2015. július 13. hétfő

júl. 13
16:27
A Nobel-békedíjas Malala Juszufzai 18 éves lett, nyitott is egy iskolát szíriai menekült lányoknak (444.hu)
Hétfőn ünnepli születésnapját a hazájából elüldözött oktatásügyi aktivista.
júl. 13
16:29
Ebola: az afrikai járvány még nem csengett le (Gondola)
Az afrikai ebolajárvány még nem zajlott le, továbbra is körülbelül 30 új megbetegedést regisztrálnak hetente - mondta hétfőn David Nabarro, az ENSZ ebolaügyi megbízottja a jelenleg elsősorban nyugat-afrikai országokat sújtó halálos kórról
júl. 13
16:30
Nyugdíj: aláírásgyűjtés a népszavazáshoz (Adózóna)
A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáért indított népszavazási kezdeményezés mögé felsorakozott a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) és a Liga Szakszervezetek is – jelentették be az érdekvédelmi szervezetek hétfőn Budapesten, közös sajtótájékoztatón.
júl. 13
16:30
Polgármester: elmenekültek Munkács mellől a fegyveresek (ATV)
Egyelőre csak egy halottról tud a város polgármestere, viszont az egyik civil áldozat annyira súlyosan megsérült, hogy nincs sok esélye a túlélésre- tudtuk meg Lengyel Zoltántól. Interjú a szombati lövöldözésről.
júl. 13
16:31
Már a görög áthidaló kölcsönről tárgyalnak (Gondola)
Ismét összeültek hétfő délután az eurózóna pénzügyminiszterei.
júl. 13
16:33
Külföldi sajtó Magyarországról - senki sem segít rajtatok (ProfitLine)
A menekülthullámnak gátat szabó határzárak azért létesülnek, mert visszhang nélkül maradtak az európai uniós határállamoknak – köztük Magyarországnak - a többi tagország szolidaritását kérő felhívásai - véli Jaroslaw Gizinski, a Wprost jobbközép lengyel hetilap külföldi rovatának szerkesztője hétfőn közölt kommentárjában.
júl. 13
16:39
10 tipp, hogy több pénzt keress a hozamingadozáson (Privátbankár)
10 kulcsfontosságú üzenetet gyűjtöttünk össze, amelyek segíthetnek enyhíteni a kétségeinken, amikor a piacok felkerülnek a hullámvasútra.
júl. 13
16:39
Vallottak a kutasok - Hova tűnt több százmillió liter benzin? (Portfolio)
Kilencedik negyedéve emelkedett a hazai üzemanyag-fogyasztás a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint. Az üzemanyag-fogyasztás emelkedését az egy évvel korábbi időszakhoz képest...
júl. 13
16:42
Csongrád megyében jártak az ENSZ munkatársai (Infostart)
Csongrád megyében jártak az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hivatalának munkatársai, akik adományokat osztottak és megvizsgálták az elfogott határsértők elhelyezésének körülményeit - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
júl. 13
16:45
Kevés az egészségügyi alkalmazott Szlovákiában (Gondola)
Az egészségügyi alkalmazottak állandósuló hiányának következtében az elkövetkező években veszélyeztetett helyzetbe kerülhet a szlovákiai egészségügyi ellátás
júl. 13
16:45
Idén is nézőcsúcs volt a Soundon (Kreatív Online)
145 ezren látogattak Zamárdiba.
júl. 13
16:45
Bölény született a Körösvölgyi Állatparkban (Blikk)
júl. 13
16:45
Előzetesben a tatabányai kettős gyilkos (Alternatív Energia)
júl. 13
16:47
Hétszáz hellyel bővült a szombathelyi börtön (Gondola)
Ötszázmillió forintos beruházás keretében csaknem hétszáz hellyel bővítették a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetet
júl. 13
16:47
Szakszervezetek támogatja a férfiak nyugdíjazásáról szóló népszavazást (Blikk)
júl. 13
16:47
Részlegesen feloldják az Irán elleni fegyverembargót (Alternatív Energia)
A hírt nyugati források nem erősítették meg.
júl. 13
16:49
A New Horizons űrszonda 1,6 millió kilométerre van a Plútó törpebolygójától (Blikk)
júl. 13
16:51
Vihar - Folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a biztosítókhoz (Blikk)
júl. 13
16:57
Sokkoló! A bringás megtudta, hogy rákos, feladta a versenyt (Blikk)
Pau – A Tour de France pihenőnapján borzasztó hírt kapott az egyik olasz versenyző Ivan Basso (37). Kiderült, hogy megtámadta a gyilkos kór, ezért azonnal hazautazott, hogy megoperáltassa magát.
júl. 13
16:57
Újabb lendületet vehet a Netflix-sztori - Pedig megvolt a duplázás idén (Portfolio)
Valósággal kilőtt idén a Netflix árfolyama, a részvények új történelmi csúcson járnak. Ennek fényében a társaság kedden részvényfelaprózást hajt végre, hogy a papírokat vonzóbbá tegye a kisbefektetők...
júl. 13
16:59
Szerdától jön a 400 forintos benzin (Portfolio)
Szerdától bruttó 3 forinttal emeli a Mol a benzin nagykereskedelmi listaárát, a gázolaj ára ugyanakkor 6 forinttal csökken. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét...
júl. 13
17:00
Egy indiai lányt csaliként használt volna a rendőrség, hogy elkapják megerőszakolóit, de ismét megerőszakolták (444.hu)
Az akciót vezető rendőrt is felfüggesztették.
júl. 13
17:00
Németh Krisztián ezúttal gólpasszig jutott (Sport365)
Németh Krisztián gólpasszal segítette csapatát, a Sporting Kansas Cityt, mely a Vancouver Whitecaps otthonában tudott 1-0-ra győzni az észak-amerikai bajnokság, az MLS vasárnapi fordulójában.
júl. 13
17:02
Hipnotikus vizualizáción látható, hogy zajlik a légi forgalom London felett (444.hu)
24 óra repülései fértek bele egyetlen videóba.
júl. 13
17:03
Bemutatták a Haladás új sportkomplexumának látványterveit (Infostart)
Bemutatták hétfőn Szombathelyen a Haladás közel tízmilliárd forintnyi állami támogatásból épülő új sportkomplexumának végleges látványterveit.
júl. 13
17:03
Az egyház a vendégszeretet háza (Gondola)
Latin-amerikai látogatása utolsó állomásának utolsó napján Ferenc pápa szentmisét mutatott be a Nu Guazú nevű hatalmas parkban.
júl. 13
17:03
A Manchester United bejelentette Schweinsteiger érkezését (Blikk)
júl. 13
17:03
Blogot indított Illés Fanni paralimpikon úszó (Kreatív Online)
Tanítja az embereket és példaképként áll mindannyiunk előtt. (x)
júl. 13
17:04
Eladta volna hároméves fiát egy orosz férfi, hogy a pénzből házat vegyen magának (444.hu)
Közepesen okos ötlet volt felrakni a hirdetést az internetre.
júl. 13
17:05
Ebola: az afrikai járvány még nem csengett le (Blikk)
júl. 13
17:06
Elhalasztotta a határozathozatalt a bíróság az MNB kontra UCB Ingatlanhitel Zrt. közérdekű perben (ProfitLine)
Július 20-ra halasztotta a határozathozatalt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kontra UCB Ingatlanhitel Zrt. közérdekű perben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.
júl. 13
17:06
NB I: Idén senki nem veheti el a bajnoki címet a Ferencvárostól? - beharangozó (Agroinform)
Thomas Doll együttese egyértelmű favorit. A kérdés az, hogy mire lesz képes a kicserélődött Videoton.
júl. 13
17:08
Fónagy: a rezsicsökkentéssel 334 milliárd forint maradt a családoknál (ProfitLine)
A rezsicsökkentés sikeres volt: 2013-ban és 2014-ben, két év alatt 334 milliárd forint megtakarítást biztosított mintegy 3,8 millió háztartásnak - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 13
17:15
Mentőhelikopter-pilótalakét folytatja pályafutását Vilmos herceg (Blikk)
Az Egyesült Királyság majdani uralkodója - II. Erzsébet  királynő unokája - a kelet-angliai Norfolk megye légi  mentőszolgálatánál állt munkába, mégpedig - ahogy a BBC-nek  nyilatkozva fogalmazott - "az újoncok idegességével".
júl. 13
17:15
Adakozásból házasodik az anyuka (Blikk)
Birmingham – A boldogság csúcsán kopogtatott a halál! Annie Marston (25) számára nyolc hónappal ezelőtt még kerek volt a világ. Szó szerint, mert a fiatal skót anyuka decemberben hozta világra első gyermekét, de a szülés előtt pár nappal meghűlt benne a vér.
júl. 13
17:15
Újabb lendületet vehet a Netflix-sztori - Pedig megvolt a duplázás (Portfolio)
Valósággal kilőtt idén a Netflix árfolyama, a részvények új történelmi csúcson járnak. Ennek fényében a társaság kedden részvényfelaprózást hajt végre, hogy a papírokat vonzóbbá tegye a kisbefektetők...
júl. 13
17:15
Felfüggesztik a mosógépcsere programot, itt sem pályázhatsz (Pénzcentrum)
Holnap 10 óráig még sürgősen jelentkezzen, aki tud!...
júl. 13
17:17
Halált okozhat a passzív dohányzás (Blikk)
Nem csak akkor él egészségtelenül ha Ön dohányzik. Környezetében élők rossz szokásai komoly veszélyforrást jelenthetnek.
júl. 13
17:17
Az IMF készen áll segíteni a görögöknek (Portfolio)
Vasárnap délután kezdődött és 17 órán át tartott, különtárgyalásokkal megszakítva az euróövezeti vezetők csúcstalálkozója. Reggel 8-ra létrejött a konszenzusos megállapodás, ami annyit jelent, hogy...
júl. 13
17:18
Lázár: folyamatban van az építésügy reformja (Infostart)
Jelenleg is folyamatban van az építésügy reformját érintő javaslat közigazgatási egyeztetése, a cél, hogy egy átfogó, az építészeti eljárásokat és bürokráciát alapjaiban megújító előterjesztés kerüljön a kormány elé - felelte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére.
júl. 13
17:19
Csinos lányok lepték el a balatoni vitorlásokat - Videó! (Blikk)
júl. 13
17:21
RIA: részlegesen feloldják az Irán elleni fegyverembargót (Infostart)
Részlegesen feloldják az Irán elleni fegyverembargót - így értesült a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség hétfőn délután Bécsből egy, a vitatott iráni atomprogramról szóló nagyhatalmi tárgyalásokhoz közeli iráni forrásból.
júl. 13
17:21
Csongrád megyében jártak az ENSZ munkatársai (Gondola)
Csongrád megyében jártak az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hivatalának munkatársai, akik adományokat osztottak és megvizsgálták az elfogott határsértők elhelyezésének körülményeit - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t
júl. 13
17:21
Mijazaki Hajao is felszólalt a japán hadsereg hatókörének kiterjesztése ellen (Blikk)
júl. 13
17:33
Életeket fog menteni Vilmos herceg (Blikk)
Az Egyesült Királyság majdani uralkodója - II. Erzsébet  királynő unokája - a kelet-angliai Norfolk megye légi  mentőszolgálatánál állt munkába, mégpedig - ahogy a BBC-nek  nyilatkozva fogalmazott - "az újoncok idegességével".
júl. 13
17:33
Megállapodtak a görögökkel, a kerítés meg épül - ez történt ma (Privátbankár)
Reggel megszületett a görög megegyezés, de ez még messze nem jelenti azt, hogy minden megoldódott. Itthon építik a kerítést - Napi hírösszefoglaló
júl. 13
17:33
Repteret tévesztettek a nyugdíjasok (Blikk)
Glasgow – Nem minden skót ért a spóroláshoz! Mary és Jack McQueen mindenesetre csúnyán ráfaragott a tervezett Las Vegas-i üdüléssel.
júl. 13
17:33
A magyar tőzsde kimaradt a jóból (Portfolio)
Jelentős erősödéssel indult a hét a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken, miután sikerült egyezségre jutni a görög hiteltárgyalások során. A jó nemzetközi hangulat ellenére a hazai tőzsde ugyanakkor...
júl. 13
17:33
Bukása után diagnosztizáltak rákot a kétszeres Giro-győztesnél (Sport365)
Az olasz Ivan Basso a hétfői szünnapon bejelentette, hogy hererákot fedeztek fel nála, emiatt feladja a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.
júl. 13
17:33
Vajon mi történik, ha két férfi kézen fogva indul el sétálni Moszkvában? (444.hu)
Vajon mi történne? Nyomasztó videó rejtett kamerás felvételekből.

Keresés