2015. február 3. kedd

febr. 3
22:39
Százmilliárdos árbevételt értek el a vetőmagtermelők (ProfitLine)
A termelők tavaly 130 ezer hektáron, 96 milliárd forint értékben állítottak elő vetőmagot, idén mind a terület, mind pedig a mennyiség kismértékben növekedni fog - mondta Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
febr. 3
22:45
A Szegedi Szabadtérin színészkedik Tóth Andi (BorsOnline)
A Nyomorultak című előadásban kapott szerepet Tóth Andi.
febr. 3
22:45
Steinmeier: nem lesz fegyverszállítás Ukrajnába (Gondola)
A német kancellár hétfői budapesti állásfoglalása után kedden a német külügyminiszter is elutasította, hogy a Nyugat fegyverszállításokkal támogassa az oroszbarát szakadárok ellen harcoló ukrán hadsereget
febr. 3
22:45
Feljelentés Franciaországban egy antiszemita álláshirdetés miatt (Blikk)
febr. 3
22:51
Egy új autógyártó megjelenése így hatna a magyar GDP-re (Infostart)
Ha valóban Magyarországon létesít gyárat a BMW, az mindenképpen pozitív hatást gyakorol a gazdasági növekedésre - mondta az Erste elemzője az InfoRádió kérdésére. Ürmössy Gergely hozzátette: a járműipar hozzájárulása az ipari termeléshez jelentős, és az ipari termelés hozzájárulása is a GDP-hez. Az elemző szerint pozitív hatást a magyar növekedésre leghamarabb 2016-ban gyakorolhat egy ilyen…
febr. 3
23:03
Összecsaptak a lengyel bányászok és a rendőrség (Gondola)
Gumilövedéket is használt a lengyel rendőrség egy bányásztüntetésen, melyet kedd este a sziléziai Jastzrebi Széntársaság (JSW SA) székhelye előtt tartottak; több ember megsérült, mintegy tíz tiltakozót letartóztattak, s megrongálódott az eseményeket közvetítő lengyel köztelevízió felszerelése is
febr. 3
23:03
Hószállingózás, havazás jön (Alternatív Energia)
Hajnalban 0 és -7°C, nappal 0 és +5°C között alakul a hőmérséklet.
febr. 3
23:06
Szénmonoxid-mérgezésben halt meg egy férfi (Kripto Akadémia)
Az áldozat, egy 40 év körüli férfi a főváros VII. kerületében, a Dob utcában lakott.
febr. 3
23:06
A munkavállalók 70 százaléka tovább dolgozik, a további bezárásokat cáfolják (HR Portál)
Megállapodás született a cég és a szakszervezetek között az elbocsájtások körülményeiről. Sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több mint 70 százalékának, 350 embernek helyet találni más üzletekben. A Tesco hazai vezetői, Sáling József a KASZ elnöke szerint, a tárgyalásaikon cáfolták a sajtóban megjelent információkat, amelyek szerint további üzletbezárásokat terveznek.
febr. 3
23:06
Kirúgták az NFL-edzőt, ezért át kellett alakítania tetoválását (444.hu)
Rex Ryan a Jets után a Billsnél kapott állást, karjára tetovált feleségének a meze kapott ezért új színt.
febr. 3
23:08
Gumilövedékkel oszlatta a bányásztüntetést a lengyel rendőrség (444.hu)
Egy hete zajlik a sztrájk a tervezett költségcsökkentések ellen. Kedd este egy csoport megpróbált behatolni a széntársaság székházába.
febr. 3
23:10
Inkább hazudunk a fiaink, mint a lányaink előtt (444.hu)
Ez pedig megmagyarázhatja, hogy általában miért hazudósabbak a férfiak a nőknél. A kísérletet vezető kutatók arra jutottak, a bevett társadalmi normák szerint a lányoknak őszintébbnek kell lenniük a fiúknál.
febr. 3
23:12
A Mesés Hetés Zöldút mintaprogram nyerte a 2015. évi Magyar Tájdíjat (ProfitLine)
A Mesés Hetés Zöldút mintaprogram nyerte a 2015. évi Magyar Tájdíjat, amelyet kedden adtak át a Földművelésügyi Minisztériumban.
febr. 3
23:12
A török kormány visszavonta Erdogan legnagyobb politikai ellenfelének útlevelét (444.hu)
Az USA-ban élő imám, Fethullah Gülen és Erdogan közötti harc egyre élesebb.
febr. 3
23:14
Aphex Twin + Tom Waits = Aphex Waits (444.hu)
Hát nem? Ezzel a közel sem magától értetődő mashuppal búcsúzunk mára. Holnap innen folytatjuk, szép estét!
febr. 3
23:21
A nemzeti közműholding is téma lesz a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésén (Infostart)
A megélhetési bevándorlás, a bankok elszámoltatásának végigvitele, a nemzeti közműholding felállítása, valamint oktatási és egészségügyi kérdések lesznek a tervek szerint a fő témák a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja szerdán kezdődő évadnyitó ülésén, Mezőkövesden - közölte a Fidesz-frakció sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
febr. 3
23:21
A Schalke ellen sem nyert a Bayern (Infostart)
Az idei első meccse után kedden a másodikat sem nyerte meg a német labdarúgó-bajnokságban a címvédő és listavezető Bayern München.
febr. 3
23:21
Már sejthető, miért gyilkolták meg az argentin ügyészt (Metropol)
A januárban meggyilkolt Alberto Nisman elfogatóparancs-tervezetet készített Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök ellen
febr. 3
23:21
Taylor Swift kisajátítja mondatait (Blikk)
febr. 3
23:23
Politikai pályájáról beszélt Navracsics Tibor Brüsszelben (Infostart)
Politikai pályájának legjelentősebb állomásairól beszélt kedd este a brüsszeli Balassi Intézetben Navracsics Tibor uniós biztos a Magyar Hullám kulturális és közéleti társaság szervezésében.
febr. 3
23:23
Összecsaptak a lengyel bányászok a rendőrséggel (Metropol)
A rendőrség gumilövedékeket is bevetett. Tíz tüntetőt letartóztattak, több ember megsérült.
febr. 3
23:39
Elfogatóparancs-tervezetet készített az argentin elnök ellen a meggyilkolt ügyész (Infostart)
Elfogatóparancs-tervezetet készített Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök és Héctor Timerman külügyminiszter ellen a januárban meggyilkolt ügyész, Alberto Nisman - írta kedden internetes kiadásában a The New York Times.
febr. 3
23:45
Csökkent a UPS negyedéves profitja (ProfitLine)
Egyszeri tételek miatt jelentősen csökkent a gyorspostai logisztikai szolgáltatások területén az Egyesült Államokban piacvezető UPS tavalyi negyedik negyedévi profitja.

2015. február 4. szerda

febr. 4
0:15
Új főigazgató irányítja az egri kórházat (Blikk)
febr. 4
0:18
Bővítette stratégiai partnerei körét a Földművelésügyi Minisztérium (ProfitLine)
Bővítette hivatalos stratégiai partnereinek körét a Földművelésügyi Minisztérium, a továbbiakban a tárca 75 gazdasági társaságra és civil szervezetre számít a jogszabályelőkészítésben, átfogó programok, stratégiai dokumentumok megalkotásában - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden a dokumentumok átadásán, Budapesten.
febr. 4
0:33
Olvasnivaló: Svéd konyha - a húsgolyón is túl (Mindmegette)
Az európai gasztronómián belül talán az egyik legkevésbé ismert terület a skandináv konyháé, pedig számos kellemes ételük könnyedén beépíthető a mi konyhánkba is. A svéd gasztronómia néhány fogása - egy áruházlánc éttermének köszönhetően - azok számára is ismerős, akik még soha nem jártak Észak-Európában, de ennél azért jóval többről van szó.
febr. 4
0:33
Éles összeütközések a bányászok és a rendőrség között Lengyelországban (Infostart)
Gumilövedéket is használt a lengyel rendőrség egy bányásztüntetésen, melyet kedd este a sziléziai Jastzrebi Széntársaság (JSW SA) székhelye előtt tartottak; több ember megsérült, mintegy tíz tiltakozót letartóztattak, s megrongálódott az eseményeket közvetítő lengyel köztelevízió felszerelése is.
febr. 4
1:09
Orvosi tévedés miatt idegen asszony gyermekét szülte meg egy anya (Blikk)
febr. 4
1:24
Új főigazgató irányítja az egri kórházat (ProfitLine)
Tóth Ildikót bízta meg az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet főigazgatói, Nagy Máriát pedig a gazdasági igazgatói feladatok ellátásával Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - tájékoztatta a kórház sajtóreferense kedd este az MTI-t.
febr. 4
1:27
Állítólag élve elégették a jordániai pilótát a dzsihadisták (Infostart)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kedden az interneten közzétett egy videofelvételt, amely állítása szerint a fogságában lévő jordániai pilóta élve elégetését ábrázolja.
febr. 4
1:27
Magabiztos FTC-győzelem Vácon (Infostart)
Az FTC magabiztos, kilencgólos győzelmet aratott a Vác vendégeként a női kézilabda NB I keddi mérkőzésén.
febr. 4
1:31
A magyarok vezetik a női kézilabda európai kupák ranglistáját (Infostart)
Magyarország továbbra is vezet a női kézilabda európai kupák ranglistáján, amelyben a mostani szezont megelőző három idény eredményét veszik figyelembe.
febr. 4
2:21
Ismeretlen sárkánydínóra bukkantak (Blikk)
febr. 4
2:30
Szegedi elnevezésű parikaőrleményt hívtak vissza az Egyesült Államokban (ProfitLine)
Lehetséges földimogyoró allergén tartalma miatt visszahívta az amerikai fogyasztóktól a Szeged Sweet Hungarian Paprika elnevezésű termékét a kelet-európai fűszerek forgalmazására szakosodott, a New Jersey állambeli Avenelben székelő Spiceco vállalat - közölte több amerikai híroldal.
febr. 4
2:36
200 néző mehetett be a Vasas–MTK edzőmeccsre (Blikk)
Budapest — Zárt kapus edzőmeccs? – hitetlenkedtek a szurkolók.
febr. 4
2:40
Miklós Edit 345 kg-os csomaggal megy a sí-vébére (Blikk)
Vail — Alaposan felkészült Miklós Edit (26) az Egyesült Államokban zajló alpesisí-világbajnokságra.
febr. 4
3:03
145,5 millió euró támogatás jut ültetvénymegújításra (ProfitLine)
A most kezdődő uniós támogatási ciklusban 145,5 millió euró forrás fordítható ültetvénymegújításra Magyarországon - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kedden Kecskeméten, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet-Kecskeméti Kutató Állomás felújított laboratóriumának átadásán.
febr. 4
3:12
Újra bíróság elé kell állnia Demcsák volt férjének (BorsOnline)
Az ügyészség minden vádpontban fellebbezett: Demcsák Zsuzsa volt férjének lopási és testi sértési ügyét újratárgyalják – ér­tesült a Bors.
febr. 4
3:15
Montenegrói fiatal az Újpestben (Blikk)
febr. 4
3:30
Zámbó Jimmy halála: cáfolják a koronatanút (BorsOnline)
Ugye emlékeznek Hulé Évára, Jimmy tavaly áprilisban elhunyt rajongójára? A Király halálnak utolsó szemtanújaként szerepelt a címlapokon, aki gyakran ígért leleplezéseket a tragédiáról. A szörnyű eset után tíz évvel még a vallomását is megváltoztatta, és az énekes özvegyét, Editet tette felelőssé!
febr. 4
3:33
Eljárás milliárdos csalás miatt (Blikk)
Ha van ember a földön, akinek a bőrébe semmiképpen sem bújnék most, az Tar János. Szegénynek egyszerre kell szembesülnie azzal, hogy fia borzalmas bajba keverte, s azzal, hogy szeretett felesége nem bírta tovább a harcot, belehalt.
febr. 4
3:33
A hideg plazmás fertőtlenítés hatásos a norovírus ellen (WebBeteg)
Az úgynevezett hideg plazmás fertőtlenítés hatásos a norovírus, a gyomor-bélhurut leggyakoribb okozója ellen - jelentették be német kutatók.
febr. 4
3:34
Alföldi Róbertet külföldre csábítják – nem lesz mentor? (BorsOnline)
Annyi külföldi munkája van, hogy talán még az X-Faktor mentorságát sem tudja elvállalni Alföldi Róbert.
febr. 4
3:37
Belehalt a feleségem a frankhitelbe (Blikk)
Gödöllő — Január 20-án délelőtt 10-kor még telefonon beszélt Sándor István magánnyomozóval, majd délután fél egykor megállt a szíve Tar Jánosné Erikának (†60). A pedagógus asszony a napokban ment volna nyugdíjba, férje szerint belehalt a bankkal vívott háborúba, a fel nem vett hitelbe.
febr. 4
3:48
Punkbanda gyalázza Berki Krisztiánt (BorsOnline)
Berki Krisztiánt gyalázza a Központi Hatalom nevű punkzenekar Berky Krisztián című videoklipjében. A volt Fradi-vezért melegebb éghajlatra küldő banda szerint véletlen egybeesésről van szó.
febr. 4
3:48
Papíron szegényedtek a politikusaink (Blikk)
Budapest — Rosszabbul élnek a képviselőink, mint fél éve! Hiába keresik három-ötszörösét az országos átlagnak, a vagyonnyilatkozataik alapján jelentősen csökkentek a megtakarításaik, miközben az adósságuk növekedett.
febr. 4
3:52
Palcsó Tomi küzd a trafikokkal, de megéri (BorsOnline)
Főállású trafikos lett a volt mega­sztáros, öt üzletet működtet. Mint a Borsnak adott interjújában elmondta, azt csak hiszik az emberek, hogy a trafikosokhoz dől a lé.
febr. 4
4:06
Két előadás után levették a műsorról Gregorék darabját (Blikk)
Budapest — Mindössze két előadás után levették műsorról a Gázláng című színdarabot.
febr. 4
4:09
Lefoglalták a titkos vagyonokat (Blikk)
febr. 4
4:09
Mitől indult markánsan felfelé az olaj árfolyama? (ProfitLine)
Több mint kétszáz napi esés után először a Brent, majd a WTI is emelkedni kezdett a múlt hét végén illetve a hét elején. A fundamentumok azonban nem indokolnak jelentősebb fellendülést, mivel a várakozások szerint a globális kínálati bőség az elkövetkező hónapokban még növekedhet is. Az emelkedő nyersolaj árak újra lehetővé teszik, hogy nyereséges legyen a palaolaj-kitermelés - olvasható Ole Sloth…

Keresés