A Lufthansa lemondta alapítása 60. évfordulójára tervezett április 17-i ünnepségeket a Germanwings 9525-ös járatának áldozatai iránti tiszteletből - közölte a légitársaság kedden az MTI-vel.
Ezt hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára egy keddi budapesti felsőoktatási rendezvényen.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) bejelentése szerint az úgynevezett "sólyomszem" technológiát használják majd a vitás helyzetek eldöntésére a kanadai női világbajnokságon, júniusban és júliusban.
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére kedden: a délnyugati, nyugati szelet az északi megyékben helyenként viharos (60-70 km/óra) széllökések kísérik.
Várhatóan 3 százalék körüli lesz az idei gazdasági növekedés - jelentette ki a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád kedden Nyíregyházán. Kovács Árpád...
Két hónap alatt nyolc egyiptomi vesztette életét kétes körülmények között azután, hogy a rendvédelmi erők tagjai őrizetbe vették őket - jelenti a Daily News Egypt című napilap keddi számában.
A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. (NIF) kedden értesítette az Abony-Fegyvernek M4-es autópályán dolgozó kivitelező cégeket arról, hogy a velük kötött szerződés alapján elrendeli a kivitelezés felfüggesztését - tájékoztatta a NIF közleményben az MTI-t. A felfüggesztés 2015. április 1. napjától hatályos, határozatlan ideig.
Füst miatt kiürítettek egy irodaházat a fővárosi Kálvin téren kedd este. A tűzoltók átvizsgálták az épületet, tüzet nem észleltek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
A távközlési szektor különadóinak felülvizsgálatát, a terhek csökkentését szorgalmazza a magyarországi hírközlési szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács.
Majdnem fél évvel az októberi választások után megalakult Bosznia-Hercegovina új kormánya, amelynek összetételét kedden a szarajevói képviselőház is megszavazta.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,57 százalékkal süllyedt, 1587,18 ponton zárt kedden, 15,98 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
A vasárnapi zárva tartást elrendelő törvény március 15-i életbe lépése óta erősödött ugyan a pénteki, szombati forgalom a plázákban, de még nem kompenzálja a vasárnapot - válaszolta az MTI érdeklődésére Balatoni Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének (MBSz) főtitkára kedden.
A magyar Gripen vadászgépek jó állapotban vannak, a típusnál mindenhol meglévő meghibásodási rátával repülnek - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Honvédség vezérkari főnökének helyettese. A beszélgetést teljes hosszában meghallgathatják Kötelék című honvédelmi és biztonságpolitikai magazinműsorunkban, kedden este fél nyolctól.
Németország és Franciaország Olaszországgal együttműködve pilóta nélküli repülőgép fejlesztésébe kezd - jelentette be a német kancellár és a francia államfő kedden Berlinben a német-francia kormánykonzultáció után.
Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán könnyedén jutott be a női páros elődöntőjébe az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztornán.
London — Brit tudósok szerint Kendall Jenner (19) és David Gandy (35) áll ahhoz a legközelebb, hogy a világ legszebb nőjének és férfijának nevezzék magukat.
A Porsche GT autóiért felelős részleg igazgatója, Andreas Preuninger a neves brit Autocar szaklapnak nemrégiben egy interjút adott a márka GT sportváltozatainak jövőjével kapcsolatban, és két igencsak fontos információt is kiszivárogtatott.
Az utca újpesti szakaszán állt meg a furgon a nő mellett, majd a sofőr berántotta a járókelőt az autóba. A támadó már félig letépte a nő ruháit, de az még idejében lefújta gázsprayvel, így sikerült elmenekülnie. A Hír24 információi szerint a … Folytatás
Nem siettek úgy a tőzsdére a vállalatok az első negyedévben - derült ki a Renaissance Capital legfrissebb adataiból. A január-márciusi időszakban 34 cég ment tőzsdére az USA-ban és összesen 5,4...
A görög helyzet rendkívül komolyra fordult, mivel a görög miniszterelnök, Alexis Tsipras, valamint környezete továbbra is vonakodik a hitelezőkkel folytatott tárgyalások során érdemi lépéseket tenni. Egyre világosabb, hogy Görögország Oroszországhoz próbál közeledni, és így próbál kedvezőbb helyzetbe kerülni a tárgyalások folyamán. Ha ez a közeledés komoly lendületet vesz, az igen gyorsan…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 356,76 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel, 19 689,16 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az INA horvát olajipari vállalat kedden megtartott felügyelőbizottsági ülésén újra Áldott Zoltán nevezte ki a vállalat igazgatóságának élére, továbbá Nika Dalicsot, Horváth Gábort, Davor Mayert és Ratatics Pétert az igazgatóság tagjainak. A kinevezések 2015. április 1-jétől 2016. március 31-ig érvényesek - közölte az INA az MTI-vel.
A húsvét előtti élelmiszer-ellenőrzési vizsgálatok tapasztalatai azt mutatják, hogy a különféle illegális tevékenységek visszaszorulóban vannak, de még mindig előfordul a fogyaszthatósági idő lejárta utáni értékesítés - mondta a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az InfoRádiónak.
Keddtől lezárták a burgenlandi Somfalvára (Schattendorf) vezető utat, mert az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett a Magyarországról ingázó munkavállalók átmenőforgalma - közölte az osztrák közszolgálati televízió (ORF).
Kedd estig három halálos áldozata volt Németországban a Niklas orkánnak, a helyenként óránkénti 160-190 kilométeres sebességgel lecsapó vihar az ország számos térségében közlekedési fennakadásokat okozott.