Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
A 95-ös benzint 4, a gázolajat literenként 2 forinttal emeli pénteken a Mol. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 358-359 forintra, a gázolajé 372-373 forintra nő. A benzinár tavaly szeptember és 2015 január között mintegy 100 forinttal csökkent.
A KSH március 6-án hozta nyilvánosságra a 2014. évi GDP-re vonatkozó második becslését, amely alapján újraszámítva a 2014. évi végi GDP-arányos államadósság a GDP 76,9 százaléka volt.
A Magyar Nemzeti Bank feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2015. március 5-én nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - írja a Police.hu.
Továbbra sem kizárt a "Grexit", vagyis Görögország távozása az euróövezetből, és egy ilyen fejlemény jelentős sokkhatásként érné a valutauniós gazdaságot, rendszerszintű válságot azonban ma már nem okozna - vélekedett pénteken Londonban ismertetett elemzésében a Fitch Ratings.
A Buda-Casht követően újabb brókercégnél merültek fel problémák az MNB vizsgálata során. Ezúttal a Hungária Értékpapír Zrt-nek függesztette fel részlegesen tevékenységét az MNB, és rendelt...
Négy embert vettek őrizetbe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentése nyomán csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban - közölte a rendőrség pénteken a honlapján. Az Országos...
"Matteo Renzi az orbáni úton jár, ez is a fordulatot mutatja Európa Oroszország-politikájában" - jelentette ki Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken az MTI-nek.
Szabadon engedték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust pénteken Moszkvában, miután letöltötte a tizenöt napos elzárásra vonatkozó büntetését – közölte Navalnij sajtótitkára.
Szabadon engedték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust pénteken Moszkvában, miután letöltötte a tizenöt napos elzárásra vonatkozó büntetését - közölte Kira Jarmis, Navalnij sajtótitkára.
Az Európai Központi Bank jövő hétfőn induló eszközvásárlási programja és az amerikai gazdaság lendülete együttesen új 11 éves mélypontra küldte péntek délelőtt az eurót a dollárral szemben. A...
Egyes források szerint a Commerzbanknak 1,4 milliárd dolláros bírságot kell fizetnie az amerikai hatóságoknak, amiért a pénzmosási ügyeket és egyéb szankciókat tartalmazó tiltólistát figyelmen kívül...
Az áram csak szigorú feltételekkel kapcsolható ki a fogyasztók ingatlanaiban, több energiaszolgáltató mégsem veszi ezt figyelembe - közölte a Budapesti Békéltető Testület. A közlemény szerint a kikapcsolás egyebek mellett csak 60 napon túli fizetési késedelem esetén kezdeményezhető a lakossági fogyasztóknál.
Négy embert vettek őrizetbe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentése nyomán csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Március 18-ra halasztotta a határozat kihirdetését a Raiffeisen Bank Zrt. és a Raiffeisen Lízing Zrt. magyar állam ellen indított forinthitel-szerződésekkel kapcsolatos perében a másodfokon eljáró...
Áder János sajnálatát fejezi ki az MSZP elnökének amiatt, hogy egy olyan törvény visszaküldését kérik rajta számon a szocialisták, amelyet az MSZP a parlamenti szavazáson testületileg utasított el. A köztársasági elnök erről pénteken levelet írt Tóbiás József pártelnöknek. A levelet az államfői hivatal juttatta el az MTI-nek.
Négy embert vettek őrizetbe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentése nyomán csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban - közölte a rendőrség pénteken a honlapján. A hvg.hu úgy tudja, hogy a Hungária Értékpapír Zrt. vezetőit vették őrizetbe.
Szombaton nyílik a Picasso-kiállítás, a hónap közepétől pedig a Hamvas Béla napokra várják a vendégeket Balatonfüreden - tájékoztatta az MTI-t a város önkormányzatának osztályvezetője.
A Downton Abbey című népszerű történelmi tévésorozat forgatására látogat a jövő héten a széria rajongója, Katalin cambridge-i hercegnő - számolt be róla a The Daily Telegraph.
Magyarország első körben 17 közlekedésfejlesztési beruházással pályázik az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásaira - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
A forint amerikai dollárhoz viszonyított jelentős gyengülése miatt 15-20 százalékos drágulás várható idén a magyar játékpiacon - mondta a Napi Gazdaságnak Borhi János, a Formatex Kft. ügyvezető igazgatója.
Nincs döntés a Raiffeisen Bank és a Raiffeisen Lízing forinthitel-szerződésekkel kapcsolatos perekben, március közepén hoz döntés a Fővárosi Ítélőtábla.
A várakozásoknak megfelelően bővüléssel kezdte az ipar a 2015-ös évet. A hagyományosan gyenge decemberhez képest a termelés volumene 4,3%-kal ugrott, így az egy évvel korábbi teljesítményt januárban...
A Nissan prémiummárkája, az Infiniti a közeljövőben két modellel is lefelé kívánja bővíteni palettáját. A kompakt Q30 koncepcióváltozata 2013 szeptemberében, a Frankfurti Autószalonon debütált, most pedig Genfben megérkezett a Q30 crossover tanulmány, QX30 néven.
Kis híján botrányba fulladt az Eurovíziós Dalfesztivál németországi válogatójának csütörtök esti döntője, miután az ARD országos közszolgálati televízióban élőben közvetített verseny győztese, Andreas Kümmert bejelentette, hogy nem vállalja a megmérettetést. Németországot így Ann Sophie képviseli a fesztiválon májusban Bécsben.
Nem lehet kizárni, hogy vannak még törvényen kívüli, nehéz helyzetben lévő brókercégek Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendezvényén.
Az Egyesült Államok Kubával kapcsolatos politikájában bekövetkezett hirtelen változás az Európai Unió (EU) számára is segítséget jelent a karibi szigetországgal való viszony rendezéséhez - jelentette ki helyi idő szerint csütörtökön egy havannai sajtótájékoztatón Christian Leffler magas rangú uniós diplomata
Az államfő levélben válaszolt az ellenzéki pártnak, amely szerint aktív szerepet játszott a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankcsoport létrejöttében, amikor nem írta alá a jogszabályt, hanem visszaküldte azt a parlamentnek