Románia felnőtt lakosságának csaknem 80 százaléka szerint elfogadhatatlan, hogy a magyarlakta területek közigazgatási autonómiát kapjanak - derült ki egy friss felméréséből, amelyet szerdán ismertetett az Agerpres hírügynökség.
A NATO arra készül, hogy afganisztáni jelenlétét a 2016-ban véget érő támogatói missziója utáni időszakra is meghosszabbítja - jelentette be Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára szerdán.
Mintegy 10,9 milliárd koronás adózott nyereséget mutatott ki együttesen az idei első negyedévben a három legnagyobb csehországi bank, a Ceská Sporitelna, a CSOB, és a Komercní Banka. Az utóbbi három évben ez a legjobb évkezdet - mutatott rá összeállításában szerdán a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági napilap.
Budapest – Kovács István az Egyenes Beszéd című műsor vendége volt, ahol arról is beszélt: a politikusokon kellene először kipróbálni a halálbüntetést.
A banki elszámolásban érintett devizahitelesek tőketartozása minden esetben csökkenni fog - mondta Tuzson Bence, a Fidesz frakció szóvivője szerdán az MTI-nek
Az idei évtől az ügyvédi irodák beszámolóját is közzé kell tenni, azt a területileg illetékes kamarának kell elküldeni. Az egyéni ügyvédeket továbbra sem terheli ez a kötelezettség.
Budapestről május 21-én indul útjára a Boldogasszony zarándokvonat a jövő hét végén tartandó csíksomlyói búcsúba - közölte a rendezvény szervezője szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában
A városban nagy számban előforduló emésztőrendszeri fertőzéses megbetegedések miatt látogatási tilalmat rendeltek el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyermekgyógyászati klinikájának mindkét telephelyén – tájékoztatta a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője szerdán az MTI-t.
Már nincs jelen a korábban tapasztalt negatív spirál az amerikai-magyar kapcsolatrendszerben - jelentette ki az Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet az InfoRádió Aréna című műsorában.
1990. május 13. vasárnap: Az OPIC-szervezet eddigi legnagyobb külföldi küldöttsége járt a közelmúltban Magyarországon, és igen kedvező tapasztalatokkal tért vissza - erről beszélt James Berg, az OPIC elnökhelyettese. Belpolitikai szempontból érthető, ha Magyarországon felmerül a kiválás a Varsói Szerződésből, gyakorlati szempontból azonban ennek nincs különösebb jelentősége - jelentette ki Stephen…
Ismét megütközik a Bajnokok Ligájában a Real Madrid és a Juventus: ha a 2-1-es hazai győzelmet követően újra betalál a Juve, akkor három gólt kell szereznie a a Realnak ahhoz, hogy a rendes játékidőben továbbjusson. A Magyar Ligakupában a Debrecen és az MTK kezdi meg elődöntős párharcát egymás ellen szerda este.
A férfi fényes nappal, a nyílt utcán erőszakolt meg egy nőt, ezután megkötözte, az autója csomagtartójába gyömöszölte, majd idegeneknek mutogatta „művét.”
A horvát legfelsőbb közigazgatási bíróság helybenhagyta a horvát pénzügyi szervezetek állami felügyeletének (HANFA) piacfelügyeleti eljárásban hozott döntését, amely szerint a Mol Nyrt. 2010 végén és 2011 elején manipulálta a tőkepiacot annak érdekében, hogy megszerezze az INA részvényeit, és egyben elutasította a magyar olajipari vállalatnak a határozat ellen benyújtott keresetét.
Ma társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Miniszterelnökség a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) első változatát, amelynek kapcsán a tárca számít a szakmai és a civil szervezetek, illetve...
Az elvándorlás mellett az utánpótlás hiánya is súlyos problémákat okoz a magyar egészségügyben – mondta el az ATV Startban az a speciális ápoló, aki a Magyar Nők Szövetsége nevében vett részt tegnap az egészségügyi dolgozók demonstrációján.
Az európai részvénypiaci hangulat javulásával párhuzamosan erősödött a forint a reggeli órákban és ebben még a GDP-adat is szerepet játszott. Visszaadta erősödését 2015.05.13 13:23Nagyjából teljesen...
A Városliget Zrt. a Liget zöldfelületének több átfogó parkfelmérésével is rendelkezik - mondta az InfoRádiónak Baán László miniszteri biztos. Korábban Zugló polgármestere készített leltárt a fákról, mert szerinte az átalakítás felelősei pontos adatok nélkül beszélnek a liget zöldfelületének megmaradásáról.
Elfogadta Jász-Nagykun-Szolnok megye integrált területi programját (ITP) a megyei közgyűlés szerdai, soron kívüli ülésen, Szolnokon. A program keretében csaknem 54 milliárd forint értékű fejlesztést terveznek 2014 és 2020 között, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaira építve.
Claudia Müller a svájci Blick diplomás táplálkozási szakértője elárulja, mennyi kalória található kedvenc ételeinkben, és tippeket ad azoknak, akik egészségesebben szeretnének étkezni.
A Michelin CrossClimate egészéves használhatósággal kecsegtet, mégsem egy négy évszakos típusról beszélünk. Nem értik? Nem csoda, hiszen egy új kategóriába tartozó abroncsról van szó!
Leugrott a sínekre és megpróbált elrántani egy öngyilkosságot megkísérlő nőt a közelgő vonat elől egy férfi szerdán a németországi Witten vasútállomásán, de a szerelvény elől már egyikük sem tudott kitérni.