Az átláthatóság és a görög nép tájékoztatása érdekében az Európai Bizottság közzétette azokat a javaslatokat, amelyekre a görög kormány nemet mondott, majd népszavazást kezdeményezett - közölte a bizottság hétfőn.
Idén májusban 4 millió 165 ezren dolgoztak Magyarországon, 102 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, a növekményből 63 ezer munkahely a versenyszférában keletkezett és csak a maradék jut a közmunkára - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakállamtitkára az M1 csatorna reggeli műsorában.
A magyar versenyző szerezte a hétvégén a legtöbb pontot a Kamion Európa-bajnokság német futamán, amelyre 114 ezren látogattak ki. Kiss Norbi hétvégéjének mérlege: két pole pozíció és két győzelem.
Közel négy kilométernyi új szakasz építésével, illetve kijelölésével, mintegy 280 millió forint támogatás felhasználásával készült el Keszthelyen az a kerékpárút, amely a városon átvezetve összeköti Hévízt a balatoni bringakörúttal.
Új edzővel, a korábbi kecskeméti Bekő Balázzsal kezdte meg a felkészülést a Diósgyőr, hétfőn pedig az is kiderült, új csapatkapitánnyal vágnak neki az új idénynek a miskolciak.
Brüsszel - Az átláthatóság és a görög nép tájékoztatása érdekében az Európai Bizottság közzétette azokat a javaslatokat, amelyekre a görög kormány nemet mondott, majd népszavazást kezdeményezett - közölte a bizottság hétfőn.
Hétfő hajnalban a görögök bankszünnapról és tőkekorlátozásokról döntöttek, amelyek egész héten érvényben lesznek és ezzel párhuzamosan a görög tőzsde is zárva tart. Közben az Európai Bizottság...
Egyszázalék körüli gyengüléssel kezdte a minden bizonnyal rendkívül izgalmasnak ígérkező hetet a forint az euróval szemben annak hírére, hogy szombaton megszakadtak a tárgyalások a nemzetközi...
De nemcsak a Balatonon. Szakácsból és felszolgálóból kifogyott az ország. Meg kell dobni a béreket, ezzel viszont vége lesz az osztráknál olcsóbb vendéglátásnak. Szakmai küldöttség járt a minisztériumban, arról érdeklődtek, hogyan lehetne külföldről könnyebben behozni munkaerőt.
A Prologis ipari ingatlan vállalat bejelentette, hogy felvásárolta az egy 28 000 négyzetméteres épületből és 14 hektár fejleszthető földterületből álló Westgate Park Rudna-t az Europa Capitaltól. Az...
A vállalkozások egyre inkább a komplex adózási kérdésekre is kiterjedő tanácsadást várják el a mérlegképes könyvelőjüktől, miközben a kötelező kreditpontos továbbképzési rendszer az adózási kérdéseket mereven elkülöníti a számviteli szabályok ismertetésétől. „A vállalkozásoknak naprakész, gyakorlatias, sokrétű tudású szakemberekre van szüksége, míg a rendszer egyoldalú, papírszagú képzést ad.” –…
Az átláthatóság és a görög nép tájékoztatása érdekében az Európai Bizottság közzétette azokat a javaslatokat, amelyekre a görög kormány nemet mondott, majd népszavazást kezdeményezett - közölte a bizottság hétfőn.
Nemcsak a katonák, hanem a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresete is emelkedik július elsejétől - jelentette be a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten.
Langenfeld — Nagybátyját gyászolja Dzsudzsák Balázs (28). Az orosz élvonalbeli Dinamo Moszkva focicsapata hivatalos honlapján megjelent beszámoló szerint a magyar válogatott labdarúgó engedéllyel hiányzott a csapat ausztriai edzőtáborának nyitányáról.
Vasárnap végleg bezárt a Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti kiállítása a Városligetben. A múzeumi negyed építése miatt ugyanis lebontják a kiállítás eddigi helyszínét, a Petőfi Csarnokot. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor lesz újra látható a repülés múltját bemutató tárlat.
Franciaországnak "óriási terrorfenyegetettséggel kell szembenéznie, amely ellen hosszú távon kell harcolnia" - mondta vasárnap Manuel Valls francia miniszterelnök, aki szerint a dzsihadisták "az egyetemes emberi értékek" ellen "civilizációs háborút" folytatnak
A görög kormány számára nem jelent alternatívát az ország kiválása az euróövezetből - jelentette ki hétfő délelőtt az ARD német közszolgálati televízióban elhangzott interjújában a hatalmon lévő Sziriza párt egyik vezető politikusa.
Justin Gatlin szolgáltatta a vasárnap zárult amerikai atlétikai országos bajnokság csattanóját, miután 19.57 másodperces eredménnyel nyerte meg a férfi 200 métert, s ezzel a 100 mellett a félkörös sprinttávon is biztosította helyét a világbajnoki csapatban.
A cseh államfő szerint a nyugati országok „gyáván és bután” viselkednek, amikor elutasítják a nemzetközi katonai akciót a terrorszervezet ellen. A menekültekkel jöhetnek a terroristák is.
Kozmikus rekordot állított fel Gennagyij Padalka orosz űrhajós, aki hétfőn a 804. napját tölti az űrben. Korábban senki nem töltött összesen ennyi időt odafent.
Már számos alkalommal jövendöltük a Bugatti szuperautó második generációjának érkezését, azonban ezúttal újabb, fontos információ látott napvilágot a világ leggyorsabb autójának útódával kapcsolatosan. Hivatalos megerősítést nyert, hogy a következő Veyron a többi hiperautóhoz hasonlóan hibrid hajtáslánccal mutatkozik majd be, néhány éven belül.
Hétfő délelőtt támadták meg az autóját. Korábban az Iszlám Állam egyiptomi fiókszervezete merényletekre szólította fel a tagjait 6 iszlamista kivégzése miatt.
Az átláthatóság és a görög emberek tájékoztatása érdekében az Európai Bizottság közzétette azt a mindhárom intézmény (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, Nemzetközi Valutaalap) által elfogadott...