Egyszerűen megpróbálnak kirúgni mindenkit, aki haitinak néz ki. Azt is, aki Dominikán született, dominikai állampolgár és még csak nem is járt soha Haitiban.
Milyen szempontok alapján válasszunk biztosítást a nyaraláshoz? Egyáltalán kell biztosítás, ha a tengerpartra megyek, mi történhet ott? Mire szól az utasbiztosítás, mi az, ami ellen nem véd? Milyen kiegészítő biztosítások léteznek? Hogyan készüljünk fel egy hosszabb útra? Milyen nyári termékek vannak a biztosítóknál? Szabó Tamást, a Vienna Life Biztosító utasbiztosítási termékfejlesztőjét kérdezte…
Csütörtökön kezdődik a kilencedik Voluta Nemzetközi Vízikarnevál Mosonmagyaróváron, a Mosoni-Duna Itató előtti szakaszánál - tudatta a szervező Flesch Károly Kulturális Központ igazgatója.
Ezen a hétvégén tartják a hagyományos Őrségi Vásárt, amelyre több mint tízezer látogatót és háromszáz árust várnak a szervezők; a rendezvénnyel köszöntik Őriszentpéter várossá válásának 10. évfordulóját is - mondta el Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere.
Itt a nyár, sokan utaznak külföldre. Ugyan manapság már szinte mindenhol lehet bankkártyát használni, ha étterembe, boltba megyünk, mégis – készülve a strandon a fagylalt vásárlásra is – jó, ha viszünk magunkkal devizát is. Mikor váltsunk, mennyit, hol? A K&H a külföldre utazóknak gyűjtött össze pár hasznos tanácsot.
A Kovászna megyei Készenléti Felügyelőséget szerdán riasztották, hogy egy idős nő Nagyborosnyó határában egy mocsárba ragadt és fulladozik. Csak perceken múlott, hogy sikerült megmenteni.
John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken Bécsbe utazik, hogy részt vegyen a hatoknak (az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország) és Iránnak az utóbbi atomprogramjáról szóló tárgyalásain - közölte szerdán John Kirby amerikai külügyi szóvivő.
Alig több mint egy óra után félbeszakadt szerda este az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport rendkívüli tanácskozása, amelyet a Görögországot fenyegető fizetésképtelenség, az Athénnak folyósítható mentőcsomag és a cserébe várt reformintézkedésekről való megállapodás érdekében hívtak össze. A megbeszélések csütörtökön 13 órakor folytatódnak, mindössze pár órával azt megelőzően, hogy az…
Szerda estétől csütörtök reggelig több fordulóban tárgyaltak magas, illetve szakértői szinten Athén és hitelezői a görög adósságkérdés rendezéséről, de nem tudni, hogy milyen eredménnyel.
Szertefoszlottak a remények, hogy Görögország még a csütörtöki EU-csúcs előtt megállapodik a hitelezőkkel, és további forrásokhoz jut. Az eurózóna pénzügyminiszterek tanácskozása mindössze egy óráig tartott, miután a hitelezők új követelésekkel álltak elő.
Elsőként a házigazda Chile jutott be a Copa América elődöntőjébe, miután a negyeddöntő magyar idő szerint csütörtök hajnalban játszott mérkőzésén Mauricio Isla góljával 1–0-ra legyőzte a mérkőzést kilenc emberrel befejező Uruguayt.
A Munka törvénykönyvében rögzített alapelvek általános zsinórmértéket, útmutatást jelentenek, melyekben a társadalom értékítélete tükröződik vissza, elsősorban a munkaügyi bíróságok ítéletén keresztül. Az alapelvek segítenek megteremteni a jogszerűség és az igazságosság összhangját.
Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója arra kérte szerdán Párizst, hogy erélyesebben lépjen fel az Egyesült Államokkal szemben, miután kiderült, hogy Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy korábbi, valamint Francois Hollande jelenlegi francia elnök után is kémkedett 2006 és 2012 között az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA).
Akciótervet dolgozott ki a vendéglátós szakemberek itthon tartására a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (Kisosz) - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
II. Erzsébet brit királynő Európa megosztottságának veszélyét hangsúlyozta, míg Joachim Gauck német elnök London európai uniós tagságának fontosságáról beszélt szerda este Berlinben, a brit uralkodó tiszteletére rendezett állami banketten.
A Hertha szerződtetné a Leverkusentől áprilisban verekedésért elbocsátott Emir Spahicot. Dárdai Pálék riválisa azért vált meg a 34 éves bosnyák védőtől, mert a csapata Bayern München elleni Német Kupa-mérkőzése után lefejelt egy biztonsági őrt.