2015. május 18. hétfő

máj. 18
10:59
Önkényesen emelték bérüket a polgármesterek (Blikk)
Magyarország - A tavalyi csökkentést próbálták kompenzálni, a kormányhivatalok szerint törvénytelenül.
máj. 18
11:00
Meglepően kevesen panaszkodnak a devizahiteles elszámolás miatt (Privátbankár)
Sok az érdeklődő, tájékoztatást kérő megkeresés, de a konkrét panasz kevés ahhoz képest, hogy több mint 2 millió fogyasztó kapott kézhez banki elszámolási értesítőt.
máj. 18
11:00
Csak összeillő emberek tudnak együtt dolgozni (HR Portál)
Nemektől függetlenül nagyban meghatározza együttműködésünket, hogy ismerjük-e a másik gondolkodásmódját. A kreativitásba való invesztálás pedig a növekedés és az elvándorlás miatt kulcsfontosságú - vallja Kiss Péter, a Restart ügyvezetője, a május 27-én megrendezésre kerülő HRPiknik ötletgazdája.
máj. 18
11:02
Tele gatyával nem lehet rohamozni (HR Portál)
Olcsó szabadságharcos jelszavak. A gazdaság bosszút áll. Ázsia le fogja söpörni Európát – a gazdasági irányváltás és a kormányváltás szelleme járta be a Világgazdaság konferenciáját.
máj. 18
11:03
Semjén: Magyarország számára stratégiai érdek az euro-atlanti integráció (Gondola)
Történelmi okokból és tapasztalatokból Magyarország számára stratégiai érdek az euro-atlanti integráció elősegítése - emelte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a NATO parlamenti közgyűlés 2015
máj. 18
11:03
Sorozatban harmadszor bajnok a Makkabi Tel-Aviv (Blikk)
máj. 18
11:03
Túl kéne lőni az inflációt, hogy sínre kerüljünk (Portfolio)
Legalább jövő év elejéig nem kéne kamatot emelnie a Fednek, de még azt követően is csak nagyon fokozatos ciklusba szabadna kezdeni - véli a kérdésben szavazó egyik amerikai jegybankár. Charles Evans,...
máj. 18
11:04
Rendkívüli nyitva tartás a későn adózóknak (HR Portál)
Több postán hosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket a Magyar Posta Zrt. a személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, május 20-án, szerdán - közölte hétfőn a posta.
máj. 18
11:05
Külföldről hazatért kutató kapta az idei Bolyai-díjat (Gondola)
Pál Csaba biológus kapta az idei Bolyai-díjat. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa a genetikai rendszerek és biológiai hálózatok evolúciójával foglalkozik
máj. 18
11:05
Elég a huzavonából! - Így szorítják falhoz a görögöket? (Portfolio)
Egy minap kiszivárgott görög miniszterelnöki levél jól rámutatott arra, hogy mennyire közel került az államcsődhöz Görögország a több hónapja a nemzetközi hitelezőkkel való, eddig eredménytelen...
máj. 18
11:06
Több postán hosszabbított nyitva tartás lesz szerdán (Infostart)
Több postán hosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket a Magyar Posta Zrt. a személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, május 20-án, szerdán - közölte hétfőn az MTI-vel a posta.
máj. 18
11:06
Személyi jövedelemadó-bevallást benyújtók száma (1999-2013) (HR Portál)
Május 20-ig, szerdáig lehet leadni a személyi jövedelemadó-bevallásokat.
máj. 18
11:12
Hét perc alatt felfalta a Lamborghini Aventador SV a Nordschleifét (videó) (Auto Pult)
A 750 lóerős Lamborghini Aventador Superveloce-ról valószínűleg senki sem gondolta, hogy lassú darab, az őrjöngő vadbika mégis bebizonyította, hogy a legjobbak között játszik. Hét perc alatti Nordschleife-köre ráadásul a fülnek is élmény.
máj. 18
11:15
Vigyázz! Váratlan események jönnek a héten (Blikk)
Íme, itt a Blikk nagy heti horoszkópja. Nézd meg, hogy mit jósolnak a hétre a csillagok.
máj. 18
11:15
Jelentős beruházásba kezd a Masterplast Szabadkán (ProfitLine)
A szerb állam 2 millió euróval támogatja a Masterplast történetének eddigi legnagyobb, 8,4 millió eurós szabadkai beruházását, mely három ütemben, 2017-re készülhet el. A 25 százalékos önerővel megvalósuló új gyáregységnek köszönhetően ugrásszerűen, 80 millió négyzetméterre emelkedik az éves szinten előállítható üvegszövet mennyisége - olvasható a Masterplast sajtóközleményében.
máj. 18
11:21
Mit tegyünk, ha rossz a banki elszámolás? (Gondola)
Az MNB-hez 110 írásbeli panasz érkezett, a jegybank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnél pedig 137 darab eljárás van folyamatban.
máj. 18
11:21
Gyerekével árult drogot az anya (Blikk)
máj. 18
11:21
Médiatendert ír ki a Procter & Gamble (Kreatív Online)
A 2,5 milliárd dolláros észak-amerikai büdzséért folyik a verseny.
máj. 18
11:21
Jogosítványa nincs rá, de mégis ő a leggyorsabb kamionos (Portfolio)
A közúti árufuvarozásban a pontosság mellett a gyorsasági is a legfontosabb szempontok között szerepel. Mivel azonban szigorúak a szabályok, ezért nem az abszolút sebességgel lehet időt megtakarítani...
máj. 18
11:21
Iráni atomprogram: Szijjártó szerint nélkülözhetetlen a megállapodás (ATV)
Az Iránnal kötendő nukleáris megállapodás nélkülözhetetlen az Európa biztonságát is jelentő közel-keleti stabilitás szempontjából - közölte hétfőn telefonon az MTI-vel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Teheránban tárgyalt Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel.
máj. 18
11:23
Elhunyt Kristóf Attila (Blikk)
máj. 18
11:23
Távozik Andor Éva a TV2-től (Kreatív Online)
Május 16-án ért véget a munkaviszonya.
máj. 18
11:23
Egyre jobban kapkodnak a balatoni nyaralók után (Portfolio)
Ismét nagyon erősen indult a balatoni nyaralóvásárlási szezon, 2015 első négy hónapjában az Otthon Centrum tapasztalata szerint csaknem 40 százalékkal nőtt az adásvételek száma az előző év azonos...
máj. 18
11:27
Hihetetlen! Vak lány nyert bronzérmet rúdugrásban - videó! (Blikk)
Dallas - Vakvezető kutyával állt fel egy texasi középiskolai bajnokságon egy vak lány. Charlotte Brown 3,58 méterrel lett harmadik.
máj. 18
11:27
Meghalt Kristóf Attila újságíró (Kripto Akadémia)
A Magyar Nemzet főmunkatársa 77 éves volt.
máj. 18
11:33
Belehalt sérülésébe a tizenötéves focista (Blikk)
Dunaszerdahely - Borzalmas tragédia történt Szlovákiában egy utánpótlás-meccsen.
máj. 18
11:33
Milyen járulékot kell vonni a végkielégítésből? (HR Portál)
A törvény által előírt és a felett a munkáltatónak fizetett végkielégítésből az SZJA-n és a nyugdíjjárulékon kívül milyen járulékot kell levonni a dolgozótótól?
máj. 18
11:35
Francia vendég végzett az őrjöngő örömapával (Blikk)
máj. 18
11:36
Jön a fapados extrákkal: nagy csomag, átfoglalható jegyek (Privátbankár)
A Wizz Air új viteldíj kategóriát vezet be Plusz viteldíj néven, amiért az utasok plusz szolgáltatásokat kapnak.
máj. 18
11:37
Villamos helyett elektromos buszokat akar a kormány (Blikk)
Budapest - Felülvizsgálná a kormány az újpalotai és bécsi út villamosfejlesztéseket és inkább elektromos buszokat vennének.
máj. 18
11:39
Marketingvezetőt vált a UPC (Kreatív Online)
Carra Anita korábban az Unilever tisztítószer- és kozmetikai üzletágának marketingigazgatója volt.
máj. 18
11:39
Perceken belül kétszer robbantottak (Blikk)
máj. 18
11:39
Erősödik a német tőzsde (Portfolio)
Pesszimista hangulatban indult a kereskedés Európában, azonban délelőtt már jelentősen erősödnek a tőzsdék. Több nyersanyag árfolyamának erősödése is pozitív hatással van az európai részvénypiacok...
máj. 18
11:39
Ennyivel támogatja most a kormány a gyerekvállalást (Pénzcentrum)
Szerinted is elhibázott a Fidesz társadalompolitikája?...
máj. 18
11:39
Robbantások voltak két ellenzéki pártirodánál Törökországban (ATV)
Két robbanás történt néhány perces eltéréssel hétfőn Törökország déli részén az ellenzéki kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) irodáiban, hat ember megsebesült - közölték helyi tisztviselők.
máj. 18
11:41
Óriási kikötőfejlesztésekkel mentenék meg a Balatont (Portfolio)
Régi célok, de új, nagyszabású tervek és már futó fejlesztések jellemzik jelenleg a balatoni régió rehabilitációját, melyet tovább erősít a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus is. Bár tény, hogy...
máj. 18
11:42
Vershbow: szükség van a transzatlanti együttműködésre és szolidaritásra (Infostart)
Biztonságunk és közös értékeink több irányból is támadás alatt állnak, ezért nagy szükség van a transzatlanti együttműködésre és szolidaritásra - mondta Alexander Vershbow, a NATO amerikai főtitkárhelyettese a NATO parlamenti közgyűlésének tavaszi ülésszakán hétfőn, Budapesten.
máj. 18
11:42
Robbanások két dél-törökországi kurdbarát pártirodában (Infostart)
Két robbanás történt néhány perces eltéréssel hétfőn Törökország déli részén az ellenzéki kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) irodáiban, hat ember megsebesült - közölték helyi tisztviselők.
máj. 18
11:45
Háborog a CÖF: megint bántják a magyart az EP-ben (Alternatív Energia)
"Megdöbbentő, hogy Magyarország helyzetéről tárgyalnak az Európai Parlamentben!"
máj. 18
11:48
Új jegytípust vezetett be a Wizz Air (ProfitLine)
Új jegytípust vezetett be a Wizz Air, melyben több extra szolgáltatást is egyben kínálnak. A PLUSZ néven értékesített csomag újsághírek szerint átlag 60 euróval magasabb a hagyományos jegyáraknál, cserébe többek között elsőbbségi beszállást, nagy kézipoggyászt, feladott csomagot, szabad ülőhelyválasztást és járatmódosítási lehetőséget is magában foglal.
máj. 18
11:50
Adóbevallás - hosszított nyitva tartás több postán (ProfitLine)
A Magyar Posta Zrt. a személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, 2015. május 20-án, szerdán - az előző évekhez hasonlóan - számos postán hosszított nyitva tartással várja az ügyfeleket.
máj. 18
11:51
Enyhülhet a vasárnapi zárva tartás szigora (Blikk)
Budapest – Hiába mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten, hogy nem lesz engedmény a vasárnapi zárva tartás ügyében, mégis jöhet némi könnyítés.
máj. 18
11:51
Hosszú: minden napra két arany! (Sport365)
A vasárnapi zárónapon is két szám döntőjében győzött Hosszú Katinka az egyesült államokbeli Charlotte-ban rendezett nemzetközi úszóversenyen.
máj. 18
11:53
Babos magyar rekordot döntött (Sport365)
Babos Tímea, aki vasárnap Kristina Mladenoviccsal megnyerte a római tornát, magyar rekordot döntve a 11. helyen áll a női teniszezők páros világranglistáján.
máj. 18
11:54
Dübörög a volt KGST, hasít az arany (Privátbankár)
Csúcsra jár Amerika, veszik Kínát, adják a görögöket, a BÉT-en a fű se nő. A DAX próbálkozik az emelkedéssel, Londonban múlik a Cameron-öröm.
máj. 18
11:56
Wáberer visszült régi székébe - 6000 embert keresnek (Privátbankár)
Wáberer Györgyöt választotta elnöknek a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete.
máj. 18
11:57
Jön a családi csődvédelem (Blikk)
máj. 18
11:57
Kiakadt a CÖF az Európai Parlamentre (ATV)
Megdöbbentőnek tartja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnöke, hogy az európai polgárok mindennapi életét érintő problémák helyett Magyarország helyzetéről tárgyal kedden az Európai Parlament (EP).
máj. 18
11:59
Huszonegyedik gyermekét szülte meg egy 51 éves brazil nő (ATV)
Komplikációk nélkül szülte meg 21. gyermekét egy 51 éves brazil nő.
máj. 18
12:00
PSZ: továbbra sem biztosítottak a köznevelési rendszerhez szükséges források (Infostart)
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a jövő évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat nem garantálja a köznevelés rendszerének zavartartalan működéséhez szükséges forrásokat.

Keresés