SZEGED – A Szegedi Szabadtéri Játékok péntek esti Abigél előadásán a második felvonás tizedik percében egyszercsak egy néző termett a színpadon és egy monológba kezdett.
LONDON – Lábakat felhúzni, fejet ráhajtani! A repülőgépek üléstasakjaiban kihelyezett biztonsági útmutatók mindegyikében megtalálható a szemléletes ábra, amely azt mutatja, kényszerleszállásnál miként kell a testtartáson módosítani. Ugyanis már egy csekély mértékű földhöz csapódás ereje is képes arra, hogy a fejet végzetesen kilendítse.
Tűzharc tört ki szombat délután Munkácson egy sportlétesítménynél a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei és az ukrán parlament egyik kárpátaljai képviselőjének emberei, valamint a helyszínre érkező rendőrök között, nyolcan megsebesültek - adták hírül kárpátaljai hírportálok
Horváth Lili Szerdai gyerek című játékfilmjét választották a nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban a Nyugattól Keletre (East of the West) című versenyszekció legjobb alkotásának szombat este
Budapest – Veretlenek maradtak a hazai bajnokikon a Veszprém férfi kézilabdázói és a Szolnok férfi kosarasai, mindkét gárda százszázalékos teljesítményt könyvelhetett el a 2014–15-ös kiírásban. Igaz, a bakonyiak csak hat, a Tisza-partiak pedig tíz meccset játszottak saját közönségük előtt.
Tranzitállomásként jelölte meg Magyarországot, mégis Budapesten akarta lerakni szállítmányát egy angol feladótól érkező kamion. A NAV ekáer munkacsoportja megakadályozta a ruhaneműk illegális piacra kerülését és a fuvart kikísérték az országból.
A Munkács környéki hegyekben folytatódik a városban szombat délután kezdődött tűzharc a rendőri erők és a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei között, az összecsapásnak eddig legalább két halottja és kilenc sebesültje van – jelentette a Karpatnews.in.ua kárpátaljai hírportál.
Verekedés volt a nyugati pályaudvarnál, ahol migránsoknak osztottak ételt. A Facebookon szerveződő csoport oszt már napok óta ételt a migránsoknak a nyugati pályaudvaron – mondta a Hír Televízió helyszíni tudósítója, aki hozzátette: 19