Pilótajáték okozhatta a Buda-Cash vesztét – legalábbis így tudja a HVG. A lap szerint a tulajdonosok fülest kaptak a vizsgálat előtt, és megpróbálták eltüntetni a nyomokat. A cég kommunikációs vezetője ma is elérhetetlen volt. Közben: az ügyfelek többsége továbbra is tanácstalan. Kártalanításra azonban csak akkor számíthatnak, ha végleg felszámolják a céget.
Ugyanaz a tevékenység egyik esetben egyenes, a másikban fordított adózás alá esik az építőiparban. Összeállítottuk, milyen szempontokat kell figyelembe venni a kérdés eldöntésekor.
Átnevezte hajóit, hogy megkerülje az ENSZ-szankciókat az OMM észak-koreai hajózási vállalat, a cég egyik hajójának rakományában tavalyelőtt szovjet gyártmányú fegyvereket és két harci repülőgépet találtak zsákokba csomagolt cukor alá rejtve - közölte legújabb jelentésében a büntetőintézkedések betartását felügyelő ENSZ-testület.
A Görögországgal kötött hitelmegállapodás négy hónapos meghosszabbítása fejében Athén valójában elfogadta, hogy a hitelnyújtók - ténylegesen a trojkát alkotó intézmények - folyamatosan ellenőrizhetik a görög költségvetés alakulását - jelentette ki Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia KRTK Világgazdasági Intézetének főmunkatársa az MTI-nek.
Balog Zoltán személyesen rendelt el vizsgálatot az ORÖ vitatott pénzköltései miatt - írta a Magyar Nemzet. A Népszabadság arról számolt be, hogy az érdekvédelmi szervezetek szokatlanul egységesen utasítják el a kormány orvosi béremelési elképzeléseit.
La Tania a méltán világhírű francia megaterep, a Három-völgy legfiatalabb síterepe. A rossznyelvek szerint a 25 évvel ezelőtt létrejött síterep a jövőben nem szeretne a híres szomszéd Courchevel árnyékában élni. Ennek első lépése a síterep új arculatának megtervezése, amelyet egy logóváltással el is kezdtek.
A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a társaság ne fizessen osztalékot a 2014. évi eredmény után - közölte a távközlési társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az Iszlám Állam valószínűleg a bitcoin nevű digitális valutát használja ahhoz, hogy láthatatlanul bonyolítsa le pénzügyleteit és finanszírozza magát - jelentette csütörtökön a Kyodo hírügynökség diplomáciai forrásokat idézve, amelyek a dzsihadista szervezet elleni, az Egyesült Államok vezette koalícióból szereztek erről tudomást.
Van olyan bank, ahol március végére le akarják zárni az elszámolási és forintosítási értesítők kiküldését, a többség azonban ütemezetten, a törvény által megszabott április végi határidőig küldi meg az elszámolást. Úgy fest, azok a bankok is tartani fogják ezt a határidőt, akiknél még zajlik a bírósági per a kamatemelések tisztességtelenségének ügyében.
Az Egyesült Államok határozottan elítélte az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetnek az északkelet-szíriai asszír keresztény falvak elleni támadását, a házaik és templomaik felperzselését, keresztények ezreinek elűzését, civilek, köztük nők, gyerekek és idősek elrablását.
Az amerikai Stratfor kutatóintézet egy új hosszú távú előrejelzést adott ki, amely szerint az Európai Unió fel fog bomlani, Kínából „kommunista diktatúra” lesz és Oroszország szétesik.
Tizenegy új, többnyire déli, délnyugati irányba induló közvetlen járat indul a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a következő hónapokban - közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
2014 végéig mintha szándékosan lettek volna elnézőek a hatóságok a nyelvvizsgabotrányba keveredett állami alkalmazottakkal. Aztán valami megváltozott, és most elkezdtek odalépni az érintetteknek.
Jól megy a Deutsche Telekomnak, a cégnél ismét van növekedés, ami elsősorban a német és az amerikai operációnak köszönhető. Erősebb a vártnál A DT árbevétele több, mint 5 százalékkal magasabb lett,...
Kiadó egy falu Veszprém megyében: Megyer települést maga a polgármester kínálja az interneten, napi 210 ezer forintos bérleti díjért. A hirdetés szerint ennyi pénzért még alpolgármester is lehet a turista. A faluban egyébként alig kéttucatnyi ház van, és még 20-an sem laknak benne.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet valószínűleg a bitcoin nevű digitális valutát használja ahhoz, hogy láthatatlanul bonyolítsa le pénzügyleteit és finanszírozza magát - jelentette csütörtökön a Kyodo hírügynökség diplomáciai forrásokat idézve, amelyek a dzsihadista szervezet elleni, az Egyesült Államok vezette koalícióból szereztek erről tudomást.
Az ukrán válság kitörése óta a lengyel politikai osztály a hadsereg megerősítésének lázában ég és a kijevi fegyverszállítások mellett száll síkra. A keményvonalas hadügyminiszter nem hisz az ukrán konfliktus békés rendezésében és meggyőződése szerint Moszkva meg akarja akadályozni Ukrajna közeledését Európához. 38 ezer tartalékos gyakorlatoztatásáról és civilek katonai kiképzéséről is döntés…
Mindössze pár órával azt követően, hogy az Európai Bizottság bemutatta az energiaunió megteremtésére vonatkozó elképzeléseit, szerda délután az Európai Parlament (EP) plenáris vitát is tartott a kérdésről.
A magyarországi pénzügyi vállalkozási szektor 70,80 milliárd forint adózás utáni veszteséget produkált 2014-ben, amely 60 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi mínuszt - írta csütörtöki számában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.
A tegnapi kereskedésben valósággal felrobbant a MOL kurdisztáni partnerének, a Gulf Keystone-nek az árfolyama, mely 70 százalékos pluszban is járt, végül a napot 55 százalékos emelkedéssel zárta. A...
Az RTL-csoport visszavonja az Európai Bizottsághoz benyújtott panaszát, ha a parlament módosítja a reklámadótörvényt, s megszünteti az RTL Klub diszkriminációját - a Népszabadság információi szerint...
A negyedik negyedév nem sikerült rosszul a Magyar Telekomnak - az éves eredmény után ugyan nem fizetnek osztalékot, de jövőre már kaphatnak 15 forintot a részvényesek. Az adósságállomány tovább nőtt.
Kónya Péter, a Szolidaritás Mozgalom elnöke az Együtt nemrég megválasztott elnökének felszólítására sem adja vissza országgyűlési mandátumát. Ezzel azonban tovább gyengíti korábbi pártját.
Egyeztetés kérdése, hogy az orvosi életpályamodell és a szakorvosi bérminimumról szóló javaslat együtt lépjen életbe - mondta az InfoRádiónak az egészségügyért felelős államtitkár. A szakmai szervezetek szerint csak így lehetne megakadályozni az orvoselvándorlást.
A Görögországgal kötött hitelmegállapodás négy hónapos meghosszabbítása fejében Athén valójában elfogadta, hogy a hitelnyújtók - ténylegesen a trojkát alkotó intézmények - folyamatosan ellenőrizhetik...
A korábbi hírekkel ellentétben nem puhít a kormány a kötelező vasárnapi zárva tartáson. Vagyis: sem a népszerű turista célpontokon, sem a kikötőkben lévő boltok nem lehetnek majd nyitva, ha nem a tulajdonos áll a pult mögött. Közben: ismét ellentmondás alakult ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, és a kormánypárt között. A miniszteri megbízott ugyanis eltörölné a korábban beígért vasárnapi…
A genfi újdonságáról már fellebbentette a fátylat az Infiniti, de mégsem ül ölbe tett kézzel. A gyártó közel-keleti illetékesei például saját zeneszámot szereztek, amely kizárólag autók hangjaiból áll össze.