A MOL igazgatósága 50 milliárd forint osztalékot javasol, ami némileg elmarad az elemzői várakozásoktól. Ma délelőtt érkezik az eurózónás inflációs adat és a német ZEW index. Ugyanebben az időben találkozik Angela Merkel Mario Draghival Berlinben, török kamatdöntés is várható.
Szerdán egynapos sztrájkot tartanak a Lufthansa német légitársaság pilótái, mert újfent sikertelenül zárultak a munkaadóval folytatott tárgyalások a korai nyugdíjazásról - közölte a pilóták érdekképviselete (VC).
Csonka András egy szál ingben, alsónadrágban, meztelen lábakkal magyarázott Benedek Miklósnak, amikor a Játékszín igazgatója, Németh Kristóf lesből támadva lefotózta őket.
Rendészeti jogosultságai lehetnek a jövőben a jegybanknak. Új, csak a nyomozóhatóságokhoz fogható kényszerintézkedési jogköröket adna a jegybanknak a kormány.
A 2-es Active Tourer úttörő modell a bajoroknál, hiszen esetében az első elsőkerékhajtású típusról beszélünk. Noha a vezetési élmény még napjainkban is kiemelt szerepet kap a müncheni gárda imázsában, a portfólió megtervezésében a fogyasztói társadalom elvárásainak egyre szélesebb körű kielégítési igénye megszülte az egyterű, elsőkerekes modellt, amellyel a BMW a számára még új területre behatolva…
Egy korábban tésztagyártással foglalkozó kis nyírségi bt. egy hónap alatt öt uniós pénzből finanszírozott felnőttképzési megbízást szedett össze több mint 100 millió forint értékben.
A tét nagyjából annyi, hogy a képen látható ravasz róka Netanjahu miniszterelnök meg tudja-e tartani a hatalmát (valószínűleg igen), kivel kell majd koalíciót kötnie a tucatnyi parlamenti párt közül (talán most nem a legszélsőségesebbekkel), erősödik-e a szekuláris baloldal (talán egy … Folytatás
Április 1-jével új információs rendszeren keresztül, módosult feltételrendszerrel indul a benyújtás, már most érdemes készülni rá - hívta fel a figyelmet a NAK vidékfejlesztésért felelős alelnöke.
Egyre kíváncsibbak arra a magyar hatóságok, amit el akarunk titkolni: IP-címek, üzenetek, GPS-adatok kerülhetnek a kormányhoz. Most már kiemelkedünk a régióból. Ez a trend az orosz és a török hatóságoknál is.
Az Ukrajnától egy éve Oroszországhoz csatolt Krím félszigetnek az orosz hatalom "fényes jövőt" jósol, mások - köztük egy az MTI-nek nyilatkozó politikai elemző - viszont nem látják ennyire kedvezően a terület kilátásait Oroszország részeként.
Két elemző is frissítette Magyar Telekom modelljét, míg az HSBC megemelte célárát, addig a Citi csökkentette, igaz előbbi és utóbbi célára is mintegy 10 százalékkal magasabb a hétfői záróárnál. ...
Benjámin Netanjahu miniszterelnök az izraeli parlamenti választásokon leadott szavazata után megerősítette a jelenlévő újságíróknak, hogy semmiképpen sem kíván egységkormányra lépni a szociáldemokrata Munkapárttal - közölte az izraeli tízes tévécsatorna.
Egynapos sztrájkot tartanak szerdán a Lufthansa német légitársaság pilótái, mert újfent sikertelenül zárultak a munkaadóval folytatott tárgyalások a korai nyugdíjazásról - közölte a pilóták érdekképviselete (VC) kedden. A munkabeszüntetés a rövid és közepes távolságú légi járatokra vonatkozik.
Kedden az ázsiai részvénypiacokra is átragadt az amerikai jó hangulat, a japán Nikkei 225 index értéke újabb 15 éves csúcsra emelkedett. Az európai indexek teljesítményére a Fed ma kezdődő ülése és a...
Az ügyészség szerint 890 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy 26 tagból álló bűnszervezet, amelynek tagjai ellen vádat emeltek Szegeden – tájékoztatta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Francia szakértők ismét elvetették azt a feltételezést, hogy Jasszer Arafat palesztin vezető polóniummérgezés áldozata lett volna - közölte hétfőn a francia igazságszolgáltatás
Éberségfigyelő egyre több autóban van, de azonnali megoldást a vezető lanyhuló figyelmére eddig csak kevés gyártó kínált. Az Audi legújabb termékével a kávészünet bármikor bekövetkezhet, a bariszták pedig mi magunk lehetünk.
Szombaton ismét átadják a Magyar Örökség Díjakat. Az elismerést hét kiemelkedő kulturális személyiségnek, illetve csoportnak adományozzák oda a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében.
Stagnált februárban a Kínába irányuló közvetlen működőtőke-befektetés (FDI), miután lassult a gazdasági növekedés és a feldolgozóiparban mutatkozó magasabb bérköltségek miatt már a korábbinál kevésbé vonzó az ország a befektetők körében.
A német Deutsche Bank hamarosan befejezi stratégiája felülvizsgálatát, amelynek részeként a rosszul teljesítő kereskedelmi banki üzletág megszüntetését jelenthetik be. Ugyanakkor itt nem áll meg a...
Ha Irán képes urániumot dúsítani, mi is szeretnénk – figyelmeztetett a szaúdi hírszerzés egykori vezetője. Turki al-Fejszál herceg szerint az Iránnal való megállapodás nukleáris versenyt indíthat el az öbölben.
Török Gábort meglepte, hogy az MSZP nem a veszprémi "Kész-modellt" alkamazza a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson, tehát nem áll be egy független jelölt mögé, hanem önállóan méretteti meg magát. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.
Az Adidas bejelentette, hogy az NBA-val kötött, 2017-ben lejáró szerződését nem hosszabbítja meg, így a 11 éves együttműködés a jelenlegi formájában megszűnik.
Elindíthatja tengerentúli járatait hamarosan a Ryanair. Az igazgatóság elfogadta a terveket, hogy 14 európai és amerikai város között üzemeltessen menetrendszerű járatokat az ír diszkont légitársaság...