Szerdán folytatja erősödését a forint a főbb devizákkal szemben, így az euró ellenében új másfél hónapos csúcsra kapaszkodott 307,5. A dollárral és a frankkal szemben bő kéthetes csúcsról...
Hamarosan Hongkongba is exportálható a magyar marhahús, miután a helyi élelmiszerbiztonsági hatóság elfogadta a kiszállításhoz szükséges szakmai információkat és állat-egészségügyi garanciákat - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán az MTI-vel
A múlt év végéig érvényben lévő szabályozás szerint az elmúlt évek MNB-eredményét jelentősen javította az úgynevezett magas kuponú papírok tartása, azonban a következő években - különösen a...
Nyolc perc alatt 23 ember és 4 autó ment el a földön heverő férfi mellett, aztán egy másik autós még át is ment rajta. Így számítson az ember a járókelőkre, ha baj van.
A megélhetési bevándorlás visszaszorítását nevezte az évadnyitó Fidesz-KDNP-frakcióülés egyik fontos témájának Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Mezőkövesdre kihelyezett háromnapos tanácskozás kezdete előtt, szerda délután.
Ferenc pápa és Edward Snowden mellett a Charlie Hebdo című francia szatirikus lapot, egy dán karikaturistát és egy szaúdi bloggert is jelöltek a Nobel-békedíjra.
Josep Bartomeu, az FC Barcelona elnöke egy nappal azután, hogy a gyanúsítottak közé került a Neymar átigazolása kapcsán kirobbant adócsalási ügyben, kijelentette, többek között a Real Madrid és a spanyol állam csapata elleni támadása áll az ügy hátterében.
Megkezdik az aláírásgyűjtést a pécsi szocialisták csütörtökön a múltja és viselkedése miatt kritizált Fodor Ibolya helyi önkormányzati képviselő lemondatásáért - tájékoztatta a párt szerdán az MTI-t.
Március második hetében 23 európai ország mellett hazánkban is a pénz körül forog majd a világ. Az idén először megrendezendő Pénz7 eseménysorozat fókuszában az általános és középiskolások állnak
A jegybank módosította az egyik statisztikáját, és kiderült, hogy sokkal több pénzt utalnak haza a külföldön dolgozó magyarok, mint ami az eddigi kimutatásokban szerepelt.
A napi.hu szerint a magyar állam veheti meg az orosz Sberbank magyarországi leányvállalatát. Az újság úgy értesült, hogy ez a pénzintézet is a Budapest Bankért korábban fizetett 200 milliárdhoz hasonló összegbe kerülhet majd. A Sberbank Magyarországon eddig nem volt nyereséges, … Folytatás
Madrid – Cristiano Ronaldo (29) visszavág Irina Sejknek (29). A Real Madrid portugál labdarúgója mást sem látott, mióta szakított januárban az orosz modellel, hogy Irináról szexibbnél szexibb fotósorozatok jelentek meg.
Miami – Vajna Tímea (32) hazatér. A kormánybiztos, filmproducer, Andy Vajna (70) felesége néhány napot Miamiban töltött, és igencsak sok bőrönddel indult haza Budapestre.
Muzulmán országok egész sora adott hangot szerdán felháborodásának amiatt, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet elevenen elégetett egy foglyul ejtett jordániai pilótát.
Az ország villamosenergia-termelésének 53,6 százalékát adta a paksi atomerőmű a múlt évben, a négy blokk 15 648,6 gigawattóra villamos energiát állított elő, ezzel a termelést tekintve a tavalyi év volt a negyedik legjobb az erőmű történetében - jelentette be Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Azonnali fegyverszünetre szólította fel szerdán a Kelet-Ukrajnában háborúskodó feleket Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője, hogy az ottani lakosságnak legyen lehetősége elmenekülni a harcok elől.
Budapest — Egy 1100 körül élt, 30-40 éves buddhista szerzetes múmiáját rejtette az a Buddha-szobor, amely a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállításán tekinthető meg.
Utasai számának tizenkét százalékos bővülésére számít a Ryainair Budapesten, 2015-ben 1,3 milliós forgalom várható Európa legnagyobb diszkont légitársaságánál a budapesti járatokon - közölte Juliusz Komorek jogi és szabályozási igazgató szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.
A görög kormány olyan realista javaslatokat tett európai partnereinek, amelyek tartós megoldáshoz vezetnek Görögország, illetve a görög adósság szempontjából, kis időhöz és kis levegőhöz juttatva az országot, hogy elindítsa a szükséges reformokat - mondta Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szerdán Párizsban Francois Hollande francia államfővel folytatott megbeszélését követően.
Nyíregyháza — Egy 14 éve eltűnt férfié lehet az a holttest, amelyet az Origo beszámolója szerint egy markoló fordított ki a földből kedd délután Nyíregyházán, a Rezeda utcában egy családi ház udvarán.
Vlagyimir Putyin orosz elnök közelgő budapesti látogatásának előkészületeiről egyeztetett szerdán telefonon Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - közölte az orosz külügyminisztérium.
Vlagyimir Putyin orosz elnök közelgő budapesti látogatásának előkészületeiről egyeztetett szerdán telefonon Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - közölte az orosz külügyminisztérium.
A megélhetési bevándorlás visszaszorítását nevezte az évadnyitó Fidesz-KDNP-frakcióülés egyik fontos témájának Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Mezőkövesdre kihelyezett tanácskozás kezdete előtt, szerda délután
A görög pénzügyminiszter hétfői nyilatkozata illetve az emelkedő olajár remek hangulatot generált a részvénypiacokon a hét korábbi napjain. Emiatt szerdán már inkább profitrealizálás jellemezte a...
Arra tett ma javaslatot az Európai Bizottság, hogy 1 milliárd eurót bocsássanak még idén rendelkezésre az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésből, ami az eddigi 1-1,5%-os ráta mintegy...