Ma a magyar eszközökben volt a legtöbb érdekesség, a világban teljes a mozdulatlanság. Az Elmű és az Émász az égbe szálltak, a forint lassan áttöri az ellenállást.
Siófok — Simicskó Istvánnak, az EMMI sportért felelős államtitkárának egy, 75 éves édesanyjának és 77 éves édesapjának összesen további négy lakása van ugyanabban az elegáns, néhány éve épült lakóparkban a siófoki Aranyparton – írja az atlatszo.hu.
Dubaj — A tél szürkesége elől menekült pár napra a dubaji nyárba Csonka András (50), aki egy ötnapos színházi szünetet kihasználva utazott a Közel-Keletre.
A címvédő és hatszoros bajnok Roger Federer két játszmában nyert a spanyol Fernando Verdasco ellen a 2,083 millió dollár (563 millió forint) összdíjazású dubaji keménypályás férfi tenisztorna szerdai nyolcaddöntőjében.
Évtizedek óta több mint tízezer betöltetlen pozíció van az informatikai területen, az iparág dinamikus növekedéséből adódóan pedig tovább fokozódik a verseny a tehetségek iránt - tájékoztatta a navigációs szoftvereket fejlesztő NNG Kft
A Magyar Telekom Nyrt. 1,54 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2014. negyedik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 253 millió forinttal. A negyedéves profit elmarad az elemzők által várt 2,6 milliárd forinttól.
A szerdai kereskedés első órái nem hoztak határozott irányt az amerikai tőzsdéken. Janet Yellen Fed-elnöknek a várható kamatemelésekkel kapcsolatos szavai nem okoztak nagy kilengéseket.Kemény üzenet...
New Yorkban letartóztattak három férfit, akit az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet támogatását célzó összeesküvéssel gyanúsítanak - közölte szerdán Loretta Lynch brooklyni szövetségi ügyész.
A korábban észlelt kockázatok miatt indított úgynevezett mélyreható vizsgálat Magyarországon nem tárt fel túlzott makrogazdasági egyensúlyhiányt - jelentette be Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris kérdésekért felelős biztosa szerdán délután rendkívüli sajtótájékoztatón Brüsszelben.
A Közszolgálati Dolgozók Demonstrációs és Sztrájkbizottsága (Közdemosz) tiltakozik az ellen, hogy több ezer munkavállalót fenyeget bércsökkentés, ezért követelik, hogy 2015-ben minden olyan közszolgálati munkavállaló, aki központi bérintézkedések által nem érintett, részesüljön 10 százalék, de legalább bruttó 15 ezer forintos egyszeri bérintézkedésben.
Holnap utazik, írja a Facebookon. Érdemes lesz figyelni, mit mutat ott ki, az 1929 és 1961 között Sztalinabadnak nevezett fővároshoz, Dusanbéhez képest még Moszkva is tisztára Bern. Az EBESZ-megfigyelőség egyébként jó munka bukott politikusoknak, vegyük például Eörsi Mátyást.
A korábban észlelt kockázatok miatt indított úgynevezett mélyreható vizsgálat Magyarországon nem tárt fel túlzott makrogazdasági egyensúlyhiányt - jelentette be Pierre Moscovici, az Európai Bizottság...
Átadták szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában az Európai Polgár díjat az idei kitüntetetteknek, akik közt három magyar van: Kerényi Lajos, Probstner János, valamint az Atlatszo.hu portál.
Oroszország a maga több évszázados kultúrájával akkor is Európa része, ha léteznek olyan érdekek a nyugati politika egy részében, amelyek igyekeznek ezt a tényt kiiktatni az európai tudatból - állapította meg Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke a Lityeraturnaja Gazeta című orosz hetilap legfrissebb számában megjelent írásában.
Munkabizottságot hozott létre a kormány, hogy felmérje mi történt a Buda-Cash Brókerháznál - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a HírTV-nek.
A januári utazásfoglalások alapján már látni lehet, hol fog nyaralni a legtöbb magyar 2015 nyarán. Egyiptomtól már nem félünk, sőt itt költjük el a legtöbb pénzt. Horvátország a családosok kedvence. Jó hír, hogy olcsóbban nyaralunk idén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,46 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 18 567,30 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Mennyit ér egy jó ötlet? A kockázati tőkebefektetők válasza sokszor lelombozó, hiszen „ötlete mindenkinek van”, egy ötletből sikeres vállalkozást csinálni már komoly háttértudás és megfelelő szakmai támogatás eredménye.
Ebben az évben országszerte 86 intézmény csatlakozott a Mindenütt Nő - "Nőnap reloaded 3.0" elnevezésű rendezvényhez, így 16 városban több mint 120 program szól a nőkről március 6. és 8. között.
Munkabizottságot hozott létre a kormány, hogy felmérje mi történt a Buda-Cash Brókerháznál - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a HírTV-nek.
New Yorkban letartóztattak három brooklyni lakost, akit az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támogatását célzó összeesküvéssel gyanúsítanak - közölte szerdán Loretta Lynch brooklyni szövetségi ügyész.
A Ferencváros és az MTK is bejutott a női kézilabda Magyar Kupában a legjobb négy közé, miután az egymeccses negyeddöntőben előbbi a Dunaújvárost, utóbbi pedig az NB I/B-s Kecskemétet múlta felül.
Nem tett le az MNB az új külföldi irodák megnyitásáról, amelyről még 2014 júniusában számolt be a Portfolio - derült ki az RTL Klub ma esti Híradójából. A helyszínek és az érvek ugyanazok, mint akkor...
Nagyon szépen megy a Kia szekere az elmúlt években: a Hyundai-Kia konszern nem csak a világ ötödik legnagyobb autógyártójává nőtte ki magát, a legutóbbi évben több mint 7,2 millió autót értékesítve világszerte, de a Kia eladásai 6 év alatt 110 százalékkal emelkedtek, s ugyanerre az időszakra vetítve Európában is +60 százalékot ért el a cég. Mégis a márkaérték változása az, ami a legjobban mutatja…
Munkabizottságot hozott létre a kormány, hogy felmérje mi történt a Buda-Cash Brókerháznál - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a HírTV-nek.
Ma délután tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, ezúttal a budapesti Várkert Bazárban. A kormányfő, a Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Az idei lesz a tizenhetedik évértékelője. Tavaly Orbán Viktor arról beszélt, hogy Magyarország egy nagy, felívelő korszak küszöbén áll, és senki nem gondolta volna néhány éve, hogy…
A BL-nyolcaddöntők eddigi legnagyobb meglepetését hozta a Monaco londoni fellépése. A hercegség csapata 3-1-re verte meg az Arsenalt. Kisebb meglepetés a Bayer Leverkusen 1-0-s sikere az Atlético Madrid ellen.