A kormányközeli Napi Gazdaság írta ezt, nyilván annak cáfolatára, hogy kormányközeli cégeknek lesz óriási üzlet a 20 milliárdos kerítésépítés. Pintér pedig már régóta akart egy természetes gátat, ami szerinte egy kerítés.
Jövőbeni megosztott külképviseleti együttműködésről tárgyalt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel pénteken Pozsonyban a Globsec kül- és biztonságpolitikai fórum keretében tartott kétoldalú találkozójukon.
Az elmúlt évtizedek legradikálisabb változását az autóiparban egyértelműen az önjáró járművek megjelenése és térnyerése eredményezheti. Bár jelenleg nagyfokú bizonytalanság van a témával kapcsolatban...
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a Román Munkaadók Nemzeti Szövetségével (UNPR) írt alá partnerségi szerződést pénteken, amelynek célja a két ország vállalkozásainak segítése.
Budapest - A katonák és rendőrök építhetik meg a mintegy 175 kilométer hosszú biztonsági kerítést a magyar-szerb határon a Napi Gazdaság értesülése szerint.
Nem védekezhet szabadlábon Dylann Roof, akit azzal gyanúsítnak, hogy a dél-karolinai Charlestonban kilenc embert lőtt agyon - jelentette ki pénteken az ügyben megtartott meghallgatáson James Gosnell bíró.
Csaknem fél év után ismét nőtt a kormánypártok támogatottsága júniusban, a Fidesz-KDNP fölénye így továbbra is stabil, miközben a Jobbik vált a legnagyobb ellenzéki erővé, a baloldal egésze pedig nagyjából stagnált, az MSZP támogatottsága tovább csökkent - derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb felméréséből, amelyet a Napi Gazdaság ismertetett szombati számában.
Nem Oroszország, hanem az Egyesült Államok lépései provokálhatnak ki hidegháborút és újabb fegyverkezési versenyt - jelentette ki az orosz elnök a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórum pénteki...
Az európaiak 12 százaléka ismeri pontosan a fogyasztói jogait, holott azok bőven védik a fogyasztót. Magyarország hátul kullog a listán, szinte alig tudjuk, mi áll jogunkban a vásárlások során. Az Európai Bizottság 14 tagállamban indít figyelemfelkeltő kampányt, amelynek célja a tájékozottság növelése.
A belügyminiszter már 2013 májusában felvetette a határok megerősítésének, a kerítésépítésnek a lehetőségét az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egyik ülésén; Pintér Sándor már akkor figyelmeztetett arra, hogy a migrációs kérdés óriási nyomást jelent Európának - erősítette meg a Napi Gazdaság információját a testület fideszes alelnöke.
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága bejelenti, hogy kinevezte a WIZZ hálózat első női báziskapitányát. Andreea Litescu ebben a hónapban kezd a Bukarest Otopeni repülőtér báziskapitányaként, ezzel egyben ő lesz az első női báziskapitány is Romániában.
Újabb nagy mennyiségű titkosított dokumentum nyilvánosságra hozására tett ígéretet a WikiLeaks kiszivárogtató portál, amely ezúttal több mint 500 ezer titkos szaúdi diplomáciai iratot készül elérhetővé tenni.
Kitiltják a járműveket New York két leghíresebb ligete, a Central Park és a Prospect Park nagy részéből a hónap végétől - jelentette be Bill de Blasio polgármester.
Az amerikai szövetségi államok közül elsőként itt emelték fel az alsó korhatárt. Nemcsak nem szívhatnak, nem is lehet a fiataloknál cigi, elektromos sem. Akit rajtakapnak, 10 dolláros büntetés kap, aztán 50-et, majd jöhet a közmunka. Felmérések szerint a rendszeres dohányosok 90 … Folytatás
Ködből fakasztanak ivóvizet egy nagyszabású program keretében Marokkóban, ahol az ország délnyugati hegyvidékes térségében megalkották a világ legnagyobb "ködbegyűjtő és vízelosztó rendszerét" a falvak ivóvízellátásnak biztosítására.
Az amerikai rendőrbírók szolgálatánál (USMS) felkerült a körözött személyek 15-ös toplistájára az a két, gyilkosság miatt elítélt fegyenc, aki a hónap elején szökött meg egy New York állam északi részén lévő börtönből - közölte a CNN televízió
Nincs összefüggés a csehországi és a kecskeméti Gripen-balesetek között a jelenleg elérhető információk alapján - nyilatkozta Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban
Tagadja az edzője miatt ellene felmerült doppingvádakat a 32 éves Mo Farah, aki pénteken adott ki egy közleményt Facebook-oldalán, amiben kategorikusan kijelentette, hogy sosem használt tiltott szereket és a jövőben sem fog.
Budapest – Két alkalommal is találkozott Adolf Eichmann-nal (+56), az 1962-ben a háborús bűnei miatt kivégzett rettegett SS-Obersturmbannführerrel Dióslaki Pál (87).
Agrárportál fejlesztésére 235 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő uniós támogatást kapott a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (NAK); a projekt összköltsége meghaladja a 471 millió forintot - közölte a köztestület pénteken az MTI-vel.
Egyre gyakrabban, és egyre agresszívebben próbálnak feljutni a kamionokra a menekültek Nyugat-Európában - ezt mondta az ATV Híradónak egy kamionos. Megpróbálnak elbújni a teherautókon: ha kell, a ponyvát is átvágják, csak fel tudjanak mászni. Tóth Tamás azt mondta: soha nem szabad kiszállni a vezetőfülkéből, mert akár baj is lehet belőle. Közben: Németh Szilárd azt mondta: év végére akár a 150…
A brazil a Kolumbia ellen elvesztett meccs legvégén nem bírt magával, izomból meglőtte az ellenfél játékosát, aztán kicsit odafejelt egy másiknak, majd az őt kiállító bíróval szólalkozott össze, még az öltözőfolyosón se állt le. Négy meccses eltiltást kapott mindezért. Ezzel … Folytatás
Bírósági felügyelet alá helyezte a román legfelső bíróság Andrei Chilimant, Bukarest leggazdagabb kerületének liberális polgármesterét péntek éjszaka, aki ellen bűnszövetkezetben elkövetett hivatali visszaélés és befolyással való üzérkedés gyanújával indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Balatonboglár — Még hogy unalmasak a nyugdíjas évek! A villamosmérnök Málits György és felesége, Erzsike ugyan már a hetvenes éveit tapossa, mégis serényen dolgoztak esztendőkön keresztül álmaik megvalósításán.