A follow-my-heart.net-en, amit Nastja Säde Rönkkövel és Luke Turnerrel csinál együtt. A feliratra kattintva ki is lehet twittelni az akutális pulzusszámot. A színész – aki vagy megbolondult, vagy valami művészprojekt miatt tesz úgy – korábban sűrűn bepánikolt, most viszont egy hétig … Folytatás
Putyin hatalmának két legfőbb támasza az FSZB és Ramzan Kadirov. Az előbbi most az utóbbi emberét vádolja Borisz Nyemcov meggyilkolásával. A nagy kérdés, hogy mindez Putyin tudtán kívül történt-e így, ha pedig nem, akkor mi az elnök célja.
Németország, Franciaország és Olaszország felvételét kérte a Kína által kezdeményezett Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank (AIIB) alapító tagjai sorába - közölte kedden a kínai Hszinhua hírügynökség.
A történész, irodalomtörténész és egyetemi tanár 68 éves volt. Munkásságának egyik fő területe a posztszovjet térség volt, egyik utolsó könyvének bemutatójáról itt írtunk. Kun Miklós történész feleségét a Magyar Televízió, a Duna Televízió és az MTVA saját halottjának tekinti. (MTI)
Áprilistól a legalább 50 milliárd forintos árbevételű szállítmányozóknak, valamint az egyetemes postai szolgáltatóknak mindössze három adatot kell megadniuk.
Az ukrán parlament módosította kedden az oroszbarát szakadárok által megszállt területek különleges jogállásáról szóló törvényt, eszerint a térség települései és járásai csak azután kaphatják meg a szélesebb önigazgatási jogokat, hogy az ukrán alkotmánynak megfelelő helyi választásokat tartottak.
Több, egymástól független piaci forrásból is úgy értesült az Index, hogy az Ulpius-ház Könyvkiadó csődvédelmet kért maga ellen. Laptársunk úgy tudja, hogy erre egy ügyvezetőváltás után került sor. ...
Csődvédelmet kért az Ulpius-ház kiadó, ezt hétfőn jelentették be a cég dolgozóinak - erősítette meg az erről szóló sajtóhíreket a kiadó kommunikációs vezetője kedd este.
Az olasz sajtó nyilvánosságra hozta azt a levelet, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek, amikor közölte velük, hogy a vele szemben miatt indított perek következtében nem tudja tovább eltartani őket.
A miniszter az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából a német politikai élet számos magas rangú képviselője részvételével tartott ünnepségen vett részt.
Többségi tulajdonra tehet szert az NB I-es Haladás labdarúgócsapatában Illés Béla, a klub sportigazgatója, aki a Halmil Kft. révén jelenleg kisebbségi tulajdonos. Rendkívüli közgyűlést tartanak ugyanis csütörtökön Szombathelyen, amin a nyugat.hu szerint a Haladást működtető kft. tőkeemeléséről is döntenek.
Róma – Silvio Berlusconi (78) nem sajnálja a pénzt, ha nőkről van szó. Az egykori olasz kormányfő négy év alatt hihetetlen összeget költött húsz szépségre, négy év alatt kétmillió eurót (607 millió forint).
Befejezik a kutatást a tavaly decemberben a Jávai-tengerbe zuhant AirAsia-gép utasainak holtteste után - jelentette be kedden az indonéz mentőalakulatok vezetője.
Ha a Financial Times (FT) brit üzleti lap nem közöl helyreigazítást a paksi bővítésről szóló múlt heti, a magyar kormány szerint hamis és félrevezető cikke miatt, a kabinet jogi útra tereli az ügyet - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden az MTI kérdésére.
A kormány közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősíti a Budapest Bank Zrt. részesedésének megszerzését - az erről szóló rendelet a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Egyszerűbben jutnak ekáer-számhoz áprilistól a legalább 50 milliárd forintos árbevételű fuvarozók, valamint az egyetemes postai szolgáltatók: mindössze három adat megadásával igényelhetik ezt az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer).
Befejezik a kutatást a tavaly decemberben a Jávai-tengerbe zuhant AirAsia-gép utasainak holtteste után - jelentette be kedden az indonéz mentőalakulatok vezetője.
"Az Ignácz-jelentés egy politika által motivált felületes jelentés, amely nem igazolja, hogy 2006 őszén a TV-székház ostrománál a rendőrök szakmai hibákat követtek volna el"- lényegében ezt mondta a székház helyszínparancsnoka a Fővárosi Törvényszéken. Ignácz István tábornok viszont teljes egészében fenntartotta a nevével fémjelzett bizottság jelentésében foglaltakat, amely szerint súlyos szakmai…
Nyíregyházán két héten át a különválogatott papír-, műanyag-, és csomagolási hulladékokért, valamint italos kartondobozokért utalványt, komposztot kapnak a résztvevők.
A sírhely felkutatására létrehozott projekt tavaly áprilisban kezdődött annál a Szent Ildefonz-templomnál, ahol a feljegyzések szerint 1616-ban eltemették az írót.
Barack Obama amerikai elnök kedden elutasította a republikánus többségű képviselőház frissen előterjesztett büdzséjavaslatát, amely 10 év alatt 5500 milliárd dollárral csökkentené a kormányzati kiadásokat.
Egyszerűbben jutnak ekáer-számhoz áprilistól a legalább 50 milliárd forintos árbevételű fuvarozók, valamint az egyetemes postai szolgáltatók: mindössze három adat megadásával igényelhetik ezt az...