Brazília 60 ezerfős biztonsági erőt tervez felállítani a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia idejére - jelentette egy előkészületekre rálátó forrásra hivatkozva a Reuters brit hírügynökség szerdára virradóra.
Az utazásmegosztó szerint nem veszik el a taxisok munkáját, hanem új lehetőséget teremtenek. Az Uber szerint a budapestiek bebizonyították, hogy szükség van a szolgáltatásra.
Londoni elemzők úgy látják, a jegybank rövidesen befejezi monetáris enyhítési ciklusát. Ugyanakkor meglehetősen bizonytalan, hogy az MNB milyen mértékű további enyhítésre készül.
499 határsértőt, köztük 107 gyermeket tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén kedden – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Az a gazdaságpolitika, amit Matolcsy György és Varga Mihály csinál, komoly károkat okoz egyes területeken, de pénzügyi stabilitás helyreállt – ezt Róna Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Július 9-ig lehet a hiányzó dokumentumokat pótolni, illetve az adatokat módosítani az idei felsőoktatási felvételi eljárásban. A ponthatárokat július 23-án hozzák nyilvánosságra.
Hivatalos látogatást kezd szerdán Németországban a brit uralkodó, II. Erzsébet a nap folyamán találkozik Joachim Gauck német elnökkel és Angela Merkel kancellárral is.
A vállalkozások kutatás-fejlesztéssel (K+F) kapcsolatos ráfordításai a 2010-2013-as időszakban jelentősen nőttek, ennek eredményeként kilenc évnyi, 1 százalék körüli stagnálás után 2013-ra 1,41 százalékra nőtt a GDP arányos K+F költés Magyarországon - derült ki a Deloitte K+F szektorról alkotott körképéből.
Szemléletváltásra van szükség a közoktatásban a digitális készségek kialakítása érdekében, mert a munkaerőpiacon elvárt digitális írástudási készségre a jelenlegi oktatási szemlélettel nem lehet felkészülni - mondta el Horváth Ádám az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) oktatási szakértője kedden, Budapesten, háttérbeszélgetésen.
Kano - Egy mindössze tizenkét éves kislány követett el öngyilkos merényletet Nigéria északkeleti részén, a robbantásban legalább tízen meghaltak és harmincan megsebesültek - közölték szemtanúk és egészségügyi források.
Az olaszok nem tudták áttörni a Piave melletti hadállásokat —3000 temetetlen olasz katona a csatatéren - Pálinkát találtak az ellenségnél. 100 éve írtuk
Kína nyitva hagyta az ajtót az Egyesült Államok és Japán előtt az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz (AIIB) való csatlakozáshoz - jelentette ki Lou Csi-vej kínai pénzügyminiszter kedden Washingtonban, az amerikai-kínai stratégiai és gazdasági párbeszéd újabb éves fordulója alkalmából.
Ma tovább folytatódnak a görög tárgyalások, ugyanis az eurózónás pénzügyminisztereknek ma kell előkészíteniük azt a megállapodást, ami holnap kerülhet jóváhagyásra. Fontos vállalati hírek érkeztek, a...
A Budapesti Olimpia Mozgalom alapítója szerint könnyű városok nincsenek egy ilyen megmérettetésben, azonban jelentős érvek szólnak a magyarországi rendezés mellett. Igaz, van néhány dolog, ami meg ellenünk szól.
A nemzetközi közösségnek számolnia kell azzal a lehetőséggel is, hogy a Közel-Keleten hatalmas területeket elfoglaló Iszlám Államnak sikerül megszilárdítania hatalmát, s ebben az esetben a világ országainak közös erővel kell "domesztikálniuk" az újonnan létrejövő, radikális államot - olvasható a Foreign Policy című amerikai külpolitikai folyóirat friss elemzésében.
A nemzetközi közösségnek számolnia kell azzal a lehetőséggel is, hogy a Közel-Keleten hatalmas területeket elfoglaló, Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetnek sikerül megszilárdítania hatalmát, s ebben az esetben a világ országainak közös erővel kell "domesztikálniuk" az újonnan létrejövő, radikális államot - olvasható a Foreign Policy című amerikai külpolitikai folyóirat friss elemzésében.
A Tetra Pak 14 milliárd forint értékű fejlesztést hajtott végre magyarországi gyárában, a kibővített budaörsi üzemet és az új gyártósort kedden adták át.
Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajtermelője és egyben fegyver-importőre végrehajtotta a maga orosz nyitását. Persze Moszkvának is fontos, hogy érdekeltségei behatolnak egy amerikai felségterületre. De mit jelent a nyitás az olajárakra nézve, és miért rettenetesen frusztrált Rijád az Obama-adminisztráció lépései miatt?
A szakértők rendszeresen elemezik a költségvetési folyamatokat, nincs jele annak, hogy a hiánycél ne teljesüljön, sőt, a növekedés vártnál kedvezőbb alakulása, a hozamok csökkenése a tervezéskor...
Valósággal kilőtt idén a Netflix árfolyama, a részvények új történelmi csúcson járnak. Ennek fényében a társaság most részvényfelaprózást tervez, hogy a papírokat vonzóbbá tegye a kisbefektetők...
Jelentős ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék, a kishantosi földbérletre kiírt pályázatokat visszautalták első fokra – ezt Ács Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Akkor most idesüss. XXI. század, előbb-utóbb a számokat sem kézzel írják majd oda a végén. Ő és társa egy nénit fosztottak ki csellel, ezért keresi a rendőrség.
Pajor atya fergeteges nyílt levélben esett neki Karácsony Gergelynek. A templomában a Fidesz mellett kampányoló atya nyílt választ vár: az egyház ellen, a kultúra ellen, vagy az igényesebb ide érkező látogatók ellen irányult a Múzeumok Éjszakája programja?