Sződliget — Egyre jobban van Kozso (49)! Az elmúlt hónapokban többször írtunk az énekesről, október közepén ugyanis az agyvérzést okozó agyi „értorzképződménnyel" műtötték, majd hetekig intenzív osztályon kezelték.
A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója, Robbie Williams ad koncertet a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 10-én. A brit énekes a Let Me Entertain You című turnéjával jön Budapestre.
Téved a miniszterelnök, vagy megint hazabeszélt, ő ugyanis a liberalizmust irtandónak gondolja, és a saját közönségének üzente, hogy itt ilyen nem lesz – vélekedett Kuncze Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Rekordot döntött hétfőn a havazás Bostonban, amely egy hét leforgása alatt másodszor borította be az észak-amerikai nagyvárost. A hóhelyzet miatt keddről szerdára halasztották a Super Bowl-győztes bostoni csapat, a New England Patriots tiszteletére megrendezendő parádét.
A kínai városok 90 százalékában egészségtelen a levegő minősége, a kínai környezetvédelmi minisztérium által hétfőn közzétett adatok szerint ugyanakkor az elmúlt évekhez képest némi javulás tapasztalható.
Százezres hadsereget hoznak létre a kelet-ukrajnai lázadók - erről tett bejelentést az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság vezetője. Kijev szerint ez a gyengeség jele, szakértők viszont azt mondják, valójában újabb orosz katonák özönlenek majd be Ukrajnába.
A lakáscélú támogatás és a SZÉP-kártya lehet idén a legnépszerűbb a munkahelyi cafateria étlapon. Az OTP Pénztárszolgáltató kutatása szerint minden harmadik magyar munkavállalót érinthet a lakáscélú támogatás, írja a VG.hu.
Az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. a marosvásárhelyi adóhatóság megkeresésére indult végrehajtási eljárásban jogorvoslattal él mind a román, mind a magyar adóhatóság irányába – közölte a társaság hétfőn a BÉT honlapján. Az Enefi január 25-én jelentette be, hogy a magyar adóhatóság – a román adóhatóság megkeresése alapján – több mint 687 millió forint és járulékai erejéig végrehajtási ...
A duális képzési szakok is olvashatóak január 30-ától a felvételi tájékoztatóban, amelyből egyúttal az együttműködő partnerszervezetekről is tájékozódhatnak a felvételizők. Az intézmények pedig pályázhatnak uniós forrásokra a duális képzések fejlesztésére, írja az edupress.
A Magyarországon bezárásra ítélt 13 Tesco üzlet 570 leépítésre váró dolgozója közül körülbelül 100-an hagyják csak el valóban a vállalatot. A többi alkalmazott elfogadta a nekik más üzletekben felajánlott állásokat, írja a Népszabadság.
Hiába zárt 200 dollárral magasabban, 1200 dollár körül az arany, mint ahová a Goldman Sachs tavaly egész évben várta, s drágult azóta további 100 dollárral, az amerikai befektetőház változatlanul pesszimistán ítéli meg a sárga nemesfém kilátásait. Pedig a geopolitikai feszültségek és az indiai kereslet, valamint a svájci frank euróárfolyam-gát eltörlésének ma még nem látható következményei…
Egész Európában terjed az influenza, egyre több országban alakul ki járvány. Magyarországon is megnőtt a betegek száma, a múlt héten háromszor annyian keresték fel orvosukat influenzajellegű tünetekkel mint az azt megelőző héten.
Az adatok szerint a magyar GDP nagyon erősen együtt mozog az EU GDP-jével, együtt nevetünk, együtt sírunk. Az utóbbi időben a magyar növekedés volt nagyobb, így 2010 óta már jobban nőtt a gazdaságunk, mint az EU-é, sőt százalékos növekedésben majdnem behoztuk a németeket is. Ám 2008-at még mindig nem értük utol.
Rákaptak a vizes hancúrra a villalakók, Dennis és Fanni a kamerákról megfeledkezve estek egymásnak a fürdőszobában. De azok természetesen mindent vettek, hiszen az a dolguk.
Nem elég, hogy fizetni kell, máris dupla különadó terheli a kockázati tőkealap-kezelőket. Ugyanis azzal, hogy 2015 januárjától él a befektetési alapok különadója, a kockázati-tőketársaságoknak a...
Az amerikai külügyminisztérium "vízumkorlátozásokat" hozott hétfőn meg nem nevezett jelenlegi és volt venezuelai kormányzati tisztségviselők ellen, akik nem kívánatosak az Egyesült Államokban különféle típusú visszaélések miatt.