2015. február 5. csütörtök

febr. 5
12:30
Orbán a FAZ-nak: Nem akarunk multikulturális társadalmat, a Fidesz pedig plebejus párt (444.hu)
A magyar miniszterelnök interjút adott a német lapnak. Kiderült, hogy megígérte az EU-s miniszterelnököknek, többet nem beszél arról, mit gondol az orosz szankciókról, és szóba hozta Soros Györgyöt is.
febr. 5
12:32
A munkavezető megszegte a foglalkoztatási szabályokat (HR Portál)
A rendőrség vádemelést javasol abban a munkavégzés közben történt, halálos áramütést okozó mindszenti ügyben, amely 2014 szeptemberében történt, írja a Délmagyar.hu.
febr. 5
12:32
Orbán Viktor hat legelképesztőbb állítása a FAZ-interjúban (444.hu)
Hat állítás, amit a közeljövőben nagyon sokan fognak majd idézni.
febr. 5
12:33
MSZP: a kormánypártoknak az általuk okozott problémák megoldásával is foglalkoznia kell (Infostart)
Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP-nek azokkal a problémákkal is foglalkoznia kell az évadnyitó frakcióülésén, amelyeket saját maga okozott.
febr. 5
12:33
A túl sok futás is káros lehet (Gondola)
Egy dán tanulmány szerint a túl sok és gyors tempójú futás épp olyan káros lehet az ember egészségére, mint a mozgásszegény életmód.
febr. 5
12:33
A NATO minden lépése védelmi célt szolgál (Metropol)
Az ukrán helyzetről, és a magyarországi koordinációs központ felállításáról is beszélt a NATO-főtitkár.
febr. 5
12:33
Érezte-e Merkel szavaiban a bírálatot? - Orbánt faggatta a német sajtó (Alternatív Energia)
A Fidesz egyes vezetőinek vagyonosodása ügyében is kérdezték.
febr. 5
12:33
Brüsszel ítélete: nem sikerült az államadósság csökkentése (2.) (Portfolio)
Idén 2,4%-ra lassulhat a magyar gazdaság növekedési üteme, jövőre pedig 1,9% lehet a GDP-növekedés. Közben a költségvetés hiánya a tavalyi 2,6% után idén 2,7% körül lehet, 2016-ban pedig 2,5% körül...
febr. 5
12:33
Új, mindent látó traffipaxok lesznek az utakon (Pénzcentrum)
160 ellenőrző pont tesztüzeme zajlik....
febr. 5
12:33
Bundesliga: Hazai pályán botlott a Bayern és a Dortmund (Agroinform)
A müncheniek tavasszal eddig csak egy pontot gyűjtöttek, a Dortmund még gólt sem rúgott a szezon második felében.
febr. 5
12:33
Orbán: Nem akarunk multikulturális társadalmat (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt interjút csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap "Nem akarunk multikulturális társadalmat címmel".
febr. 5
12:34
Közmunkásokat gázolt egy kisodródott jármű (HR Portál)
Munkájukat végző közmunkásokat gázolt egy autó csütörtök délelőtt Debrecenben, egyikőjük a helyszínen meghalt.
febr. 5
12:35
Erősödött a forint a brüsszeli jelentésre (Portfolio)
A forint piacán nem alakult ki nyomás az újra éleződni látszó görög helyzet miatt, noha a részvénypiacokon kisebb felfordulás jött. A hazánkkal kapcsolatos brüsszeli prognózisokat pedig kifejezetten...
febr. 5
12:36
Bagdadban feloldják az éjszakai kijárási tilalmat (hirado.hu)
Tíz év után, szombaton teljesen feloldják Bagdadban a kijárási tilalmat.
febr. 5
12:36
A gazdasági környezet javulását jelzi az ifo az euróövezetben (ProfitLine)
A gazdasági környezet javulását jelzi előre az euróövezetben a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének 2015 első negyedévi üzleti hangulatindexe - tájékoztatta szerdán az ifo az MTI-t.
febr. 5
12:37
Egymillió forintot vihet, aki megnyeri a pályázatot (Portfolio)
Ösztöndíjat hirdetett a "fenntartható agráriumért" a K&H...
febr. 5
12:38
Együtt: nincs szükség az orosz-magyar gázszerződés újratárgyalására (hirado.hu)
Magyarországnak az Európai Energia Unióhoz kell csatlakoznia - mondta Szelényi Zsuzsanna.
febr. 5
12:38
Februártól véglegesített formában működik az útdíjrendszer (ProfitLine)
A kormány a február elsejével véglegesített formában működteti a személyautók útdíjfizetési rendszerét - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.
febr. 5
12:39
Orbán nagyinterjút adott: a Fidesz plebejus párt (Privátbankár)
Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt interjút csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap "Nem akarunk multikulturális társadalmat címmel". Az interjút az MTI szemlézte.
febr. 5
12:40
Vasárnap kezdődik a házasság hete (hirado.hu)
A rendezvénysorozat mottója a megtartó hűség.
febr. 5
12:42
Az EU gazdasági kilátásai javultak, de vannak kockázatok (Infostart)
Az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzése szerint az idén először történhet meg 2007 óta, hogy minden uniós tagállamban gazdasági növekedés lesz: 2015-ben mérsékelt növekedés várható az Európai Unióban (EU) és az eurózónában is, amely tovább gyorsulhat 2016-ban, ám a külső kockázatok miatt sok a bizonytalanság, ezért nehéz pontos előrejelzést adni.
febr. 5
12:42
Közel százezer embert nyomaszt ez a tartozás (hirado.hu)
Csökkent ugyan a társasházakban tartozók száma, a tartozások nagysága viszont nőtt.
febr. 5
12:45
Átveri az embereket a Csodálatos kutyadoki? (BorsOnline)
Cesar Millan kutyanevelési módszereit világszerte sikerrel alkalmazzák. Egy nő azonban most azt állítja, hogy a kutyadoki hibájából szenvedett maradandó sérüléseket.
febr. 5
12:45
Fegyveresekkel tűnt fel a terrorista Coulibaly felesége? (Blikk)
Párizs – Előkerült a párizsi kóserboltban gyilkoló terrorista felesége? Hayat Boumeddiene (26) egy az Iszlám Állam által a héten közzétett videóban tűnhetett fel, amelyben újabb támadásokkal fenyegetik meg a franciákat.
febr. 5
12:51
Vádemelés a csepeli MSZP elnök-frakcióvezetője ellen - lapértesülés (Infostart)
Hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a 21. kerületi MSZP elnök-frakcióvezetője ellen az ügyészség a Csepel.hu szerint.
febr. 5
12:51
Merkel fogadja Cipraszt (Infostart)
Francois Hollande francia államfő csütörtöki sajtótájékoztatóján jelezte: megkérte Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt, hogy hazája államadósságának újratárgyalása érdekében tegyen látogatást Berlinben Angela Merkel német kancellárnál is, aki "fogadni fogja őt".
febr. 5
12:51
Óriáskivetítőn a brutális kivégzés (Gondola)
Óriáskivetítőn is bemutatták Rakkában, a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet kezén lévő észak-szíriai városban azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális meggyilkolása látható
febr. 5
12:51
Megalakult az új görög parlament (Blikk)
Megtartotta alakuló ülését csütörtökön az új összetételű görög parlamen
febr. 5
12:51
Érzett-e Merkel szavaiban bírálatot? - Orbánt faggatta a német sajtó (Alternatív Energia)
A Fidesz egyes vezetőinek vagyonosodása ügyében is kérdezték.
febr. 5
12:51
Összeomlott a rubel - Mi lesz a Richterrel? (Portfolio)
A nagyobb hazai tőzsdei cégek közül szokás szerint a Richter publikálja elsőként a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó eredményeit, a jelentés a jövő héten lát majd napvilágot, ami a társaság...
febr. 5
12:51
Óriáskivetítőn mutatták be a jordán pilóta megégetését (ATV)
Óriáskivetítőn is bemutatták Rakkában, a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet kezén lévő észak-szíriai városban azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális meggyilkolása látható.
febr. 5
12:53
Budapestet is elérte a szlovén havazás (Infostart)
A rendkívüli időjárási körülmények következtében kialakult szlovén határzár miatt már négy megyében és a Budapesti Rendőr-főkapitányság területén is korlátozzák a teherforgalmat - közölte honlapján a rendőrség csütörtök délután.
febr. 5
12:53
Gúr: indul az emberi méltóság menete (Gondola)
Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP-nek azokkal a problémákkal is foglalkoznia kell az évadnyitó frakcióülésén, amelyeket saját maga okozott
febr. 5
12:53
Elutasította a Bata-örökösök kárpótlási kérelmét a bíróság (Alternatív Energia)
A cég cipőket gyártott a Wehrmacht katonáinak.
febr. 5
12:53
Az utolsó esély? - Merkel és Hollande Moszkvába repül (Portfolio)
Felgyorsulni látszanak az események az orosz-ukrán válságban, mivel ma John Kerry amerikai külügyminiszter mellett Angela Merkel német kancellár és Francois Holland francia államfő is Kijevbe látogat...
febr. 5
12:54
Kihez megy idén az adóellenőr? Itt van a NAV ellenőrzési irányelve (Adózóna)
Továbbra is hangsúlyos területe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési tevékenységének az általános forgalmi adó. Revizorokra számíthatnak a fodrászok, a gázszerelők, a biztosítási ügynökök, a weboldal-szerkesztők és még sokan mások.
febr. 5
12:54
Ötödével többet hozott az elektronikus árverés (hirado.hu)
Az eér bevezetésével 20 százalékkal több pénz folyt be a csőd- és felszámolási eljárás alá került cégek vagyonelemeinek értékesítéséből.
febr. 5
12:55
Nem akarunk multikulturális társadalmat (Gondola)
A kultúrák együttélése hatalmas feladat és kockázatos, különösen amikor az iszlámról és a kereszténységről van szó.
febr. 5
12:56
Országos rendőrfőkapitány: kiegyensúlyozott volt a múlt évi bűnügyi-közbiztonsági helyzet (hirado.hu)
Az ukrán válság és az illegális migrációval kapcsolatos kérdések azonban komoly kihívást jelentettek.
febr. 5
12:57
Megjött az Európai Bizottság előrejelzése: ez vár Európára (Privátbankár)
Az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzése szerint az idén először történhet meg 2007 óta, hogy minden uniós tagállamban gazdasági növekedés lesz.
febr. 5
12:58
Hollande: Franciaország hajthatatlan a terrorfenyegetettséggel szemben (hirado.hu)
Kifogástalanul tiszteletben tartják az emberi jogokat.
febr. 5
13:00
Csökkentek a globális élelmiszerárak januárban (hirado.hu)
Április óta tart a mérséklődés.
febr. 5
13:02
Hollande: Merkel fogadja Cipraszt (hirado.hu)
A francia államfő megkérte Alekszisz Cipraszt, hogy hazája államadósságának újratárgyalása érdekében tegyen látogatást Berlinben Angela Merkelnél is.
febr. 5
13:03
Ennyi pénz nincs is - Eladták a világ egyik legnagyobb festőjének képét (Blikk)
Londonban, a Christie's árverésén 20 millió euróért - több mint 6 milliárd forintért - kelt el egy Cézanne-festmény.
febr. 5
13:03
Az NGM nem tárgyal a pénzügyőrök életpálya-modelljéről (HR Portál)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint nem támogatható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr dolgozóinak életpálya-modellre vonatkozó követelése, ezért a nemzetgazdasági tárca nem tárgyal a NAV alig negyedét kitevő pénzügyőrök szakszervezetének a követeléséről.
febr. 5
13:03
Itt az első tiltott hungarikum: doppinglistára került a Béres csepp (444.hu)
A WADA most közzétett tiltólistája alapján. Mi jöhet még? A csabai kolbász?
febr. 5
13:04
Pásztor István a Belgrád-Budapest vasútvonal vajdasági előnyeiről (hirado.hu)
A vasútvonal korszerűsítésével javíthatnak a vajdasági hálózat mellékágainak állapotán.
febr. 5
13:05
Mennyi idő alatt tudnád megkeresni egy menő focista fizetését? (444.hu)
Csodálatos játék a BBC-n, egyben egy megdöbbentő szám: aki ma Magyarországon a minimálbér összegét keresi (havi 105 000 forint), az 2699 év alatt tudja összehozni, amit Cristiano Ronaldo egy év alatt. Illetve Ronaldo 16 perc alatt keres annyit, mint ő … Folytatás
febr. 5
13:06
Megalakult az új görög parlament (hirado.hu)
Az új görög kormány célkitűzése a nemzetközi hitelmegállapodások előírásainak enyhítése, a feltételek újratárgyalása.
febr. 5
13:08
DK: a Fidesz Magyarország valódi problémáival foglalkozzon (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz mondvacsinált, mesterségesen gerjesztett ügyekkel foglalkozik.

Keresés