Módosított a nemzeti fejlesztési miniszter, ezentúl nem kell fizetni az M43-as autópálya makói csomópont és az országhatár közti szakaszán, illetve az M60-as Pécset délnyugatról elkerülő szakaszán az 58. és az 5826. számú utak között. Január 1-től viszont fizetni kell majd … Folytatás
London – Hiába kapott meghívót a királyi páholyba a brit Forma–1-es világbajnok, végül nem foglalhatta el a helyét mert nem volt megfelelő az öltözéke.
Három új gyorsforgalmi útszakasz került fel a nem fizetős listára, kettő pedig a jövő év elejétől lekerül onnan, a nemzeti fejlesztési miniszter rendelet-módosítása értelmében.
Hétfőn reggel megszületett a megállapodás a görög válságról, amely igen szigorú, az EU diktálta feltételeket tartalmaz - olvasható Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzőjének kommentárjában.
Minden levett vért 24 óra alatt rendelkezésre bocsát az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) – hangsúlyozta Jákó Kinga, a szervezet főigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában
Az első reakciók a görög kormány vereségeként értékelik a reggel megszületett megállapodást, a hitelezők szinte minden területen rákényszerítették akaratukat az athéni kormányra. A megállapodás...
Kiadták a hivatalos közleményt a maratoni Euro-csúcs ülésről, amiben leszögezik: Görögországnak szerdáig négy, jövő hét szerdáig pedig további kettő intézkedést kell törvénybe ültetnie ahhoz, hogy a...
A lengyelek 70 százaléka ellenzi, hogy az Európai Unió az észak-afrikai és a közel-keleti menekültek befogadására kötelezze Lengyelországot - derül ki a Rzeczpospolita című, jobbközép napilap által hétfőn közölt felmérésből, a lengyel politikusok eltérő véleményeket fogalmaztak meg a témával kapcsolatban.
Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 13 játékost, aki a két hét múlva rajtoló oroszországi vb-n szerepel.
Az MNB-be a dolgozók nem vihetnek be szendvicset, bezáratták a teakonyhákat és nem lehet ételt tárolni a hűtőkben. Kaptak viszont a munkavállalók utalványt, amit csak a helyi büféüzemeltetőnél lehet beváltani, írja a hvg.hu.
Megszületett a megállapodás; nem lesz „grexit”, Görögország nem távozik az euróövezetből – jelentették be Brüsszelben ma délelőtt az EU vezetői, miután maratoni megbeszéléseket folytattak a görögországi helyzetről. De mi történt valójában az elmúlt hónapokban és mi lehet a mostani megállapodás eredménye a közeljövőben? Elemzőket kérdeztünk az összefüggésekről.
A vállalati nyelvi képzések jelentősége még mindig kiemelkedő szerepet játszik a vállalatok életében. Tippek hogyan érdemes képzést választani, mire kell odafigyelni.
Budapest - Országos elfogatóparancsot adott ki Rácz András (29) ellen a budapesti XIII. kerületi rendőrkapitányság. A férfi miatt dördültek lövések a Duna plázánál vasárnap délután 4-kor.
Határozottan erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő délelőtt a bankközi kereskedésben azután, hogy Brüsszelben bejelentették: maratoni tárgyalások után megszületett a megállapodás a Görögországnak nyújtandó új pénzügyi mentőcsomag feltételeiről.
Határozottan erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő délelőtt a bankközi kereskedésben azután, hogy Brüsszelben bejelentették: maratoni tárgyalások után megszületett a megállapodás a Görögországnak nyújtandó új pénzügyi mentőcsomag feltételeiről
A lengyelek 70 százaléka ellenzi, hogy az Európai Unió az észak-afrikai és a közel-keleti menekültek befogadására kötelezze Lengyelországot - derül ki a Rzeczpospolita című, jobbközép napilap által hétfőn közölt felmérésből, a lengyel politikusok eltérő véleményeket fogalmaztak meg a témával kapcsolatban
Két új autópálya szakasz került fel a nem fizetős listára, három pedig a jövő év elejétől lekerül onnan, a nemzeti fejlesztési miniszter rendeletmódosítása értelmében.
Az iraki hadsereg nagyszabású offenzívát indított hétfőn a jelentős részben az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet uralta el-Anbár tartomány visszafoglalására - jelentette be a fegyveres erők szóvivője.
A múlt hét végén kirobbant fegyveres összetűzés miatt fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be Munkácson, a városban megerősítették a kulcsfontosságú létesítmények őrzését, lemondták a tömegrendezvényeket – jelentette be hétfőn Lengyel Zoltán polgármester.
Berlin a balkáni EU-integráció gyorsítását ígéri, hogy lassítsa a térség Athénból kisugárzó destabilizációját és ellenálljon Moszkva, Ankara és Rijád nyomásának. Merkel látogatásának szóvirágai azonban nem fogják betölteni azt a fenyegető geopolitikai űrt, amelyet az EU bővítésének konkrét leállítása okozott.
New York – A könnyeit nyelve magyarázkodott a rendőröknek az amerikai Stanley Frederique (34), aki egy harlemi gyorsétteremben hagyta – feltehetően szándékosan – a 3 éves kislányával, majd a gyermek nélkül távozott.
Már két Nobel-díjas közgazdász kelt ki a németek magatartása ellen a görög válságkezeléssel kapcsolatban. Joseph Stiglitz után ugyanis Paul Krugman is megszólalt az ügyben, úgy vélekedett: szörnyű...
A Schüssler-féle terápiás rendszer 5. sója a Kalium phosphoricum szöveti só, amely főként megnövekedett szellemi terhelés, kimerültség, hangulatzavarok esetén okoz hiánytüneteket. Habár a Schüssler-féle arcdiagnosztikai terápiás rendszer több mint 130 éves, a mai napig kedvelt alternatív gyógymód, melynek használatával széles körű tapasztalatokkal rendelkezünk. Arcod redői, ráncai elszíneződései…
És akkor még nem beszéltünk az Igazából szerelem doboló kisfiújáról. Most mind egy helyen tartózkodtak a hétvégén a Comic-Con konferencián. Képgaléria. A hétvégén rendezték meg a Comic-Con konferenciát az Egyesült Államokbeli San Diegóban, és ezúttal is rengeteg A-listás híresség tette tiszteletét az alapvetően akció-, szuperhős-, horrorfilmekre szakosodott rendezvényen. [cikk=35432] Ami…
Ismeretlen fegyveresek többeket túszul ejtettek hétfőn egy bevásárlóközpontban Párizs egyik északnyugati elővárosában, Villeneuve-la-Garenne-ben. A helyszínre vezényelt rendfenntartók később tizennyolc embert kimenekítettek - jelentette a Le Figaro című lap rendőrségi forrásokra hivatkozva.