A daganatszűrés csak első hallásra tűnik félelmetesnek. Bőrvizsgálathoz elég egy tükör és egy erős lámpa, hogy bárki felfedezze a legapróbb gyanús jelet. A bőrrák ugyanis látható elváltozás: "a bőrre...
A grönlandi eszkimók támadást indítottak az Európai Unió állatvédelmi szabályozása ellen, hiszen szerintük azzal, hogy nem vadászhatnak egyes fókafajokat, az egész népcsoport túlélése került veszélybe
Babos Tímea, aki vasárnap Kristina Mladenoviccsal megnyerte a római tornát, magyar rekordot döntve a 11. helyen áll a női teniszezők páros világranglistáján.
A szaktárca szeretné augusztus végéig befejezni az egyeztetéseket a szakok átalakításáról - nyilatkozta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak.
Körülbelül húszezer cég juthat nem várt anyagi támogatáshoz a következő évi adócsomag egyik új megoldásával, a növekedési adóhitellel. Az elmúlt évek adatai alapján ugyanis az eredmény megötszörözésére évente húszezer vállalkozás lehet képes - írta a Napi Gazdaság hétfőn.
Ritka és súlyos. Mindkét jelző igaz a görög nyelvű szóösszetétellel jelzett betegségre, amelyet magyarul "kemény bőr"-ként fordítanak, és így terjedt el a köztudatban.
Az első negyedév végére 77,2%-ra emelkedett a GDP-arányos államadósság a tavaly év végi 76,9%-ról. Aggodalomra azonban semmi ok, a növekedést részben szezonális okok magyarázzák. Sőt, az utóbbi két...
Továbbra is leértékelődő pályán van a forint az euró ellenében, ami pedig éppen magára talált a devizapiacon. Az esetünkben mégsem pusztán az euróláb felértékelődéséről van szó, a forint ugyanis több...
A bruttó hazai termék (GDP) 1,9 százaléka volt és 610 milliárd forintot tett ki az államháztartás hiánya a március végén zárult egy évben, amiből az idei első negyedév finanszírozási oldalról számított deficitje 61 milliárd forintot, a negyedéves GDP arányában 0,8 százalékot tett ki - ez derül ki a pénzügyi számlák előzetes adataiból, amelyeket hétfőn tett közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ötszázan haltak meg az utóbbi néhány nap harcaiban az iraki Ramádi városában, melyet vasárnapra állításuk szerint teljesen elfoglaltak az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet harcosai.
A hazai kis- és középvállalkozások több mint fele ért el árbevétel-növekedést tavaly, így pozitívabb jövőképpel, több beruházást és jelentős munkahely-bővítést tervezve vágtak neki 2015-nek – derül ki a Budapest Bank kutatásából. A pénzintézet szakemberei szerint az EU-pályázatok megnyílásával az idei évben számos korábban elmaradt beruházás valósulhat meg.
A következő egy hónapban szembetalálhatja magát azzal a dilemmával Görögország, hogy a nyugdíjakat fizesse ki, vagy az IMF aktuális törlesztőrészletét, és ez a végletesen szorult helyzet hozhatja el...
A magyar jégkorong-válogatott többek között a friss világbajnok, olimpiai aranyérmes Kanadával játszik majd azonos csoportban a jövő évi oroszországi vb-n.
Pesszimista hangulatban indult a kereskedés Európában, azonban nyitás után erősödni kezdtek a tőzsdék. Több nyersanyag erősödése is pozitív hatással van az európai részvénypiacok emelkedésére,...
A skandináv országok egyébként sem használnak túl sok készpénzt, de Dánia még egy lépéssel tovább megy: egy még elfogadás előtt álló parlamenti javaslat megszüntetné a készpénz elfogadásának...
Jóformán még le sem gördültek az első új Mustangok a gyártósorról, máris fájhat az izomautó feje. Megérkezett a Chevrolet Camaro legújabb, ezúttal már hatodik generációja. A 70 százalékban megújult iteráció pedig alaposan feladja a leckét a technikailag éppen hogy csak felnőttkorba serdült Ford izomautónak.
Ránézésre teljesen átlagosnak tűnik a dunakeszi Sáreczky család, de ha hangszert és fénykardot látnak, elfogja őket a Csillagok háborúja-láz. Napok alatt az internet sztárjai lettek.
Pesszimista hangulatban indult a kereskedés Európában, azonban nyitás után erősödni kezdtek a tőzsdék. Több nyersanyag árfolyamának erősödése is pozitív hatással van az európai részvénypiacok...
A Masterplast bejelentette, hogy 2015. május 17-én a szerb gazdasági miniszter, ®eljko Sertiæ 2 millió euró vissza nem térítendő támogatásról írt alá szerződést a Masterplast szerb operációjának...
Heteken belül módosíthatja a Nemzetgazdasági Minisztérium azt a rendeletet, amely felsorolja, hogy mely termékek értékesítésénél szükséges külön képesítés, és ha a lazítás az élelmiszer jellegű...
Róma - Méltóképpen akart elbúcsúzni Fabio Cannavaro (41) Steven Gerrardtól (34). Ez valahogy nem jött össze neki, sőt, kínosan beégett a világbajnok védő.
Soros György Quantum alapja meghétszerezte azon pozícióit, amelyek az S&P 500 index eséséből profitálnak. A héten a Fed, a Bank of England és az EKB is közzéteszi legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét. Pénteken az amerikai inflációra figyelünk, valamint Draghi és Yellen beszédére.
A Magyar Posta Zrt. a személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, 2015. május 20-án, szerdán - az előző évekhez hasonlóan - számos postán hosszított nyitva tartással várja az ügyfeleket. ...