszi 183 támogatóját hétfőn, akik ellen a gízai büntetőtörvényszék legalább 11 rendőr meggyilkolása miatt indított eljárást.
1990. február 2. péntek: Ismét legális a harminc éve betiltott Afrikai Nemzeti Kongresszus. Hét személy lépte át illegálisan a magyar-osztrák határt januárban a szombathelyi határőrkerület területén.
A szezon előtt csak álomként említették a rájátszást a Fehérvár AV 19 jégkorongcsapatánál, az álom azonban valósággá vált. A csapat az alapszakasz után a felsőházi rájátszásba jutott az EBEL-ben, biztossá tette helyét a negyeddöntőben. De ahogy a mondás tartja, evés közben jön meg az étvágy.
Hetvenhét éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Moravetz Ferenc, a cselgáncsozók egykori szövetségi kapitánya, a barcelonai "aranyolimpia" szakvezetője.
A reggeli stabil kezdés után egy átmenetinek bizonyuló gyengülést láttunk a forintnál az euróval szemben 311,5-ig, majd kora délutánra újra a 310-es szintet közelítették a jegyzések. Ez az elmúlt egy...
A német kancellár 13.10-től Orbán Viktorral tart közösen sajtótájékoztatót, délután az Andrássy Egyetemen átveszi díszdoktori címét, majd látogatást tesz a Dohány utcai zsinagógában. Az eseményeket az atv.hu élőben közvetíti.
Tovább bővült a magyar autópiac, a legfrissebb statisztikákból ugyanis kiderült, hogy tavaly januárhoz képest 11 százalékkal több új személygépkocsi került forgalomba múlt hónapban. A legsikeresebb...
Az új tévéadó "nem tartotta tiszteletben az öbölbeli ország hagyományait, nevezetesen a pártatlanságot és mindannak elutasítását, ami árt a térségbeli egység szellemének".
Januárban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán 6,6 milliárd forint volt az átlagos napi forgalom a decemberi 7,3 milliárd után, a tavaly januáritól pedig 26,3 százalékkal maradt el az idei első hónap adásvétele.
Testük biológiai változásáról hallhatnak ismeretterjesztő foglalkozást a fiatalok, valamint esküvői fotókat is megoszthatnak a házasság hete rendezvénysorozat keretében.
Németországban Angela Merkel kancellár budapesti látogatásával kapcsolatban közölt írást a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt, a Spiegel Online hírportál és a ZDF közszolgálati televízió hírportálja.
Megkezdődött hétfőn Brüsszelben az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére irányuló tárgyalások újabb, sorrendben immár nyolcadik fordulója.
A Csók István születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett emlékév keretében a festő csaknem 70 alkotását és több személyes tárgyát felvonultató kiállítás nyílik február 14-én a Várkert bazárban.
Február 1-jével a Diákhitel rendszerrel kapcsolatos több ügyfélbarát módosítás is hatályba lépett. A változások eredményeképpen már 40 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket 11 tanulmányi félévre.
A várttal közel megegyező bevétel mellett, az elemzői prognózist jelentősen felülteljesítő negyedik negyedéves profitról számolt be az Exxon Mobil a nyitás előtti szakaszban közzétett...
Első fokon huszonkét év letöltendő börtönbüntetésre ítélt hétfőn a bukaresti ítélőtábla egy román bírót hivatali visszaélés és többrendbeli korrupció miatt.
A legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál győztese a Story gáláján lép majd fel szombaton, azaz csak meghívottak láthatják majd az osztrák előadót először magyar színpadon.
A Rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régióban című felhívásra 54 pályázat érkezett be, közel 9 Mrd Ft összegű igénnyel, míg a Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására 44...
A 249 határsértő passzívan ellenáll, a hatóságok a készenléti rendőrségre várnak. Helyszíni tudósítóink szerint elég nagy a tanácstalanság. A migránsokkal a koszovói konzul beszél.
Több mint nyolcszoros a túligénylés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) január 30-án zárult két pályázatán - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az USA-beli munkaadók nem kapkodják el a béremelést Az USA-ban a csökkenő munkanélküliségi ráta nem gyakorol nyomást a vállalatokra a béremelést illetően. A foglalkoztatás költsége index (ECI) – a bérek és juttatások költségének széles körben alkalmazott mutatószáma – a 4. negyedévben, negyedéves szinten 0,6%-kal emelkedett, ami lassúbb a 3. negyedév negyedéves szinten 0,7%-os üteménél, és ...
Március-április folyamán kapják meg a bankoktól az elszámolási értesítőket a devizahitelesek, míg a forinthitelesek és a hitelüket ténylegesen devizában törlesztők csak augusztus-szeptemberben kapnak ilyen értesítőt - hívja fel a figyelmet hétfői közleményében a Magyar Nemzeti Bank.