Dübörög a letelepedési kötvény biznisz, amiből az állam is jól járhatna, mégis magántársaságokat gazdagít. A PM bírósági úton kényszerítené ki a cégtulajdonosok adatait.
A rendőrség megtiltotta, hogy március elsején blokád legyen az útdíjrendszer miatt, arra hivatkozva, hogy korlátozzuk a szabad mozgáshoz való jogot – ezt Büki Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az időjárási körülmények miatt péntek reggel ismét forgalomkorlátozást vezettek be a szlovén hatóságok a 7,5 tonnánál nagyobb összsúlyú tehergépjárművekre - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
"Nem hagyjuk magunkat megzsarolni, nem félünk, győzni fogunk" - ezzel a jelmondattal demonstráltak a görög parlament épülete előtt összegyűlt tiltakozók
Megcsúszott és árokba borult egy menetrend szerint közlekedő autóbusz Barcs és Drávaszentes között péntek reggel, a balesetben két ember súlyosan, nyolc könnyebb megsérült.
A Cellum új, Plug and Pay nevű mobil szoftvercsomagjával júniustól gyakorlatilag bármilyen mobilalkalmazás mindössze pár nap alatt biztonságos nemzetközi kártyaelfogadási funkcióval bővíthető.
A MOL kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone újabb információkat közölt legértékesebb eszközének, a Shaikan mezőnek a fejlesztési folyamatairól. A társaság beszámolt arról, továbbra is tárgyal a...
A béketerv részleteit hivatalosan nem ismertették, s noha eredetileg tervbe vették, hogy a három vezető közös nyilatkozatot ad ki még az este folyamán Kijevben, ezt törölték
Az olaj árának látványos csökkenése ellenére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem tervezi a vonatjegy árának csökkenését - írja a Napi Gazdaság pénteki számában a minisztérium tájékoztatása alapján...
Még nincs csővezeték a Shaikan mező olajának szállítására, a tankautós szállításból származó kifizetések viszont akadoznak. A Mol partnere egyelőre csak helyben árulja az olajat.
Az elmúlt két évben összesen 69 szállodafejlesztés indult el Magyarországon és eddig 22 valósult meg uniós forrásból a Regionális Operatív Program (ROP) keretében - közölte a programot koordináló...
Az elemzők által várt 453,8 millió dollár helyett 479,1 millió dollár bevétele volt 2014 negyedik negyedévében az online közösségi oldalt és üzenetküldő szolgáltatást működtető amerikai Twitternek.
Békés megoldásra szólította fel Oroszországot az ukrajnai Donyec-medencében kiéleződött fegyveres válság megoldásában Németország, Franciaország és Ukrajna - közölte Petro Porosenko ukrán elnök pénteken Kijevben, a német kancellárral és a francia elnökkel tartott tárgyalásait követően.
Nagy baj közeleg a Societe Generale közismerten pesszimista stratégája, Albert Edward szerint, aki úgy véli, hogy a részvénypiacok várható mélyrepülését valószínűleg a 2009-es mélypontok sem tudják...
Békés megoldásra szólította fel Oroszországot az ukrajnai Donyec-medencében kiéleződött fegyveres válság megoldásában Németország, Franciaország és Ukrajna - közölte Petro Porosenko ukrán elnök pénteken Kijevben, a német kancellárral és a francia elnökkel tartott tárgyalásait követően.
Rengeteget adtunk el januárban is a magyar letelepedési államkötvényekből: összesen 375 darabot. Első blikkre örülnünk kéne, hogy több devizaforrást tudunk bevonni, de sajnos van velük egy-két igen...
Megcsúszott és árokba borult egy menetrend szerint közlekedő autóbusz Barcs és Drávaszentes között péntek reggel, a balesetben két ember súlyosan, nyolc könnyebb megsérült - közölte a Somogy megyei rendőrség és a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Kissé eltérően látják a pénteki kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén a szakértők. A Mol kapott hideget és meleget is, kérdés, hogy mi jön ki ebből a végén.
Életének 93-ik évében elhunyt Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi, a Rabbiképző Intézet volt igazgatója, egyetemi tanár - közölte honlapján a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége csütörtök éjjel
Aláírta a magyar állam tulajdonában lévő Andrássy út 114. szám alatti ingatlan adásvételi szerződését a tulajdonosi joggyakorló MNV Zrt., a vagyonkezelő Készenléti Rendőrség és a katari állam. A...
Hem volt egyszerű Angela Merkel számára a döntés, hogy eljöjjön-e Magyarországra, mert, ami itt történik, az Németországban kevésbé elfogadható – ezt Herényi Károly mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Decemberben az ipari termelés volumene (szezonálisan és munkanap-hatással igazítva) 1,7%-kal elmaradt az előző havi szinttől. Az éves index azonban így is magasan maradt, a kiigazítatlan mutató 7...
A közszolgáltatási szerződésekben rögzített közösségi közlekedési tarifák nem igazodhatnak a gyorsan változó piaci folyamatokhoz, ráadásul elemzői várakozások szerint az olajárak csökkenése nem marad tartós, a kereslet élénkülése miatt hosszabb távon drágulás valószínűsíthető - közölte az NFM a Napi Gazdasággal
Rengeteg kérdés érkezik hozzánk ezen járulékkal kapcsolatban, ezért összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, változásokat. Abból kell kiindulni, hogy a társadalombiztosítás egy kockázatközösség, amelyben a részvétel mindenki számára kötelező. Ezzel összefüggésben járulékot fizetni tehát nem csupán akkor kell, amennyiben valaki a szolgáltatást igénybe veszi. A kockázatközösségnek ugyanis éppen az…
Gyorsult az éves növekedés decemberben, de havi alapon visszaesett a termelés az év utolsó hónapjában, derült ki a KSH most közzétett számaiból. Az év végén 7,1 százalékkal volt erősebb az ipar, mint egy évvel korábban, igaz, ha ebben levonjuk a … Folytatás
A Mol Nyrt. átmenetileg felfüggeszti a kurdisztáni Shaikan mező kőolajexportját, és újraindítja a helyi értékesítést - jelentette a Mol a tőzsde honlapján pénteken.
Az ónos eső veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye több járására narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter aggodalmát fejezte ki csütörtökön amiatt, hogy szakadás keletkezhet a NATO-n belül, mivel a szövetség északi országai a növekvő orosz fenyegetésre akarnak összpontosítani, míg a szövetség déli tagjait inkább az Észak-Afrikából érkező külföldi harcosok beáramlása aggasztja
Bocsánatot kért a nézőktől Brian Williams, az Egyesült Államok legismertebb és leghitelesebbnek tartott televíziós arca, amiért azt állította, hogy az Irak elleni 2003-as invázió idején az őt szállító helikopter kényszerleszállást hajtott végre, mert eltalálta egy páncéltörő gránát.
Bár az amerikai tőzsdéken igen jó volt a hangulat, az ukrán feszültségek és a görög adósságrendezés miatt az európai piacokon továbbra is bizonytalanok a befektetők. Nemcsak a nyugat-európai...
Jordániánál nagyon kihúzta a gyufát a pilóta brutális meggyilkolásával az Iszlám Állam. Az uralkodó megszakította amerikai látogatását, majd katonai ruhába öltözve ígért bosszút. A megtorlás már szerdán elkezdődött.