Kedd délután "a romokban levő egészségügy" miatt két felvonulást is tartottak Budapesten. A Clark Ádám tértől és a Hősök terétől is tüntetők indultak el a városon át követeléseiket hangoztatva.
A tavalyi első negyedévhez képest 1,1 százalékkal bővült a német gazdaság az év elején, ez kicsivel elmaradt az 1,2 százalékos elemzői becsléstől. A negyedév/negyedév alapú bővülés is elmaradt az...
Finoman szólva is rosszul alakulnak a tárgyalások Ukrajna nemzetközi hitelezői (köztük a legnagyobb a Templeton Alapkezelő) és a pénzügyminisztérium között az adósság átstrtuktrálásának ügyében. A...
Az illetékes amerikai ügyész úgy döntött kedden, hogy nem emel vádat egy fehér rendőr ellen, aki márciusban a wisconsini fővárosban, Madisonban agyonlőtt egy 19 éves, fekete és fehér szülőktől származó fiatalembert.
2015 nyarán tovább folytatja a BMW a generációváltást, valamint modelljei hajtásláncának frissítését. Három- és négyhengeres turbómotorok, összkerékhajtás, gazdagabb felszereltség – a hamarosan érkező új 7-es kivételével jóformán minden modellnél találunk újdonságot.
Már több mint egymillióan látták Csordás Tibor mentősofőr videóját. A férfi szerint Budapesten tíz perc alatt bárhova el lehet jutni, a civil életben azonban nem pártolja a sietséget.
Az Európai Unió tagállamai hatalmas összegektől esnek el az áfacsalások miatt. Az egyes országok különböző módszerekkel igyekeznek fellépni a csalások ellen, eltérő hatékonysággal. A tagállami szabályozásról, adóhatósági gyakorlatáról rendezett nemzetközi konferenciát a LeitnerLeitner.
Kellemes meglepetést okozott a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom ma reggel közzétett első negyedéves gyorsjelentésében, amit az euró gyengülésének és az amerikai üzletágnak...
Két külön jogszabályjavaslatot nyújtottunk be, az egyik arról szólt, hogy a politikusok vagyonosodását vizsgálni lehessen, nem azt mondjuk, hogy ne lehessen vagyonos egy képviselő, de legyen elszámoltatható – ezt Sallai R. Benedek mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A japán tőzsde erősödött, miután az elemzők arra számítanak, hogy a jegybank részvényvásárlást fog végrehajtani, a kínai részvényindexek viszont estek, a befektetők újabb monetáris stimulust várnak...
Legkevesebb negyvenegy ember halt meg és többtucatnyian sebesültek meg egy, síitákat szállító autóbusz elleni támadásban szerdán a dél-pakisztáni Karacsi kikötővárosban - számolt be a pakisztáni rendőrség.
Nem túl nagy, de érezhető erősödésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Móró Tamás az MTI-nek elmondta: a GDP első negyedévi előzetes adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal, a hazai piac erős növekedésre számít, ezért az erre érzékeny papírok várhatóan jól teljesítenek majd. Az elemző szerint a Magyar Telekom ...
Legkevesebb negyvenegy ember halt meg egy, síitákat szállító autóbusz elleni támadásban szerdán a dél-pakisztáni Karacsi kikötővárosában - számolt be a pakisztáni rendőrség.
Április folyamán nőtt Németországban az éves inflációs ráta, mindez pedig azt mutatja, hogy az EKB által indított körvényvásárlási program elkezdte érvényesíteni hatását.
Az elemzők várakozásával csaknem megegyezően, 3,4 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Javulóban a fejlett részvénypiaci hangulat ma reggel, ez pedig technikai elemzési indikátorok mellett alapot adhat arra, hogy a forint is elkezdjen visszaerősödni a tegnap újra tesztelt kéthónapos...
A német szezonálisan igazított GDP a vártnál kisebb mértékben, 0,3%-kal nőtt negyedéves alapon. A határidős indexek pozitív nyitást mutatnak. Tegnap megint ütötték a Richtert, így a kerek 4400 Ft következhet, majd a 4300. Az OTP is folytatta az egyelőre szolid korrekcióját. 5850 után 5500 következhet, míg optimisták továbbra is csak 6000 felett lehetnénk. A MOL ...
Állítólag a madár 1-2 napra visszatartja tojásait, így a fiókák hamarabb kikelnek az idegen fészekben. A hangvadász szerint, ha ez így is van, nem tudatos.
Az első negyedévben a gazdaság teljesítménye 0,6%-kal haladta meg a 2014. év végi szintet. Így az éves GDP-bővülés (naptárhatással igazítva) 3,4% lett. A Portfolio által megkérdezett elemzők...
Közzétette a Masterplast az első negyedéves gyorsjelentését. A cég minimálisan emelkedő árbevételről, de duplázódó EBITDA-ról számolt be. Sőt részben a fedezeti ügyleteknek köszönhetően jelentősen...
Vegyes érzelmeket kelt a Magyar Telekom gyorsjelentése, az árbevétel, valamint az EBITDA meghaladta a várakozásokat, az üzemi- és a nettó eredmény jócskán elmaradt a konszenzusnál. Júliusban véget ér a lakossági gázszolgáltatás a Telekom részéről. Forrás: GazdaságTV.hu
Hamarosan bemutatkozik a Rolls-Royce legújabb modellje. A Wraith kupé nyitott változata Dawn, azaz hajnal néven érkezik, és divatosabb, fiatalosabb értékrendet képvisel majd a márkán belül.
Futballpalántáknak tartott beszédet pályafutása pozitívumairól Torghelle Sándor a Foci és Barátság Nemzetközi Napján. A korábbi balhés csatár a jövőben a gyerekek példaképe szeretne lenni.
Legkevesebb negyvenegy ember halt meg és többtucatnyian sebesültek meg egy, síitákat szállító autóbusz elleni támadásban szerdán a dél-pakisztáni Karacsi kikötővárosban - számolt be a pakisztáni rendőrség.